Valamennyi bejegyzés

2008/2009-es tanév hírei

1 Biztos

Az 1 Biztos elnevezésű műveltségi vetélkedőt immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Magyar Diákszövetség. A megmérettetés iskolai selejtezőkkel kezdődik, ahol eldől, ki lesz az a négy, legjobb eredményt elért tanuló (minden évfolyamról egy-egy), aki az iskola csapatában versenyez az

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: , ,

Kutató diákok bemutatkozása

December 9-én gimnáziumunk dísztermében bemutatásra kerültek a regionális TUDOK-konferenciára készülő diákok előadásai. A kutató középiskolás diákok regionális konferenciáján (TUDOK) az idén is részt vesznek diákjaink. Ezen a konferencián saját kutatási anyaggal lehet indulni, témamegkötés nélkül. A tudományos munkában a hangsúly

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: , ,

ESSZÉPÁLYÁZAT A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ALKALMÁBÓL

Az audiovizuális esszé kategóriában az idén is első díjat érdemelt ki Kovács Ákos (III.A). Tóth Szilárddal közösen készített kisfilmjük témája Csáth Géza sokoldalú munkásságának bemutatása. A Magyar Tudomány Napját 1997 óta ünnepeljük, november 3-án. (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ugyanis ezen

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: , , ,

Vajdasági TUDOK – 2008

A korábbi évek hagyományaihoz híven, az idén is lesz kosztolányis diák a Kárpát-medencei döntőn! Faragó Helga: Weltschmertz, azaz világfájdalom az irodalomban c. előadása kiemelt első díjban részesült, egyben továbbjutott a Kárpát-medencei döntőre, a Tudományos Diákkörök IX. Konferenciájára, melyet a Pannonhalmi

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: , , ,

A Longman kiadó bemutatója

A Longman Kiadó, mint minden évben, az idén is ellátogatott iskolánkba.

Kategória: 2008/2009, Hírújság Címke: ,

Archívum