Diákközpontúság

Sikereink kulcsa a tanár-diák közötti személyes, jó kapcsolat. Az iskolai közös programok is erősítik ezt – ilyenek a felkészülések az ünnepekre, a tehetség - napi akciók, a sok utazás és program. Bővebben...

Színvonalas oktatás

Mivel a diákok sok időt töltenek az iskolában, fontos, hogy az iskola olyan hely legyen, ahol jó lenni. Az órák, a foglalkozások többsége – a diákok véleménye szerint – kreatív, jó hangulatú. Bővebben...

Továbblépés

Fontosnak tartjuk, hogy végzett tanítványaink minél inkább szilárd értékrendszerrel, általános intelligenciával rendelkező, szabad, szuverén, közösségi emberek akarjanak lenni.
Bővebben...

A Fruška Gora-i maratonon

Diákjaink egy csoportja is részt vett az idei 38. Nemzetközi Hegymászó Maratonon a Fruška Gorán. Burnać Gordana, Faragó Szilvia és Stausz Zoltán tanáraink vezetésével két csoportban tették meg a távot: az egyik a 17 kilométereset, a másik csapat pedig a

Címke: , , , , ,
Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria

Középiskolák bemutatkozása

Az idén is a Műszaki Középiskola tornatermében került megrendezésre az a hagyományos rendezvény, amelyen a  szabadkai középiskolák bemutatkozhattak az érdeklődő diákok és szülők előtt.

Címke: , , , ,
Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria

Kosztolányis siker a KSZFV-n!

Miénk a legjobb előadás és a legjobb női szereplő díja is! A hétvégén Zentán tartották a Középiskolások Szín- És Filmművészeti Vetélkedőjét. A legjobb előadás díját nyerték el   diákjaink a 7kosztoLÁNY – Önbizalom?! Ébresztő! Generációs gyógyterápia 7 képben c. darabjukkal,

Címke: , , ,
Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria

Felvételi felkészítő

4 napos felvételi felkészítőnkre az idén is nagy volt az érdeklődés: közel 70 diák vett részt a munkában, egész Vajdaságból. Két váltásban dolgoztak tanáraink a felvételizni szándékozó nyolcadikosokkal: magyar nyelv és irodalom, illetve a választott idegen nyelv tantárgyakból tartottak nekik

Címke: , , , ,
Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria

PAPP KATALIN SIKERE A SÁRVÁRI DIÁKKÖLTŐ FESZTIVÁLON

Az idei, 38. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Fesztiválra, ahová a Kárpát-medence legjobb diákírói-költői jutottak be, két tanulónk is meghívást kapott: Papp Katalin és Paszterkó Viktor. A megmérettetésre több mint kétszáz mű érkezett, a beküldött munkákat neves írókból, költőkből irodalomtudósokból álló zsűri bírálta

Címke: , , , , ,
Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria

Kampányvideó

Jelentkezés


Előző évek tesztjei

Kampány 2025

Nézz körül nálunk és dönts okosan! Ha kérdésed van, keress minket. Fordulj hozzánk bizalommal!

Archívum