ESSZÉPÁLYÁZAT A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ALKALMÁBÓL

Az audiovizuális esszé kategóriában az idén is első díjat érdemelt ki Kovács Ákos (III.A). Tóth Szilárddal közösen készített kisfilmjük témája Csáth Géza sokoldalú munkásságának bemutatása.

A Magyar Tudomány Napját 1997 óta ünnepeljük, november 3-án. (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ugyanis ezen a napon ajánlotta fel egyéves jövedelmét Széchenyi István gróf a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére). A Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusa ebből az alkalomból minden évben pályázatot hirdet vajdasági magyar középiskolások és egyetemisták számára, „Magyar tudományosság Vajdaságban” címmel tanulmány vagy esszé megírására, illetve maximum 10 perc időtartamú audiovizuális pályamű elkészítésére. A pályázó feladata, hogy munkájában egy Vajdasághoz kötődő magyar tudóst vagy tudományos témát bemutasson. A beérkezett pályázatokat a Főkonzulátus által felkért tekintélyes vajdasági magyar tudósok, tanárok, közéleti személyiségek bírálják el.
Iskolánk tanulói minden évben részt vesznek a pályázaton, és minden évben a legjobbak között szerepelnek. Idén már harmadik alkalommal indult, és 2. alkalommal bizonyult a legjobbnak Kovács Ákos, aki az audiovizuális esszé kategóriában az idén is első díjat érdemelt ki (2007-ben is 1. lett, 2006-ban pedig 2.). Idei munkáját Tóth Szilárddal közösen készítették el, témája Csáth Géza sokoldalú munkásságának bemutatása.

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum