DSD (Deutsches Sprachdiplom / Német Nyelvi Diploma)

A Külföldi Oktatási Ügyek Központjának (ZfA) szervezésében Szerbiában a 2013/2014-es tanévben került először sor a DSD 1 nyelvvizsga megszervezésére. Ez egy ingyenes, az Európai Referenciakeretnek megfelelő A2/B1-es szintű nyelvvizsga, amely lehetővé teszi a németországi felsőoktatási előkészítő tanfolyamok megkezdését.

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium egyike azon hét szerbiai iskolának, amelyek ettől a tanévtől nyelvvizsgaközpontként is működnek.
Az intenzív előkészületek szeptembertől márciusig tartottak, Berta Seidl-Baar németországi lektor és a szaktanárok vezetésével. Az iskola némettanárai folyamatosan továbbképzéseken vettek részt, hogy elsajátítsák a diákok vizsgára való felkészítésének és a vizsgáztatásnak a módszereit.

Szerbiában összesen 210 diák vizsgázott, ebből 17 kosztolányis. 13 diák első idegennyelvként, 4 pedig második idegennyelvként tanulja a németet.
A DSD nyelvvizsga írásbeli (hallás utáni szövegértés, olvasás utáni szövegértés, íráskészség) és szóbeli részből áll. Az írásbeli rész március 21-én került megszervezésre, majd ezt követte a kétnapos szóbeli vizsga április 7-én és 8-án. Az eredmények májusban várhatóak. A vizsgasorozat a DSD 2 nyelvvizsgával decemberben folytatódik, ami már B2/C1-es szintű. Magyarországi továbbtanulás esetén 28 illetve 40 pontot ér, továbbá lehetővé válik általa a német felsőoktatási intézményekben való továbbtanulás.

Kategória: 2013/2014, 2013/2014, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum