Régen volt? Hol is volt?

Diákjaink sikere a történelmi verseny középdöntőjében

A Raoul Wallenberg Egyesület magyarországi és határon túli középiskolások számára meghirdetett vetélkedőjének középdöntőjében kiválóan szerepelt, és továbbjutott a budapesti döntőbe gimnáziumunk négyfős csapata: Kovács Olivér, Budai Ágota, Csőke Márk, és Patyerek Réka (III.A).

A középdöntőbe bejutott csapatoknak otthoni feladatként esszét és prezentációt kellett készíteniük lakóhelyük zsidó és embermentő emlékhelyeiről, vagy interjút arról, hogy hogyan emlékezik a helyi lakosság a zsidók elhurcolására, esetleg megkérdezni egy holokauszt túlélőt, illetve leszármazottját. A verseny első részében ennek a munkának a bemutatására került sor. Diákjaink a Közgazdasági Középiskola épületében egykor működő Zsidó Kórházról írtak, feltárták történetét, megkérdezték a mai diákokat, mit tudnak az épület történetéről stb.

Az országos döntőbe valamennyi középdöntő helyszínéről 2-2 csapat jutott tovább.

 

Kategória: 2013/2014, Hírújság Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum