A középiskolások anyanyelvi versenye

A hétvégén iskolánk szervezésében került sor a középiskolások anyanyelvi versenyének első fordulójára: a szabadkai középiskolák 47 diákja jutott el az iskolai selejtezők után erre a községi szintű megmérettetésre. A megváltozott versenyszabályok szerint a községi versenyről azok a tanulók juthattak tovább a körzeti versenyre (illetve a körzetiről majd a köztársaságira), akik megszerezték az első három hely valamelyikét (a korábbi években a helyezések pontszámhoz voltak kötve). A továbbjutók között szép számban szerepeltek kosztolányis diákok is:

az I. osztályosok között: 1. helyezett Illés Márta, 2. Turza Szabolcs, 3. Szalvai Ramóna, a II. osztályosok között 3. helyezést ért el Szőke Tímea, a IV. osztályosok között pedig 2. lett Dusnoki Adrianna. Ők is ott lesznek a Szabadka községet képviselő diákok között a körzeti döntőn, amire szintén gimnáziumunkban kerül majd sor, április 8-án.

Kategória: 2009/2010, Hírújság Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum