Budapesti irodalmi kirándulás

Október 22-én iskolánk hatvan diákja Budapesten járt irodalmi kiránduláson Balázs Piri Diana és Tóth Ágota tanárnők vezetésével. Először a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth-tárlatát néztük meg, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettünk részt. Nagyon izgalmas és megrendítő a tárlat, a különböző helyiségek Csáth Géza életének egy-egy szakaszát mutatják be. Hogy még jobban átérezhessük ezeknek az életszakaszoknak a jellegzetességeit egy okos telefonos alkalmazás segítségével mi magunk keverhettünk zenét annak a szobának a hangulata alapján, amelyben a csoportunk dolgozott. Bár szabadkán élve Csáth Géza közel áll a szívünkhöz, ez a kiállítás még közelebb vitt minket hozzá.

Este az Örkény István Színházban megnéztük a Hamlet című előadást, ami nagyon nagy élmény volt mindannyiunk számára, ugyanis a nehéznek tűnő darab és az előadás hossza először ijesztőnek tűnt sokunknak, de olyan izgalmas és dinamikus volt, hogy végig élveztük, és a fáradtságot sem éreztük az egész napos séta után. Végül a nap koronájaként a színház előtt találkoztunk Csuja Imre művész úrral, és a szerencsések fotót is készíthettek vele.

Fotó: Garai Bálint

 

Kategória: 2019/2020, 2019/2020, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Archívum