Miért válasszam a Kosztolányi Gimnáziumot?

Az alábbiakban volt diákjaink nyilatkoznak arról, miért érdemes a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot választani. Milyen volt az a négy év, amit eltöltöttek ebben a közösségben. Mit vittek magukkal miután elballagtak. Mi maradt meg bennük évek múltán is. Erre és sok másra is választ kaphattok, ha elolvassátok a következő gondolatokat.

Szalvai Ramóna - IV.A (2009-2013)

Megéri. Jó lesz. Hidd el, jól döntesz. Megígérem!
Ötödszörre kezdek bele. Volt már túl közhelyes, túl objektív, túl szubjektív, aztán végül éppen a lényeget felejtettem ki. Vajon mi is a lényeg? A lényeget nem lehet leírni vagy elmondani. A lényeg minden kosztolányisnak más. Minden kosztolányis más. Nincs két egyforma, de mégis mind valahogy kosztolányis. A kosztolányisság definiálhatóságán morfondírozva végül arra a következtetésre jutottam, hogy a kosztolányis identitás igazából te vagy, meg én, meg mi: azok, akik meg merjük engedni magunknak, hogy bátrak legyünk – gondolkodni, tanulni, kérdezni, vitázni, kételkedni, kimondani, ellent mondani, megmagyarázni, hallgatni, hangosan nevetni, harcolni, önmagunk lenni. A kosztolányis identitás az én identitásom. Mostmár ugyanúgy hozzám tartozik, mint a nevem, a születési dátumom vagy a személyi számom. Elballagtunk, mert a mi négy évünk is lejárt, és a kitűző, amit a ballagás napján kaptunk bekerült a pénztárcámba a licsnám, a lakcímkártyám és a bankkártyám mellé. A kis kitűző Kosztolányi huncutkás portréjával és a „Rebellis in aeternum!” szlogennel azonosít engem, jelzi, hogy hol az (egyik) otthonom és emlékeztet arra a sok csodadologra, amit a négy év alatt kaptam, felhalmoztam és magammal vittem.

A Kosztolányi nem gyárt, hanem nevel, csiszol, épít, jellemet formál. Céltudatos. A Kosztolányi nem csak átadja a tudást, hanem arra is megtanít, hogy hogyan használd azt. Megtanít tanulni és tanulni akarni. Lehetőséget ad arra, hogy gondolkodj, használd az eszed, kérdezz, nyomozz, cáfolj, érvelj, kétkedj, keress. Nem azt mutatja meg, hogy mit láss, hanem azt, hogy merre nézz és hogyan keress. A Kosztolányi hisz benned, vissza nem térítendő hitelként előlegezi meg neked a bizalmát. A Kosztolányi bevonz, és neked hagynod kell, hogy megtörténjen, mert csodálatos utazás lesz, és örökké értékes kincsekkel mész majd tovább.

A kosztolányis alapcsomagban azt kapod meg, ami egy humán irányultságú gimnáziumban alapvetően járna (csak máshogy, korszerűbben, használhatóbban, jobban és egy kicsivel többet). Ami viszont igazán különlegessé teszi a gimit, az az a plusz, a kosztolányisság, amire csupán néhány példa, hogy: az angol óráknak a kosztolányis atmoszférán belül is atmoszférája van (és nem mellesleg remekül és szinte észrevétlenül készít fel felsőfokú nyelvvizsgára, érettségire..); megtanulunk írni és beszélni, érvelni, meggyőzni, gondolkodni és problémákat megoldani; az egyetemen, meglepően sokakkal ellentétben, mi már tudjuk, hogy milyen a jó szemináriumi dolgozat, hand out, referátum, prezi, hivatalos levél, önéletrajz és motivációs levél. Mindemellett a kosztolányis szereti az anyanyelvét – művelni, beszélni, megmutatni; pontosan úgy, ahogy megtanulta. A kosztolányisok mindig csinálnak valami olyat, amit mások nem: csibebuliznak, bolondballagnak, farsangolnak, világutaznak, iskolakirándulnak, szobapapucsban járnak, sálat festenek, szőnyeget nemezelnek, kaponyai csatát játszanak, filmet forgatnak, írnak, zenélnek, alkotnak, versenyeznek és győznek, összefognak – magukért, egymásért és másokért. A kosztolányis karácsonynak karácsonyos hangulata van, a könyvtárnak pedig lelke. A Kosztolányi éppen annyira kicsi, hogy nem veszhetsz el a tömegben; mindenkinek bőven jut hely arra, hogy megtalálja önmagát és a saját útját.

A kosztolányis identitás nem csak néhány évre szól. Felkészít az egyetemre, és a nagylány-életre is. Az utóbbi pedig valami olyasmi, ami nincs benne a tantervben és igazán csak akkor valósulhat meg, ha megvannak hozzá a megfelelő személyek. A Kosztolányi tanít, ad, hisz és bízik benned, kézen fog, aztán ha felkészültél, akkor elenged, de mindig mosolyogva viszontlát. A Kosztolányi ők meg mi vagyunk: ők – akik vezettek, tanítottak, hittek bennünk, és hatottak ránk; és mi – mindenki, aki velem kezdte, akikkel együtt haladtunk, majd külön-külön utakon továbbmentünk. A kosztolányisság egy megtérülő befektetés, valódi tudás, ezer szép emlék, inspiráció, igaz barátság, egy beteljesült ígéret, örök lázadás, egy képesség, független egyéniség; egy definiálhatatlan erő, ami a négy év alatt hozzám nőtt és még mindig ugyanúgy hajt, mindig csak előre, mint az elmúlt évek alatt és közel egy éve.

Szalvai Ramóna IV.A 2009-2013 – ELTE BTK Szabad bölcsészet, művészettörténet szakirány

Szalvai

Prole Laura - IV.A (2009-2013)


Öt évvel ezelőtt igen nehezen hoztam meg a döntést, hogy hova felvételizzek, de akkor is, közben is és most is úgy gondolom, hogy nem dönthettem volna jobban. Amit a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban kaptam, nap mint nap kézenfogva kísér.

Sokan támadják az iskolát különféle érvekkel, melyekben annyi közös van csak, hogy ezek az emberek nem tartoznak a kosztolányis családhoz. A jelenlegi diákokkal és a már elballagott öregdiákokkal együtt egy nagy család vagyunk. A tanárok pont úgy védenek és oktatnak minket, az osztálytársainkkal és iskolatársainkkal pont úgy fogtunk össze, és a többi öregdiákkal pont úgy üdvözöljük egymást, amikor az egyetemen vagy a zsúfolt pesti buszon összefutunk, mint a rokonok.

Nem sorolom fel, hogy miben különbözik ez az iskola a többitől. Nem lenne értelme, mert ahogy nem lehet összehasonlítani egy sast egy hangyával, úgy a Kosztolányi Gimnáziumot sem lehet összehasonlítani a többi iskolával. Hátat fordít a megszokott oktatási rendszernek és új dolgokkal próbálkozik. Nem adnak szárnyakat nekünk, hiszen már van – csak segítenek elrugaszkodni és bátorítanak, hogy használjuk őket. Nem arra tanítanak, hogyan olvadjunk bele a társadalomba, hanem segítenek kialakítani a saját, egyedi személyiségünket. Megtanítják, hogy ne féljünk hangosnak lenni, ne féljünk furcsa és a „normálistól” eltérő gondolkodásunkkal változást hozni. Az iskolák, egyetemek tömegesen nevelnek ki olyan embereket, kiváló szakembereket, akik tudják ugyan a dolgukat, elmennek valahova dolgozni, de középszerű életet élnek le, anélkül, hogy igazi tehetségüket kihasználnák, esetleg gyümölcsöztetnék. Márpedig középszerűnek lenni ebben a társadalomban olyan, mintha önként besétálnánk egy utcába, amiről tudjuk, hogy zsákutca.

Gyakran kételkedtem abban, hogy ez a fajta tudás mennyire fog hasznomra válni a későbbiekben, de az iskolából kikerülve nem tartott egy pillanatnál tovább a felismerés, hogy teljes mértékben. Minden olyan tudást megkaptam, amit egy gimnáziumban meg lehet kapni. Elméleti és gyakorlati tudást egyaránt, és mellé bátorságot, amivel ezeket használni tudom.

Én már egyetemre járok Budapesten, de amikor hazajövök, gyakran benézek az iskolába. Nehezen szakadok el tőle és jól esik, amikor kedvesen üdvözölnek a tanárok, leültetnek beszélgetni, érdeklődnek, vagy épp elmesélik az iskolában történt változásokat, programokat. A tanárok hatalmas tudása és munkája, a diákok igyekezete és a különféle rendezvények, amiket szerveznek méltóak a „tehetséggondozó” névhez. Nehéz elhinni, hogy ennyi tehetség elfér egy ilyen kicsi iskolában, de végülis miért ne? Sok jó kis helyen is elfér.

Prole Laura IV.A 2009-2013 – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, jogász

Prole

Berec Sára - IV.A (2009-2013)


Próbáltam összefoglalni a kosztolányisságról való gondolataimat, de valahogy minden szó annyira közhelyesen csengett, és bénán bámult vissza a képernyőről. Hiszen ez volt szinte a legelső dolog, amit még zsenge kis csibekorunkban, vagy mondhatnám úgy is, hogy amikor még kis bugyborékok voltunk, belénk neveltek. Legyél egyedi! Légy kreatív! Kicsit dolgoztasd meg az agytekervényeidet!

Amikor a Kosztolányira gondolok, legelőször a fantasztikus osztályom jut eszembe, akikkel az érettségi kiránduláson és az azt követő egy évben váltunk teljessé, és azt kívántuk, bárcsak ne kellene érettségiznünk, bár maradhatnánk még egy évet a biztonságos falak között, hogy kitombolhassuk magunkat és együtt lehessünk.

Kosztolányisnak lenni az, hogy amikor a barátnőmnek (volt osztálytárs, volt és jelenlegi szobatárs) azt mondom, hogy tudod, van itt az egyetemen egy olyan terem, mint a Žex-é (a kettes nyelvi labor) – akkor tudni fogja, mire gondolok. Hogy nem kell magyarázkodni, valahányszor szóba kerül I-C-U. És még mindig együtt tudunk nevetni azokon a dolgokon, amit csak mi értünk meg. A cipőcserén, a tornaóra botladozásain, kesergésein, belső poénjainkon.

Be kell vallanom, eleinte teljes szívemből utáltam az egész iskolát. Talán még sírtam is. De lassacskán rájöttem, hogy egy középiskolás életében két nagyszerű dolog van: szabadkai (ezen belül is kosztolányis) diáknak és intisnek lenni. És nekem mind a kettőből bőven kijutott. Olyan ismeretek, tapasztalatok ragadtak rám, szinte a semmiből, észrevétlenül, olyan csendesen ment minden, hogy aztán csak azt vettük észre, hogy nincs több karácsonyi műsor Pubi atyával, ’48-as és ’56-os megemlékezések, kinti történelemórák, versenyek, színházazások, várva-várt farsangozások, rettegett csibebulik, együtt kacagások és szenvedések, szitkozódások, vasárnapi mivoltaházizások…

Talán felnőttünk. Úgy gondolom, hogy a Kosztolányiban nőttem fel, értem azzá, ami most vagyok. Ezért nagyon hálás vagyok nemcsak tanáraimnak, akiket a mai napig nagyon szívesen látogatok meg, valahányszor hazamegyek, hanem társaimnak is, hiszen közösen, egymást segítve jutottunk el oda, ahol most éppen vagyunk. Szabad emberekké fejlődtünk. A kosztolányisság legfontosabb eleme a szabadság: szólásszabadság, szabad vélemény, gondolkodás szabadsága, a cselekvés szabadsága. Van egy ötleted? Hogy se nyelvhez, se történelemhez nem kapcsolódik? És még csak nem is társadalmi kérdéseket érint? Sebaj! Mondd el, csináld meg, valósítsd meg, keress hozzá segítséget! Kíváncsiak vagyunk rád!

Szerettem a Kosztolányi légkörét. Az ismerős falakat és csempéket az előcsarnokban, ahol a bolondballagás reggelén pizsamában, pokrócokkal betakarózva vártuk megdöbbent diáktársainkat. Még azt is szerettem, amikor a latintanárunk vízzel akart felébreszteni bennünket. Tényleg olyan volt az egész, mintha otthon lettünk volna. (Még kávé is volt!)

Szerettem a versenyszellemet. A Gloria Victis történelemversenyt, azt a sok-sok belefektetett órát a csoporttársakkal. A hihetetlen KMV-t, TUDOK-ot, Kosztolányi Talányt, angol, magyar versenyeket, megmérettetéseket.

Szerettem a lazaságot. Azt a közvetlenséget, ami tanár és diák között volt. Szerettem a Kosztolányi Színházat és a színészekkel való drámaszakkörözést, azt hogy ismerhetem őket.

Azaz, nem is szerettem: még mindig szeretem, és mosolyogva gondolok vissza a mi kis örök-lázadó (Rebellis in aeternum) társaságunkra.

Berec Sára IV.A 2009-2013 – ELTE BTK, néderlandisztika szakirány

BerecSari

Čamdžija Hana IV.N (2009-2013)

Gondolom, az a mondat már túl van használva, hogy „a Kosztolányi olyan, mint egy kis család” – de valóban olyan volt. Persze a kezdetekben meg kellett szokni, hogy az iskola nem volt konvencionális, és igazából volt egy mozgásterünk, egy tér, amiben fejlődhettünk. Valaki könnyen beilleszkedett, és már mindjárt az elején megtalálta a szerepkörét, de voltak, akik csak 4. év végére találták meg azt, amiben igazán jók, vagy azt, ami igazán érdekelte őket. Mondjuk én szerettem jókedvet hozni az osztályba, és a suliba is – és jó volt a családommal nevetni. Persze voltak nehezebb napok is, de mint az élet, a suli sem mézesbödön, néha azért kell, hogy legyenek nehezebb napok, hogy a könnyebbeket meg tudjuk becsülni. A legjobb az volt, hogy soha nem unatkoztam. Mindig volt valami program, verseny vagy szakkör – ha meg nem volt, akkor mi szerveztünk valamit. Nem volt megkötve a kezünk, ha volt ötletünk, azt a legtöbbször megvalósítottuk, sőt a tanárok is bátorítottak, és csatlakoztak. Az ilyen közös projektek közül a két kedvencem a Halloween és a karácsony volt – mivel az első Halloweent mi szerveztük, a karácsonyi műsor pedig azért, mert az osztállyal úgy döntöttünk, hogy egy kicsit megfűszerezzük a hagyományos műsort: eltáncoltuk és elénekeltük a Novi Godot – és még az angoltanárunk is csatlakozott hozzánk… A legtöbb tanárunk egyenrangúként kezelt bennünket, és lényegében mindent meg lehetett velük beszélni. Persze voltak tantárgyak, amik nekem se mentek igazán, és nem is tudom, hogyan bírtam volna ki, ha nem jó tanárok adták volna elő őket, akik a humorukkal és türelmükkel átsegítettek a nehézségeken. Ezzel most nem akarom agyba-főbe dicsérni a tanárokat, csupán leírni szeretném, hogy hogyan éltem meg azt a 4 évet. Most, lassan 1 év távlatából, egyetemistaként, azt tudom mondani, hogy örülök, hogy a Kosztolányit választottam, mert fontos emberi értékkel lettem gazdagabb, megtanultam kreatívan megoldani az utamba kerülő problémákat, a fekete-fehér látásmód helyett színekben látok – és mindezt a tanáraimnak és iskolámnak köszönhetem. Szerintem iskolát nem a jó hírneve miatt kell választani, hanem a tanárok miatt, mert ők azok, akik valójában a társadalom legfontosabb munkáját végzik, azaz embereket faragnak belőlünk, és ez az, amit a Kosztolányitól kaphattok – és amiért én örök hálával tartozom.

Čamdžija Hana IV.N 2009-2013 – ELTE BTK Keleti nyelvek és kultúrák,  török szakirány

Hana

Nyúl Sára IV.S (2009-2013)

Jövendő kosztolányis, aki ezt a levelet olvasod, mi valószínűleg nem fogjuk megismerni egymást… Elballagtam.

Nyilván szépültek az emlékek ez az egy év alatt, de azért van valóságalapjuk. Igyekszem nem olyan nagy átéléssel megírni ezt a rövid tájékoztatót, mint ahogy szívem szerint tenném – hiszen te (még) nem vagy kosztolányis és nem érzed azt, amit mi J.

Én egy véletlen folytán és hirtelen fellángolásból döntöttem. Azt sem tudtam mi ez a KDTG. Lényegében annyit tudtam róla, hogy ez nem az a gimi, ahova édesapám, édesanyám és a bátyám járt, meg még kitudja hányan –, és annyit tudtam, hogy nem akarok a következő lenni. Egy sajátot akartam…

Megkaptam.

Tehát ha

  •  hatalmas múltú épület, százéves padlóját szeretnéd koptatni,
  • vagy egy multikulti közösségbe szeretnél tartozni,
  •  utolsó tanítási napon a szökőkútban fürödni,
  • bejutni az orvosira, nagyobb erőfeszítések nélkül

– akkor ne ide gyere, ezekre vannak más iskolák. Több is.

De ha szeretnél

  • csibebulit
  • farsangi bulit
  • Föld napját
  • karácsonyi evést
  • kávéház-hangulatú iskolanapot
  • évzáró ünnepséget
  • ballagtatást
  • Kihívás napját
  • bolondballagást
  • közhelymentes ballagási beszédet,

és ha szeretnél

  • március 15-én csatát játszani
  • személyre szabott agytágítást a szerbórákon
  • irodalomórát Palicson
  • papucsban sorban állni az Ideában
  • programot írni és megvalósítani polgárin
  • meg kicsit önzetlennek lenni és ajándékot vinni idegen gyerkőcöknek…

– akkor várunk!!!

Igazából, röviden: a Kosztolányi az a hely, ahol nemcsak megtalálhatod önmagad, de kezdhetsz is valamit azzal, amit találtál!
Nyúl Sára voltam, egy a kevesek közül. Nem voltam csillag, vagy túl-aktív szereplője* a Kosztolányinak (még nyelvis se voltam), de szerettem, és hagytam, hogy szeressenek.

Utóirat: Ugye nem hagyjátok, hogy a gyerekek ajándékok (nélkül) maradjanak?!

* Ez csak részben igaz: Nyúl Sára és osztálytársai kezdeményezői és megalapozói voltak a cipősdoboz-akciónak (karácsonyi ajándékozás a rászoruló gyerekeknek), melyre nagyon büszkék vagyunk (az iskola egyik legszebb hagyománya lett), és melyet továbbviszünk. ( A szerkesztő, TVP megjegyzése)

Nyúl Sára IV.S 2009-2013 – Balassi Intézet,egyetemi előkészítő (pszichológiára)

Sara_2014

Kató Gyöngyi - IV.ZSNY (2003-2007)

Én először nem akartam a Kosztolányiba menni, féltem attól, hogy nem tudok majd megfelelni a szigorú követelményeknek. Szerencsére szüleim mégis rám erőltették. De kellemes meglepetés volt ide járni, mert valóban azon volt a hangsúly, hogy egyéniségünknek megfelelő oktatásban részesüljünk. Azzal foglalkoztak, amiben tehetségesek voltunk, és nem a gyengeségeinket rótták fel nekünk. És én személy szerint sok szeretetet, biztatást kaptam az iskolában, habár nem tartoztam a legtehetségesebb diákok közé. Nemsokára befejezem az egyetemet, és határozottan állítom, hogy a Kosztolányi gimnáziumnak nagyon sokat köszönhetek ebben.

Büszke vagyok, hogy oda járhattam, és biztos vagyok abban, hogy létezik olyan, hogy kosztolányis
identitás. Már évek teltek el azóta, hogy oda jártam, s most is vannak olyanok, akik az alapján ismernek engem, hogy én Kosztolányis voltam.

Kató Gyöngyi IV.A 2003-2007 – Pécsi Tudományegyetem Magyar- földrajz szak

Kató Gyöngyi

Nagy Boglárka - IV.A (2004-2008)

A Kosztolányiba egyrészt a benne rejlő számtalan lehetőség miatt, másrészt pedig a kivételes közösségépítő hatása miatt érdemes járni. Mindig jól éreztem magam az iskola falai közt. Visszanézve, nem emlékszem olyan napra, amikor nehezemre esett volna bemenni a suliba, és mindig hasznosnak is éreztem az ott eltöltött időmet. Az iskola szellemisége arra biztat, hogy bátran nézzünk szembe a kihívásokkal, a felvételinél is azért vágtam bele az „ismeretlenbe”, mert kihívásnak, új, színesebb lehetőségnek tartottam a Kosztolányit. Az elvárásom teljesült is. A legszebb emlékek a társasághoz és a tanároktól kapott személyes tanácsokhoz kötődnek. Az ide járó diákok valóban támogatást kapnak és sok lendületet is.

Nekem olyan kosztolányisnak lenni (még mindig), mintha lenne még egy otthonom, meg egy baráti társaságom.

Nagy Boglárka IV.A 2004-2008 (Generáció Diákja) – Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi tanulmányok BA diploma (2012)
jelenlegi munkahely: Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért, Budapest – civil szervezeti projektmunka; további eredmények: diákszervezeti vezetői tapasztalat, ifjúsági képzések szervezése és lebonyolítása

Nagy Boglárka

Csipak Zsuzsanna - IV.A (2004-2008)

Annak idején azért választottam a Kosztolányit, mert vonzott az a humán beállítottsága és maga a program – ehhez az is hozzátartozik, hogy a matekot sem kedveltem. Kihívásnak tartottam magát a felvételit, mert azzal magamnak is számot adtam arról, hogy a nyolcadikig begyűjtött ötösök magyar és legfőképpen angol nyelvből helytálltak. Az iskola a humán tudományokra helyezi/helyezte a hangsúlyt, aminek része az ehhez nélkülözhetetlen érzékenység művelése – vonatkozik ez legfőképpen a nyelvi tagozatra. Ajánlom azoknak a nyolcadikosoknak, akik szeretnének tüzet csiholni a bennük levő szikrából, hogy ezt a legodaadóbb tanárok segítségével tegyék.

Számomra a legjobb dolog mégis az összetartozás érzése volt, amit a különféle hagyományok erősítettek (csibebuli, farsang) és néhanapján, amikor van alkalmam meglátogatni az iskolát, jó tudni és látni, hogy ezek a hagyományok tovább élnek. Az itt eltöltött négy évnek és a TANÁRAIMNAK (így, nagybetűvel) köszönhetem azt, hogy a magamnak kiválasztott útról nem tértem le. Mai napig akárki kívülállónak leírom a gimis éveimet, a tanulmányaimat és a tanárokat, mindenki sóhajtva mondja, hogy milyen jól hangzik. Én meg csak mosolygok, mert én tudom, hogy jól hangzik, hanem, hogy valóban az is.

És igen, létezik kosztolányis identitás! Bár leírni nehéz, mindig ott lebeg a levegőben, ha például egy jelenlegi kosztolányissal találkozok, valami összeköt – a hagyományok, a közös tanárok.

Csipak Zsuzsanna IV.A 2004/2008
– Alaptanulmányok: Újvidéki Egyetem, Angol nyelv és irodalom 2008/2012

– Teljes ösztöndíj a Montclair Állami Egyetemen eltöltött évre 2011/2012 (angol irodalom és nyelvtudomány).
– Jelenleg angol tanár-tanonc a nemzetközi Wall Street Insitute Angol nyelviskolában, Aveiro városában (Portugália).

S

Szecsei Szabolcs - IV.A (2004-2008)

(miért a KOSZTOLÁNYI?) Először is azért a Kosztolányi, mert a matekhoz, fizikához, kémiához mindig is bunkó voltam.

(miért érdemes ide járni?) Érdemes, mert a nyelvtanulás csakugyan effektív, ugyanakkor egyes tanárok nem vaskalapos módon állnak hozzá az oktatáshoz, és a tananyaghoz.

(egy mai nyolcadikosnak miért ajánlanád?) Azért ajánlanám a mai nyolcadikosoknak, mert több dologban is kipróbálhatják magukat a középiskolás évek alatt (gondolok a délutáni szakkörökre).

(te miért választottad?) Egyebek között azért jelentkeztem a Kosztolányiba, mert nemhogy affinitást nem mutattam a természettudományok felé, szó szerint lebénultam egy kémiai képlet láttán. Ugyanakkor, a nyelvtanulás mindig is könnyen ment.

(mit vittél magaddal?) Rengeteg tudást szereztem. Elsősorban rengeteget szocializálódtam Szabadkán, rengeteg dologról hallottam, tanultam, ami aztán segített az egyetemen, és segít most is. Rengeteg ismerősre tettem szert, sok olyan dologgal ismerkedtem meg, ami azóta szerves része az életemnek.

(mi volt a legjobb?) A Pista papírja, amire ráírta hogy ‘Slayer’. Meg azon vezette azt is, hogy hány egyese van.

(milyen kosztolányisnak lenni?) Kosztolányisnak jó lenni. A fentebb említett dolgok miatt. A negatívum csak az, hogy a többi középiskolás a „tehetséggondozó” jelző miatt csodabogaraknak néz. Vagy úgy emleget, hogy a „tetvességhordozós”. De azon túlteszi magát az ember. Vagy oda sem figyel.

Akkor is szerettem oda járni, pláne harmadiktól, amikor több olyan tantárgy lett, ami érdekelt, Most pedig jó nosztalgiázni, visszaemlékezni. Sokszor most jövök/jövünk rá, hogy mennyi mindent megtanultunk a gimiben.

Szecsei Szabolcs IV.A 2004/2008
Újvidéki Egyetem BtK Médiatudomány -alap (egyelőre)
Újságíró (Magyar Szó), zenész.
Jelenleg akadémiai alapképzésem fejezem, ugyanakkor a Magyar Szónál kezdek dolgozni. Terveim között szerepel a mester és a doktori képzés befejezése, a tökéletes szendvics kifejlesztése. Ugyanakkor szeretnék egyensúlyt hozni az erőbe.

Szecsei Szabolcs

Lukács Lilla - IV.A (2004-2008)

Olyan nyolcadikosoknak – leendő elsősöknek való ez az iskola, akik (mindamellett, hogy szeretik a nyelveket és a humán tárgyakat) mernek kreatívak lenni és elég bátrak ahhoz, hogy egy olyan iskolát válasszanak, ahol bátrak lehetnek. Ahol mindenkinek lehet saját véleménye, új ötletei és saját hangja. A Kosztolányi egy jó hely. Egy olyan hely, ahonnan az utolsó óra után nem akarsz haza rohanni, mert jó itt lenni. Mert kosztolányisnak lenni nem csak azt jelenti, hogy ebbe az iskolába jársz, hanem identitás. Már öt éve érettségiztem le és azóta is szívesen járok vissza a suliba, mert ide mindig jó visszajönni. Szívesen osztom meg a régi tanáraimmal, hogy mik történnek velem, vagy csak beszélgetni velük egy jót.

Mit köszönhetek a Kosztolányinak? Az egyéniségem egy darabját, mert itt formálódott ilyenné, amilyen most is. Azt is, hogy megtanultam, mi is az a kritikai gondolkozás, és miért is fontos. Azt, hogy megtanultam, hogy nem az okos, aki mindent tud, hanem aki tudja, hogy hol lehet a választ megtalálni, és talán a legfontosabb: a kultúra iránti szeretet.

Hány olyan iskola van még, ahol olyan dolgokba kóstolhatsz bele, mint egy tévéműsor szerkesztése és kivitelezése, vagy akár egy egész projekt kitalálása és lebonyolítása élesben? Mert mi ilyeneket is csináltunk a Kosztolányiban. És az ilyen lehetőségekből sokkal többet lehet tanulni, mint bármelyik enciklopédiából, ez olyan tudás és készség, amit valóban lehet alkalmazni az életben.

Lukács Lilla IV.A (2004-2008) – SZTE BTK, Neveléstudományi MA (mérés-értékelés szakirány) – végzős, Miniszteri ösztöndíjas

Lukács Lilla

Csúszó Viktória - IV.A (2004-2008)

Én (Csúszó Viktória) konkrétan, azért választottam a Kosztolányit, mert nem akartam Zentán kollégiumos lenni. A többiek (az osztálytársaim) kémnek tartottak, mert értettem a matekot, és igazából fél osztálynak én írtam az utolsó matekdolgozatát, de ez mind nem publikus.
Tehát előröl: én (Csúszó Viktória) azért választottam a Kosztolányit, mert kíváncsi voltam, mert érdekelt a sok lehetőség, amiről az iskolával kapcsolatban hallottam. Második generációs tanuló voltam, és akkor még nem is volt meg az épület teljesen, még kialakulófélben volt minden, de azt hiszem az elmúlt 10 év eredményei magukért beszélnek.

Ha még nem döntötted el, hogy mit is szeretnél a középsuli után tanulni, mivel szeretnél foglalkozni, akkor gyere a Kosztolányiba, egy nagyszerű közösség tagja lehetsz, és bármerre nyitva állnak előtted a kapuk. Ha úgy döntesz, hogy nyelveket, történelmet, pedagógiát szeretnél tanulni, jogász leszel, szociológus, pszichológus, újságíró, akkor gyere a Kosztolányiba! Vagy talán orvos leszel? Vagy biokémiával foglalkozol? Akkor is gyere hozzánk. Ezeken az utakon már indultak el diákok a Kosztolányiból, és mindenki sikeresen teljesít az egyetemen.

Angolt, németet, franciát, spanyolt tanulhatsz. A szerb óra sem unalmas soha; többnyire vicces történeteket írunk, és az a lényeg, hogy minél többet beszélj, gyakorold a szavakat.
Amikor a vonaton utazol, és a kupéban kibeszélnek egy másik nyelven, miután ráuntál, megkérdezed, hogy hány óra, vagy hogy hol vagyunk épp, és mindenki meglepődik. Amikor a boltban a boltos azt mondja a vásárlónak, hogy nem beszél English, akkor a vásárló nagyon hálás lesz, hogy te épp ott álltál a sorban, és te épp beszélni ő nyelv. Amikor a néni németül beszél a buszon, és mindenki csak azt érti, hogy JesusMariaJosepf, akkor te megnyugtatod, hogy 10 perc múlva megérkezünk, üljön le.

Azért jó a Kosztolányi, mert mindenki mindenkit ismer, nem csak a saját évfolyamoddal barátkozol, mert a számtalan délutáni és egyéb foglalkozásokon mindenki együtt dolgozik. Családias a légkör. A nyelvi laborok remekül fel vannak szerelve. Mindig van valami buli: farsang, csibebuli, karácsony… a tanárok is beöltöznek.

Aki nem volt az iskola tanulója, nem tartozott a családba, az nem tudja, hogy milyen érzés, amikor valahol arról beszélnek, hogy fujj, ismerek olyat, aki a Kosztolányiba járt, és te pont hallod, és megkérdezed tőle, hogy miért? És igazából nem is tud semmit felhozni, csak azt, hogy azok versenyekre mennek, meg stréberek. Azért mondja, mert fogalma sincs, milyen lehet Kosztolányisnak lenni, és talán irigy is. Te meg közben örülsz, hogy egy csomó könyvet, kirándulást nyertél már mindenféle versenyen, rengeteg élményt, barátot szereztél, és a facebook állapotodba nem írsz olyat, hogy a kutya hazafelé vette meg az irányt, vagy ezt a példát nem mindenki tugya megoldani, vagy vérel megizadsztot munka gyümölcse… na jó, persze jó családban is előfordul, hogy valaki azt írja, hogy csillagász ként, vagy munkás ként, de csak egyszer! Kijavítanak, megtanulod. A Kosztolányiban mindenki a rendelkezésedre áll bármikor. Mindenki azon dolgozik, hogy sikeres legyél. Bármikor visszavárnak a suliba a ballagás után is, és bármikor visszamész, olyan mintha el sem mentél volna, mindenki ismer, kérdezősködik…

Csúszó Viktória IV.A 2004-2008 – Újvidéki Egyetem, Jogtudományi Kar

Csúszó Viktória

Falusi Kinga - IV.N (2004-2008)

Ha nem lettem volna a Kosztolányi Gimnázium diákja, most nem itt lennék. Nyelveket akartam tanulni, és már akkor pozitív véleményeket hallottam a gimiről. A Kosztolányinak és tanárainak hála, megnyílt előttem a világ, bátorságot kaptam ahhoz, hogy utazni merjek, kíváncsi legyek.

A Kosztolányiban nem csak gimnáziumi tudást szereztünk, hanem megtanultunk nyitottnak lenni a világ előtt. Mivelhogy a nyelvek magába foglalják kultúrájukat, alkalmunk volt megérteni, hogy mit is jelent ma a multikulturális társadalom. Gimnázium után Szegeden végeztem el a spanyol és portugál BA-t, közben sikerült kijutnom Spanyolországba mint cserediák, ahol fél évet töltöttem. BA után Németországban éltem másfél évig, ahol a német nyelvet tökéletesítettem, jelenleg Ausztriában, Grazban tanulok a Karl-Franzens Egyetemen fordító és tolmács szakon (spanyol-német-magyar). Egy büszke kosztolányis öregdiák vagyok.

Falusi Kinga IV.N 2004-2008

O

Bogárdi Brigitta - IV.A (2004-2008)

Hogy mire emlékszem?
A latin órák előtt az osztályon apokaliptikus hangulat uralkodott, mikor fordul be a tanárnő a sarkon és ki fog felelni aznap. Társadalmi rétegekre osztottuk az osztályt, a padsorok szerint és osztály-harcokat folytattunk. Vízipisztollyal támadtuk meg az alsóbb évfolyamosokat, mikor eljött az utolsó nap. A fiúkat kétszer láttam öltönyben, mikor az utolsó matekdolgozatot írtuk majd mikor elballagtunk, és a bankett után megfürödtünk a szökőkútban. Sorolhatnám még. Nekem voltak a legjobb osztálytársaim, nekünk voltak a legjobb tanáraink, ha ezt, akkor még nem is láttuk.

Volt egy külön identitásunk, igen, egy toleráns közeg, ahol mindenki más volt, és mégis egyforma. Mindenkiben volt valami, még ha sokszor jelentéktelennek tűnt is első pillantásra. A Kosztolányiban érték volt a tudás, és a tudás, a tudni vágyás, és a kíváncsiság volt az alapkövetelmény.

Megtanultunk gondolkodni. Ez a legfontosabb. Nem kész elméleteket fogadtunk el. Sosem volt általános világnézetünk. Mindig ellenkeztünk, mindig lázadtunk, mindig kérdeztünk, mindig nevettünk. A tanáraink pedig válaszoltak a kérdéseinkre, és ha kellett velünk nevettek. Nehéz visszaemlékezni, mert talán a legszebb és leggondtalanabb négy évem volt. Mióta magamra főzök, és mosok, már bizton állíthatom…

Azok a jó döntések, amiket ha visszanézünk is, ugyanúgy megtennénk, ha új lapokat dobna nekünk a karma. Én újra és újra jelentkeznék, újra és újra ezekkel az emberekkel osztanám meg a négy évet, újra és újra eljönnék a felvételire, és végigcsinálnám. Nekem megérte. Köszönöm a volt iskolámnak, hogy büszke lehetek rájuk újra és újra, már Öregdiákként. Szeretlek benneteket Kosztolányi és 4A.

Bogárdi Brigi IV.A 2004-2008 – Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi tanulmányok BA (nemzetközi kapcsolatok szakértő), miniszteri ösztöndíj
jelenleg Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar nemzetközi tanulmányok szak MA
szakmai tapasztalatok: brüsszeli tanulmányút az Európai Unió intézményeibe, Szabadkai Főkonzulátus / CMH iroda

Bogárdi Brigitta

Égető Zsófia - IV.A (2004-2008)

Kosztolányi kérdez – Az Öregdiák válaszol

Miért a Kosztolányi?
Jelentkezéskor az újdonság vonzott, úgy éreztem, hogy valami korszakalkotónak lehetek részese. A nyelvek érdekeltek és a kreativitás. A gimiben mindkettő fejlesztésére jutott idő, szerencsére. Elmondhatom, hogy egy erős közösség része voltam és még most is az vagyok. Ez a közösség megerősített és lendületet adott.
Miért érdemes ide járni?
Hatékony kiscsoportos oktatás zajlott és gondolom zajlik a mái napig jól felkészült tanárokkal, akiknek profik és közvetlenek. Nálunk rendkívül nagy volt az összetartás. Edzett társaság lettünk és gondolom mindenki arra törekszik, hogy lehetőségeket vadásszon le az állandó önfejleszét mellett.
Egy mai nyolcadikosnak miért ajánlanád?
Ide jöjjön mindenki, aki a kreativitás egy kis szikráját is felfedezi magában és céljai vannak az életben, amelyek eléréséhez a Kosztolányi gimi egy atombiztos alapot ad.

Te miért választottad?
Sugallatnak is nevezhetném a választásomat.

Mit köszönhetsz neki?
Jól megalapozott nyelvtudást, erős alapot és köteléket köszönhetek neki.

Mit vittél magaddal?
Magabiztosságot, kitartást, nyelvtudást, identitást.

Mi volt a legjobb?
A magas szintű képzés mellett a közösségi érzet és az állandó, gyors ütemű fejlődésre való képesség kiépítésést mondanám a legjobbnak, a plusz aktivitások és egyéni illetve csoportos akciókat hozzáadva.

Milyen KOSZTOLÁNYISnak lenni?
Felemelő.

Milyen volt akkor, és milyen most, amikor ÖREGDIÁK vagy?
Visszatekintve a gimis éveim alapozták meg a jövőmet és a személyiségem részét is. A gimi kiaknázza a tehetséget, rájövünk, hogy miben is vagyunk jók és azt kamatoztatjuk egész életünkben.

Milyen volt akkor, és milyen most, amikor ÖREGDIÁK vagy?
Visszatekintve a gimis éveim alapozták meg a jövőmet és a személyiségem részét is. A gimi kiaknázza a tehetséget, rájövünk, hogy miben is vagyunk jók és azt kamatoztatjuk egész életünkben.

Van-e olyan, hogy KOSZTOLÁNYIS identitás? ha van, milyen?
Van, olyan mintha valami plusz szemet kapnánk, más a rálátásunk a világra, és néha átlátunk rajta.

stb. etc. итд.
Várom a nagy találkát, mert kíváncsi vagyok milyen, meg hogy néz ki a kitüzőnk.

Égető Zsófia IV.A 2004-2008 – dzsenöréjsön, alapfokú angol-Üzleti angol diplomát szereztem
tanulmányaim mellett szegedi szerevezeteknek dolgoztam (CCUSA Magyarország Kft., DARTKE Mentorprogram) és egy picit Szabadkán bontogattam a szárnyaimat pályázatírással és fordítással. Jelenleg német nyelvvizsgára gyúrok és fordítói MA-t vettem célba Szegeden, de szabadidőmben egy szabadkai nyelviskolába felvételizgetek, és ha jól megy még MA előtt ott is kipróbálhatom magam.

Egeto Zsofia

Pacal Csilla - IV.N (2006-2010)

A Kosztolányit azoknak ajánlanám, akik szeretik a nyelveket, szeretnék fejleszteni a mostani nyelvtudásaikat. Azt gondolom, hogy a megfelelő módszereket használják ehhez a gimiben. Emellett mivel gimi, a műveltséget is fejleszti, új nézeteket is megismertet a diákokkal. Összehasonlítani nem tudom más gimikkel, de nekem alapvetően tetszett. Az ösztöndíj- és versenylehetőségek is mindenképp jók.

Visszatekintve a legtöbb dolognak pozitív eredménye/„következménye” lett (még ha pár éve még nem így láttuk. Sok minden hasonlít a magyarországi rendszerre, ami esetemben nagyon jó. Például a gimibe való kicsit „nehezítettebb” felvételi után könnyebb egyetemre bekerülni, mert hasonlóak az elvárások stb. Ami nagyon pozitív volt, hogy sok magyarországi könyvet használtunk, így a mostani magyarországi évfolyamtársainkhoz hasonló tudással tudtunk indulni az egyetemen. Az 5 éves gimnáziumi képzés, nyelvi előkészítővel Magyarországon kb. olyan tudást ad, mint amit mi is kaptunk, 4 év alatt. Kicsit talán túlzás az egész gimnáziumra ráhúzni ezt a megállapítást, de pl. német nyelvi, nyelvtani szempontból hoztuk azt a szintet, amit a magyarországiak, akik 5 évig jártak gimibe.

A Kosztolányiban sem volt mindig minden tökéletes, pl. nekem 4 év alatt soha sem sikerült ötösre megcsinálnom az irodalmat, viszont tanultam a négyeseimből is, és az egyetemen a modern magyar irodalmi tanszék vezetőjétől ötöst kaptam egy elemzésre. Azt tudom, hogy akkor konkrétan a Kosztolányira gondoltam vissza, mert alkalmaztam azokat a „trükköket”, amiket ott tanultam az elemzéssel kapcsolatosan. (A magyar nyelvészet vizsgát meg simán letettük, szinte átismételtük az egyetemen, amit gimiben tanultunk.

Pacal Csilla IV.N 2006-2010
Alapképzés: SZTE-BTK, germanisztika-német szakirány, miniszteri ösztöndíj
Mesterképzés: fordító és tolmács mesterképzési szakra jelentkezem idén (német: első idegennyelv, angol: második)
TDK 2012 novemberében és OTDK majd áprilisban
Munka: ha időm engedi (nyári, téli szünetek/vizsgaidőszakok) Németországban egy magyar bőrgyógyásznál (betegfelvétel, -irányítás; adminisztráció, fordítás), egyébként távmunkában szintén a németországi bőrgyógyásznak (adminisztráció, fordítások) + ehhez kapcsolódva csinálok egy asszisztensképzést.

Pacal Csilla

Faragó Helga - IV.A (2006-2010)

A Kosztolányi egy álomképként lebegett előttem nyolcadikosként. Úgy éreztem, ha bekerülök ebbe a gimibe, kiváltságos leszek, és akkor megbizonyosodhatok arról, hogy megvan bennem az a plusz tehetség, kreativitás, képesség, amit elgondoltam magamnak. És Sikerült! A gimi pont annyit és pont abból ad, amire igényeink vannak tizenévesként – tereli a gondolatainkat, formálja a világunkat és az énképünket.

Egyetemistaként arra jutottam, hogy az irodalom órák gyakoroltak rám legmélyebb hatást, olyat, amit mai napig meghatároz engem, egy részemet. Széles körű általános műveltségre tehettem szert, felkészültem azokra a feladatokra, amelyekkel csak a gimi után szembesültem. Mindemellett fontos kihangsúlyozni a tanárok felénk mutatott türelmét és áldozatkészségét. Fárasztó napokat éltünk meg együtt középiskolásként, de most, így pár év távlatából úgy érzem, hogy édes a gyümölcse a fáradtságnak!

Faragó Helga IV.A 2006-2010 (Generáció Diákja) Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, II. évfolyam

Faragó Helga

Mačković Anna - IV.A (2007-2011)

Miért a Kosztolányi?

2007-től 2011-ig jártam a Kosztolányiba. Másfél éve, hogy végeztem – és úgy tűnik, ma már sokban különbözik az életem a középiskolaihoz képest, teljesen eltávolodtam attól a környezettől –, mégis, mikor megkértek, írjak pár sort a középiskolai időszakról, úgy éreztem, nem helyes csöndben maradnom. Nem hallgathatok, mert ha nem is a kötelességérzet, de a számtalan szép és szívmelengető emlék arra ösztönöz, hogy osszak meg pár gondolatot a középiskolámról a Kedves Olvasóval.
Olyan téma ez, amelyhez valahogy nehéz megtalálni a helyes hangnemet: az ember nem akar közhelyeket, gyakran hangoztatott frázisokat ismételgetni, viszont nem is szeretne feltétlenül vallomást tenni vagy bármilyen formában túlzásba vinni a személyeskedést. Én is többször nekiálltam már, hogy megírjam ezt a visszaemlékezést, de eddig valahogy sosem sikerült azt megfogalmaznom, amit igazán szerettem volna mondani. Mégis akárhányszor belekezdtem, volt néhány pont, amelyet feltétlenül meg akartam említeni – most megpróbálom ezeket összegyűjteni, így talán a két fentebb említett véglet között maradhatok, bár valószínűleg mindkettőt érinteni fogom.

Az első dolog, amit fontosnak tartok kihangsúlyozni az az, hogy a Kosztolányi különleges hely különleges embereknek (legalábbis az „én időm”-ben az volt). Ez alatt egyáltalán nem azt értem, hogy valakinek zseninek kell lennie, hogy bekerüljön, hanem hogy ha a fiatal úgy érzi, nem találja a helyét a közösségében, nem olyan, mint a többi, valahogy kilóg a sorból, más elképzelései vannak a világról, mint általában a társainak stb., akkor nagy valószínűséggel jól fogja magát érezni a Kosztolányiban (egy apró bökkenő, hogy ez az intézmény elsősorban a társadalmi-bölcsészeti érdeklődésűek igényeit tudja kiszolgálni, a természettudományi pálya felé húzók nem a legelőnyösebb helyzetből indulnak itt). Mi, a Kosztolányi egykori diákjai mind csodabogarak voltunk valamilyen szinten – ne tessék rosszra gondolni! nem valamiféle „stréber-bagázs” gyűlt össze a gimnázium falai között, akik elvont dolgokról filozofálgattak (bár meg kell hagyni, aki ilyesmire vágyott, az is teret kapott a szenvedélyei kiéléséhez). Ebben az iskolában olyan emberek kerültek össze, akik talán nyitottabbak voltak a világ bizonyos jelenségeire, olyanok, akik többet gondolkodtak egyes kérdéseken, akik nem féltek rákérdezni kényes témákra, akik komolyan tanulni akartak, akik motiváltak és nyitottak voltak, akik nem rettentek vissza a szokatlan megoldásoktól… Egy szóval a maguk nemében különlegesek voltak. Kiléptek abból a folyamból, amellyel az általános iskolai társaik tartottak, és egy alternatívát kerestek maguknak. A Kosztolányi pedig szerintem a legjobb alternatíva ezeknek a fiataloknak. Teret, válaszokat, segítséget, útmutatást, támogatást kaptunk itt.
A következő részben a példaképekről szólnék. Tény, hogy nem egy példaképet kaptam a Kosztolányitól. Olyan emberekkel volt szerencsém ismeretségbe kerülni, akik a mai napig meghatározzák a gondolkodásomat. Sokszor felteszem magamnak azt a kérdést, vajon ez és ez a tanárom az én helyemben mit tenne? Mit mondana most nekem XY osztálytársam ? Ő hogyan oldaná meg ezt a helyzetet? (Ó, igen: nemcsak tanárok, hanem az osztály-, évfolyam- és iskolatársaim is inspiráltak/inspirálnak)

Valóban úgy érzem, hogy kivételes személyiségeket ismerhettem meg – kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy oda kerültem, ahova, és hogy azokkal az emberekkel töltöttem négy évet, akikkel. Példaképeket kaptam, akiknek viselkedési mintáit az élet különböző területein alkalmazhatom: tudom, milyen tanár szeretnék lenni, tudom, milyen tanulónak kellene lennem és milyen barátként kell viselkednem, továbbá ezeken túl is még számos más emberi érték szilárdult meg bennem bizonyos erős jellemek, határozott személyiségek hatására.
Pár sort a nyelvtanulás fontosságának is szentelnem kell, hiszen ez lenne az iskola főprofilja. Talán nem kell sokat írnom erről a kérdésről, mert mások is bőven foglalkoznak vele. Tény, hogy idegen nyelvtudás nélkül nem lehet boldogulni már az egyetemen sem, a (szellemi munkát igénylő) munkaerőpiacon pedig végképp nincs esélye az embernek. A szerbet mint környezetnyelvet véleményem szerint minden vajdaságinak beszélnie kellene legalább társalgási szinten – nem tartom szükségesnek részletezni, miért. A következő, nem sokkal magasabb lépcsőfok az angol elsajátítása kellene, hogy legyen: mára annyira elterjedt ez a világnyelv, hogy akárhova megy az ember, nem sokra megy középfokú nyelvtudás nélkül – sőt, továbbmegyek: oda jutottunk, hogy utazni sem szükséges, hogy használni kelljen a nyelvet. Már a saját városunkban is jó, ha meg tudunk szólalni angolul – egyre több ugyanis a Vajdaságba tévedő turista, aki természetesen először angolul próbál meg kapcsolatot teremteni a helybéliekkel. Sajnos tapasztalataim szerint elég siralmasak az ilyen kísérletekre adott reakciók. Ezek után nem nehéz belátni, hogy mindenkinek csak az előnyére válna, ha ezen az állapoton tudnánk változtatni. Eddig csak a szerbről és az angolról beszéltem, mint alapvető fontosságú nyelvekről, de aki komolyan gondolja, hogy értelmiségi pályára menjen, annak erősen ajánlott egy további nyelv ismerete is. A Kosztolányiban szerencsére van választék: a német mellett, amely kötelező (ezt egyébként remek dolognak tartom, mert egyrészt a német nyelvtudás ugródeszka lehet sok nyugat-európai egyetemi részképzéshez és munkalehetőséghez, továbbá a legtöbb tudományterületen a kutatásokat is nagyban megkönnyíti), francia vagy spanyol nyelvet is lehet tanulni, amelyeket, ha komolyan foglalkozik velük a diák (annak ellenére, hogy csak fakultatív tárgyak), a középfokú nyelvvizsga szintjéig lehet fejleszteni a középiskolai évek végére. És nemcsak a nyelvekből van szép választék, de az itt alkalmazott nyelvtanárok is elsőrangúak. Lendületes, fiatalos, fantáziadús és kész koncepciókkal, jól alkalmazható módszerekkel rendelkező nyelvtanárok csapata a Kosztolányié, akikkel öröm együtt dolgozni.

Csak annyit mondanék még erről a kérdéskörről, hogy a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy az idegen nyelvek ismerete mekkora előny, mondhatni kulcs a kezünkben, amely a megfelelő zárakba helyezve fantasztikus lehetőségeket kínáló ajtókat nyit meg. Olyan helyekre és programokra jutottam be az angol és szerb nyelvvizsgámnak, valamint az erős némettudásomnak köszönhetően, amelyekről álmodni sem mertem volna, és amelyeknek áldásos következményeit nem csak a jelenben érzem, hanem a jövőben is biztosan előnyömre fognak válni.
Felsorolásom végére egy kissé szokatlan pontot is adnék: a szülők szerepét gyermekük középiskola-választásában. Ez valóban csak személyes tapasztalat, itt nem beszélhetek általános tendenciákról. Én ugyanis teljesen tanácstalan voltam, amikor a továbbtanulás került szóba általános iskola után. Egész sok lehetőség eszembe jutott a környezetvédelmi mérnöki szaktól (? – már nem is emlékszem, pontosan ez volt-e a megnevezés, de valami köze volt a környezetvédelemhez, az biztos) a közgazdasági középiskolán át a gimnáziumig. Szüleim látták ezt a tanácstalanságot, és innen már úgy tűnik, jobban ismertek, mint akkor én magamat. Ők voltak ugyanis, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy felvételizzem a Kosztolányiba is. Mint a legtöbb gyerek, én sem szerettem, ha megmondják, mit csináljak, ezért nem voltam túlságosan elragadtatva az ötlettől. De azért mégis jelentkeztem – részben azért, mert végső soron mindig is engedelmes gyermek voltam, részben pedig talán azért is, mert éreznem kellett, hogy jó, nekem való hely az. Mindenesetre végigcsináltam a felvételit, felvettek és oda is iratkoztam 2007 szeptemberében. Hogy min múlott ez a döntés, már nem olyan fontos. Az a lényeg, hogy most biztos vagyok benne, jó döntés volt. Szóval ezúton is köszönöm a szüleimnek ezt az erőltetett segítséget. Félreértés ne essék, más esetekben (pl. amikor az effajta nyomás arra irányul, hogy a szülők a saját meg nem valósított álmaikat erőltethessék gyerekeikre) nem vagyok híve a túlzott szülői befolyásnak, de egészen biztos, hogy vannak az én példámhoz hasonló helyzetek is. Úgyhogy minden érintettnek üzenem, hogy jól gondolja át, mi az, amit igazán akar. A fiatalok ne zárkózzanak el minden esetben a szülői tanácsok elől, még ha azok erősen szuggesztívak is! A szülők pedig fontolják meg (akár a fenti sorok alapján is), meddig akarnak menni csemetéjük útjának egyengetésében!

Összegzésként annyit mondanék, hogy annak ellenére, hogy itt igyekeztem elsősorban pozitív képet festeni az iskoláról, minden egyes szót komolyan gondoltam. Nem állítottam valótlanságot, nem mondtam, hogy ez a hely maga a tökély, hogy itt nincsenek mindennapos apró-cseprő problémák, helyenkénti nézeteltérések stb. Csupán azt szerettem volna elmondani, hogy a Kosztolányi miért jó döntés, legalábbis számomra miért bizonyult annak.

Mačković Anna IV.A 2007-2011 – Eötvös Collegium – ELTE Bölcsészettudományi Kar, Szabad bölcsészet szak – művészettörténet szakirány

Mackovic_Anna

Dupák Karina - IV.A (2007-2011)

Miért a Kosztolányi?

A KDTG-ről először az iskolát promotáló előadások alkalmával hallottam. Akkor még KD Nyelvi gimnáziumnak hívták, és engem ez fogott meg, mert érdekeltek a nyelvek. Amikor megtudtam, hogy sokkal több humán tárgyat és kevesebb természettudományt fogok tanulni, ez is ösztönzőleg hatott rám. Persze nem azért jöttem, ami itt nincs, hanem azért jöttem, amivel több van, ami más. És nyugodt szívvel mondhatom, hogy többel távoztam, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni.

Ma a Szegedi Tudományegyetem Anglisztika főszakos, olasz minoros hallgatója vagyok, tanulmányaimat jó eredménnyel folytatom. Nincs olyan hét, amikor ne találkoznék valami olyannal, amiről elmondhatom: igen, erről gimnazista éveimben hallottam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem találkozom rengeteg új információval, de az átlaghoz képest gyorsan kiderült, hogy a bölcsész szakhoz rendkívül jól megalapozott ismeretekkel rendelkezem, és ezért tanáraimnak a mai napig hálás vagyok. Azért is, hogy a négy év alatt normálissá vált számomra, hogy adott témában felszólalok, és kifejtem a véleményem, hogy ezt meg merem és meg tudom tenni. Azért is, mert egy hat oldalas beadandó nem újdonság számomra, annak formai követelményei sem (meglepődik az ember, mennyien nem írtak még életükben ilyet! ) És egy kicsit azt is megéreztem, ami a modern pedagógia lényege lenne: nem a lexikai, felhalmozott tudás a fontos, hanem a rendelkezésre álló ismeretek helyes használata. Ha nagynak tűnik is a homály, mindig el tudok valahonnan indulni. Ez csak nagyon kevés példa abból, amit a Kosztolányitól kaptam, de nagyon jó példák arra, hogy ha a Kosztolányit választjuk, nem négy évre előre gondolkodunk, hanem többre – akár egy életre.
Kosztolányisnak lenni életérzés, felejthetetlen élmény. Bár egyre bővül, azért még mindig kis közösség, és ennek rengeteg előnye van. Sok ismerős arc, tartós barátságok, jó hangulat. A mai napig szeretettel gondolok vissza egykori osztályomra, akikkel együtt tapostuk végig az utat, mely annyiunk életét meghatározta és megváltoztatta. Együtt tanultunk, hibáztunk, fejlődtünk, segítettük egymást.
Az élet persze nem volt mindig fenékig tejfel, számtalanszor léptünk ki feldúltan, háborogva az iskolából, apró problémáink akkor a legnagyobbaknak tűntek, de ezek most már mind-mind jelentéktelenek. Saját magamon tapasztalom, hogy bár néha-néha elégedetlen voltam, nekem azért mindig csak a pozitív dolgok jutnak eszembe, hiszen nem adódott olyan probléma, amire ne találtunk volna megoldást.

„Biztos sokat kell tanulnod” – mondták sokan, mikor meghallották, hogy Kosztolányis vagyok. Valóban így volt-e? Igen, voltak hetek, amik az átlagosnál húzósabbak voltak, de ez mindenhol így van. Aki idejött, mind azért tette, hogy többet kapjon, és hajlandó is volt tenni érte. Ez bizonyítja a rengeteg plusz aktivitás, amikben részt vettünk, kezdve a TUDOK-kal, a KMV-vel, és még számtalan egyéb versennyel, pályázattal, a délutáni foglalkozásokkal, valahogy benne van a vérünkben, hogy mindig többet akarunk, és teszünk is érte.

Minden nap, amikor beléptem az osztályba, úgy éreztem magam, mintha egy kis család része lennék. Valóban így is volt. Az egymást követő negyvenöt percek, a padsorok, a szünetek az iskola hangulatát adták vissza, de minden másban picit úgy éreztem, mintha nem is mindig iskolában lennék. Tanáraink segítségére bármikor feltétel nélkül számíthattunk, és ez még ma is így van, mikor már nem vagyunk az iskola diákjai. Mindezt végiggondolván azt hiszem kétségkívül létezik Kosztolányis identitás, és erre nagyon büszkék vagyunk, hiszen az iskola minden dolgozója, tanára és diákja hozzájárul ahhoz, hogy ez az intézmény olyan legyen, amiről mindig a legszebb dolgok jutnak eszembe. Ezért is ajánlom minden kedves nyolcadikosnak, és mindazoknak, akik döntés előtt állnak, hogy ne hagyják ki a lehetőséget, hogy ennek a fantasztikus közösségnek a része lehessenek!

Dupák Karina IV.A 2007-2011 (Generáció Diákja) – SZTE BtK Anglisztika főszak, olasz minor

Dupák Karina

Kurfis Daniella - IV.A (2007-2011)

Miért a Kosztolányi?

Mindig is jó tanuló voltam, jól ment az angol és a matek. Mi legyen? Kosztolányi, Bólyai vagy a helyi gimi…megnéztem mindegyik iskolát, Kosztolányi volt a legszimpatikusabb: fiatal, laza, energikus tanárok (azért volt pár kivétel, de az kell is), simán felülnek a tanári asztalra vagy akár mellénk, nem fölényeskednek, kíváncsiak a mi véleményünkre is, nem ragaszkodnak a tankönyvhöz, érdekesnek tűnt, valami új volt, szokatlan. Ami az iskolát illeti, tiszta, új, barátságos, a tantermek az ott tanuló diákokat tükrözik vissza, szabadon díszíthették a falakat, az ablakokat lehetett nyitni, a padban aggodalom nélkül otthagyhatták a cuccaikat, nyugodtan firkálhatnak a táblára, rengeteg számítógép, ingyen internet, wc papír a mellékhelységben, szobacipő, barátságos takarítónők és még rengeteg pozitívum szólt ez az iskola mellett. Megpróbáltam, felvettek, nem bántam meg.

Nem bántam meg, mert sokat köszönhetek a Kosztónak (ahogy mi neveztük), először is azt, hogy egy széleskörű általános műveltséget sajátítottam el ez a négy év során, továbbá megtanultam helyesen kifejezni magam, érvelni, önálló és független gondolatokat formálni, megszerettem a könyveket, havonta legalább kétszer eljártam színházba, valamint eljutottam az Egyesült Állomkba, ha még ebben a Kosztónak csak annyi szerepe is volt, hogy értesített erről a lehetőségről és adott egy alap angoltudást, amivel már el mertem indulni.

Azért ne gondoljátok azt, hogy úgy gondolok vissza a sulira, mint egy tökéletes rózsaszín álom, mert ott helyben, mikor benne voltam, volt pár dolog ami nem tetszett. Összességében azonban örülök és büszke vagyok rá, hogy én is része lehetek a “kosztolányisoknak”, ennek a nagy családnak, mert az! Nagyrészt ismerjük egymást, tudunk egymásról és sokakkal tartjuk a kapcsolatot, és nem csak korunkbeliekkel.

Annyit tanácsolnék a nyolcadikosnak, hogy akik kosztolányisok szeretnének lenni és nyelvi szakra szeretnének iratkozni, azok szembesüljenek azzal a ténnyel, hogy továbbtanulási lehetőségük valamennyiben korlátozódik a társadalomi szakokra, igaz, vannak olyanok is, akik természeti szakokra mentek tovább, de nagyon sok befektetéssel, kemény munkával és tanulással sikerült nekik a felvételi.

Lényegében nekem az volt a gondom mikor befejeztem a Kosztót, hogy nagyon sok minden érdekelt, de semmibe se szerettem volna részletesen beleásni magam, olyan sok mindenről tanultam már, de ezekben a szakmákban nem láttam a jövőmet és én nem akartam elmenni itthonról, már voltam egy évet távol és nehéz volt, én ilyennek szeretem a mi kis környezetünket amilyen, ezért választottam egy könnyebb utat: privát egyetem, képzés és munka, lesz, ami lesz – ez egyáltalán nem a Kosztolányi hibája, ez az én döntésem volt, amit most így két év után már egyáltalán nem bánok, még ha sokaknak (tanárok, diákok) nem is tetszett. Úgy érzem, hogy megtaláltam a saját utamat a világban és úgy mondanám, hogy nekem bejön ez az egész vállalkozósdi, felelősségtudat, fiatal női vállalkozóként érvényesülni a nagyok között.

De ha nem jártam volna a Kosztóba, akkor nem kötöttem volna üzletet külföldi vállalkozókkal, köszönve az angol és német tudásomnak, nem lenne egy francia visszajáró vásárlónk, pedig csak köszöntem neki franciául és megkérdeztem, hogy Hogy van?, valamint nem tudnék helyesen önéletrajzot és pályázatokat írni, hivatalos leveleket és biztos, hogy kevésbé lennék önálló. Még ha nem is olyan irányba ment az életem, mint a többi Kosztolányis diáknak, akkor is nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának és a végén mikor visszaemlékezek, akkor mindenféle háborúzás a tanárokkal és osztálytársakkal, kollégiumi nevelőkkel csak pozitív élményként jelenik meg, mivel minden egyes perc, amit ebben az iskolában, Szabadkán, kollégiumban, lakásban, buszon töltöttem csak formált, mint embert és segített felnőni.

Kurfis Daniella IV.A 2007-2011
Tanulmányok: Megatrend Univerzitet, Bioélelmiszertermelői kar, Topolya
Szabadkai Szabadegyetem, Vámügy-szállítmányozás képzés
Munkahely: Gradjevinski Centar Kurfis DOO, Topolya – Ügyvezető-igazgató
Saját vállalkozásomat 2013 januárjában kezdtem el, párhuzamosan dolgozok szüleim családi vállalkozásával (Kurfis-Prom DOO), míg én nagykereskedésben kínálok mindenféle építkezési anyagot, tűzifát, addig szüleim mindezt kiskereskedésben viszik véghez.

Kurfis Daniella

Szabó Katalin - IV.A (2008-2012)

Kosztolányisság

Kosztolányis volt, mikor anyámék nem láttak a ballagásomon, mert hátul ültek, és utólag azt mondták, nem érezték át, hogy ballag a lányuk, csak a lufik voltak meg a virágok, meg a puszi-puszi, mosolygás, kitt-katt képek mindenütt. De én meg ott álltam és én nagyon is éreztem, és rólunk szólt, és nem másról. Mert felmentünk az Akropoliszra, nem akkor, hanem már hetekkel előtte a próbákon, mikor összegyűltünk a díszteremben meg az utolsó, kapkodós, búcsúzós osztályfőnökiken énekelni.

Kosztolányis volt a bolondballagáson kimenni a térre. A térre, ahol futottunk előtte négy évig körbe-körbe, mint a lovak, fekete-fehérben, és ahol hétvégéken mindig kicsit szétcsúsztak a dolgok, hol kicsit és a padon ülve, hol nagyon és a padon fekve. Kosztolányis volt akkor, ott, azokban a jelmezekben, kifestve táncolni az iskola előtt, kosztolányis volt, hogy kijöttek a tanárok, nem is kellett őket hívni és hogy a portáról üvöltött az általunk összeállított, „A kilencvenes évek legrosszabb slágerei” című válogatás.

Kosztolányisak voltak a könyvtárban megtartott órák. Kényelmetlen volt és rossz volt az akusztika, de senki se bánta, mert jó volt nézegetni a plakátokat meg a képeslapokat a falon. És mert olyankor mertünk beszélni. Valahogy kötetlenebb volt.

Nagyon nehéz volt megtanulni beszélni. Az nagyon kosztolányis volt. Nehéz volt megszólalni, nehéz volt hallani a saját hangunkat a teremben. Olyan csönd volt mindig utána. Eleinte. Azután meg alig tudtuk túlkiabálni egymást. Itt, a szemináriumokon megint sokszor van csönd. Nem mindenki tanulta meg elviselni a saját hangját.

A hűvös nyelvi labor az angolórákkal kosztolányis volt. Slágereket hallgatni a nyolcvanas évekből és azokból új szavakat tanulni. Azután pedig szombat este leengedni azokat a számokat, és akkor mindenki fölkelt, mert jó volt hallgatni, mert kosztolányis volt. És ma is meghallgatjuk. És jó volt kedd délutánonként az angol és amerikai irodalmon alapuló filmeket nézni ugyanabban a hűvös nyelvi laborban, ahol délelőtt még Headwayeket telefirkálva próbáltunk nyelvtani szabályokat megérteni. Guaranát inni és fenyőfát építeni belőle. Mostmár mindig kosztolányis lesz Chaucer, Oscar Wilde (akinek a sírjáról azóta beszereztem egy követ!), T.S. Eliot, meg a többiek, akikbe sorra beleszerettünk. APRIL is the cruellest month. És kosztolányis volt, hogy mikor tizenöt perces előadást kellett tartanom angolul a saját csoportom előtt Emily Brontë életéről, akkor elmondtam, mintha csak a tegnapi kalipszózást mesélném, amikor meg a tőlünk fiatalabb csoportnak kellett elmondanom, valahogy elment a hangom és a kezem furán remegett a space gombon, mert tudtam, hogy most példát kellene mutatnom és az, úgy éreztem akkor, már nem játék.

Kosztolányis volt ugyanebben a hűvös nyelvi laborban a töri érettségi védésekor bemutatni, hogyan kínozzák meg Natalie Portmant az inkvizítorok. És az angol érettségin Virginia Woolf feminizusáról beszélni. Kosztolányis volt csütörtök éjjelenként azt tárgyalni online, hogy O tempora! O mores! hogyan kellene lefordítani Cicerót. És kosztolányis volt péntek hajnalban a régi dohányzóban az alagsorban elmondani, hogy végül mire jutottunk. És kosztolányis most a finnórákon elmondani, hogy: tudjátok, úgy mint a latinban, hogy ilyenkor a pluralis nominativus meg az accusativus megegyezik… És kosztolányis volt a fülledt és zsúfolt multimédia teremben megnézni az Ádám almáit, amit azóta megnéztem még ötször, és kosztolányis volt a Torinói lóról meg az igazi Nietzschéről beszélgetni.

Kosztolányis volt a Kosztolányi színház és minden velejárója. A kosztolányissághoz kötődik a DNS folyóirattal való megismerkedésünk. Kosztolányis volt írni és aztán véleményt mondani egymás írásairól. Kosztolányis volt véleményt mondani mindenről. Kosztolányis volt Kosztolányi és az Akarsz-e játszani halált. Kosztolányis volt a Kosztolányi-sál, a nemezelés és környezetvédelmis öntudatunk. Kosztolányis volt minden évben egyszer csoportosan fagyizni a pappal. Meg a templomkertben ülni iskola után. Meg Kaponyára menni meghalni egy csatában, a fejlefújós szélben felsorakozni, menetelni, kissé leégve, de nagy komolysággal. Hallgatni a nálunk fiatalabb hadvezérre.

Kosztolányis, hogy most nem tudom megmondani, mi az, hogy kosztolányis. Mert kosztolányis a négy év, teljes egészében, nincs, ami kilóg.

SZABÓ KATALIN IV.A 2008-2012 – ELTE BtK Szabad bölcsészet – művészettörténet szakirány, finn minor

szabo_katalin

Szarka Ákos - IV.N (2008-2012)

Nem hiszek a véletlenekben, így azt a pillanatot sem tartom annak, amikor először hallottam a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumról. Egy ismerősöm említette, hogy milyen jó lehetőség, és én egyből ráharaptam az ötletre…Jött a „véres” felkészülés ideje. Rengeteg munkám volt a dologban, mert tudtam, valami olyanra szánom el magam, ami gyökeresen megváltoztatja az életem.

Őszintén? A négy év nem teljesen olyan volt, mint amilyenre számítottam. Ám ennek ellenére rengeteg mindent megtanultam, és most nem a tananyag bemagolásáról van szó. Korántsem! Ez az iskola életem talán egyik legjobb döntése volt! Nem tagadom, voltak időszakok, mikor nagyon nehéz volt és meg-meginogtam abban, hogy végig tudom-e csinálni, de van ebben a kis közösségben valami megtartó erő, szinte a második családommá váltak az itt lévő emberek…

Ebben az iskolában az életre készítettek fel bennünket. Lehet, hogy fellengzősen, nagyzolósan hangzik, de nem túlzok. Olyan dolgokra reflektáltak tanáraink, melyektől sűrűn leesett az állunk. Valójában felnyitották a szemünket. Ám a legszebb az egészben, hogy nem csak megmutatták, de arra is megtanítottak, hogy a későbbiekben önállóan hogyan tudjuk alkalmazni ezeket a dolgokat. Ma is bármikor, bármilyen kérdéssel, kéréssel fordulhatunk régi tanárainkhoz, de akár csak egy beszélgetés erejéig is nagyon szívesen látnak viszont mindnyájunkat.
Köszönet mindenért!

Szarka Ákos IV.N 2008-2012 – Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, elsőéves hallgató

Szarka Ákos

Bencsik Rézmány Leona - IV.A (2008-2012)

A kosztolányis aura első hatalmába kerítésére pontosan emlékszem: hetedik osztályos koromban történt, amikor az általános iskolámban megláttam az akkor még Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium nevű iskola plakátját az egyik terem előtt. Akkor döntöttem el, hogy kosztolányis leszek.
Ez a momentum pedig végleg meghatározta identitásomat, gondolkodásomat, személyiségem alakulását. Egy percig sem bántam meg a jelentkezésemet, a felvételit követően pedig tudtam, helyesen döntöttem, pedig még el sem kezdődött valós utam.

A négy év igazolta önmagát: olyannyira megerősítette gondolkodásmódomat, a rálátásomat a dolgokra, a kételkedésemet, a könyvek, a tudás iránti szeretetemet, ami talán előtte is ott lappangott a levegőben, a gimnázium viszont végleg felszínre hozta mindezt. Ráadásul nem csak a meglevő érdeklődésemet szilárdította meg, a legfontosabb: új rálátással gazdagodtam.
Azonban kizárólag az oktatásról, a tudásszerzés előnyeiről beszélni kevés lenne, hiszen ezt bármely iskola elmondhatja magáról a maga módján. A legfontosabb a már megannyit emlegetett kosztolányisság, ami definiálhatatlanul definiálható, amit csak az érthet, aki hagyja, hogy megértse, és aki a gimibe jár, járt, esetleg járni fog.
Nekem volt szerencsém ehhez, emellett megismerni olyan meghatározó embereket, akiket mindig az élen említek, amikor gondolataim, véleményem kialakulásáról,személyiségem egy részének megszilárdulásáról kell nyilatkoznom. Ide tartoznak mind a tanárok, mind pedig az osztálytársaim, akiket a barátaimnak mondhatok, a legjobb barátok, akikkel a mai napig túlordítjuk egymást, ha vitázásról van szó, természetesen csak a szórakozás kedvéért. Mindezt pedig nem erőltetve, kényszerítően hajtották végre… lehetőségeket nyújtottak, hogy mindenki magára találjon és merjen fekete bárány lenni a sok fehér között.

A fenti gondolataim kuszaságából látszik, egy év távlatából még mindig friss az élmény, talán még el sem ballagtam igazán és sohasem fogok igazából elballagni. Ha alkalmam adódik rá, elmondom mennyire jó dolog kosztolányisnak lenni, és aki tényleg ide való, akit tényleg a tudásszomj vezérel, az itt megtalálja a helyét. Persze minden útnak van jó és rossz szakasza, ám a rosszról nem nyilatkoznék. Azt embere válogatja, és különben is, érezze mindenki a bőrén, ha egyáltalán megérzi, ezesetben pedig jelentkezzen, ha a negatív élmény valóban elnyomja a sok jót!

Bencsik Rézmány Leona IV.A 2008-2012 – Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Tanulmányok BA – Miniszteri ösztöndíjas hallgató(lány)

Bencsik Rézmány Leona

Povázsánszki Csilla - IV.A (2008-2012)

Miért a Kosztolányi?
Valami nagyon frappánsat akartam írni. Szívhez szólót, vagy még inkább a könnyekig meghatót. De nem forgatom én olyan ügyesen a tollat. Aztán mégis úgy gondoltam, hogy ezúttal nem kellenek ide a cikornyás betűk, sem a mézesmázos szavak, mert többet mond itt az egyszerű szó. Már nem is emlékszem, miért a Kosztolányi. De nem is ezt tartom fontosnak. Inkább azt, hogy most miért mondanék ismét igent Kosztolányinak. A Kosztolányi egy hely, ahol nem a tudatlan diák vagy. Itt senki sem mond butaságot. Nem azért, mert mindenki zseni, inkább azért, mert komolyan vesznek. Egy hely, ahol a diákélet „kellemetlen” kötelességeiből is kellemes emlékek lettek, ahová egy idő múlva, már haza mentem. Az a hely, ahol nem csak a kemény pedálozásról szólt az élet. Itt felnyitják a szemed, hogy a világ nem csak az, amit annak mondanak vagy mutatnak. Itt megtanítanak kételkedni, és arra is, hogyan nézz a dolgok mögé, hogy láthasd azt is, ami sokak elől rejtve marad.

Milyen Kosztolányisnak lenni?
Csak azt tudom elmondani, hogy alig vártam, és minden alkalommal alig várom, hogy visszaérjek a Kosztolányi meleg és jól ismert falai közé. Mert ide úgy jöhetek vissza, mintha el se mentem volna. Mintha ez az egy év, amióta egyetemista vagyok, csupán egy hosszú hétvége lett volna. Ha kérdezik nem is azt mondom Kosztolányis voltam, hanem azt, hogy vagyok; én még Kosztolányis vagyok. Otthon a függönytartón lóg a szétnyűtt „szobapapucs”, a patika, a lyukas talpával, szmájlikkal és szívekkel telefirkált orrával, és valamiért eddig senki sem kérdezte meg, hogy miért lóg az a szemét ott fenn. Mert szerintem tudják. Azért, mert Kosztolányis vagyok. Kosztolányis, azaz furcsa… furcsa, mert rajtunk valahogy meglátszik a kosztolányiság. Nem hinném, hogy lenne ránk definíció. Inkább azt mondanám, pont az a jó definíció, hogy sokféleség, meg összevisszaság, különbözőség meg az okvetlenül, hogy kozmopoliták.

A kosztolányisok, kozmopoliták. Mindenféle környezetben és helyzetben alkalmazkodni képes, együttműködésre és gondolkodásra alkalmas nebulók. Olyanok akik bátorkodnak felszólalni, a tömegből kiválni, hogy érdekeiket képviseljék. Nem szívunk magukba mindenféle információt válogatás nélkül. A kosztolányisok szkeptikusok. Egy civakodó szenátus. Ugyanakkor úgy vélem, nem hazudok, ha azt mondom, vagyunk mi néha komolytalanok is. Szeretünk a körforgalomban kávézni a nagyszünetben (legalábbis addig, amíg a komunalna policija fel nem tűnik a horizonton), mert miért ne? Szeretjük azt a kellemes kis kávézót ott szemben, ahol főleg olyan italt fogyasztunk, ami nem kávé… a koffein sokat árt a fiatal szervezetnek. Azt hiszem a kosztolányisok egy nagy család… Legalábbis ilyenek voltunk mi, amikor még a Kosztolányiban laktunk. Azóta nem tudom mi változott itt. Vagy változott-e egyáltalán. Remélem nem… Remélem, senki sem felejti el, hogy miért is kosztolányis. Szálljunk kicsit magunkba, és keressük meg azt, amiben különbözünk a többségtől. Hiszen az az érték, amiben különbözünk egymástól. Kosztolányisok, ne hagyjuk veszni a biodiverzitást!

Povázsánszki Csilla IV.A 2008-2012 – Szegedi Tudományegyetem BtK Anglisztika szak

Povázsánszki Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Archívum