Valamennyi bejegyzés

Hogyan mondjam?

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium néhány harmadik osztályos tanulójával polgári nevelés órákon megterveztük a Hogyan mondjam? című projektet, melynek megszervezésére május 13-án kerítettünk sort. Iskolánkba két elsős osztályt hívtunk meg a Jovan Jovanović Zmaj és a Đuro Salaj általános iskolákból.

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Papp Sarolta plakátja 2. helyezést ért el a KMV plakátpályázatán

Papp Sarolta (I.N) plakátja 2. helyezést ért el a KMV plakátpályázatán, azzal hogy csupán egyetlen like-kal maradt le a facebookos szavazáson az első helyezettől, és szinte az utolsó pillanatig ő vezetett… A pályázatra 33 munka érkezett, ezek közül a zsűri

Kategória: 2014/2015, Hírújság Címke: , , , , ,

Flashmob

Idei iskolanapi projektünk folytatásaként, mely az őszi tiszai akciónkkal kezdődött, egy flashmobot rendeztünk Szabadka központjában, melyen minden diákunk részt vett. Ősszel az élő folyóval, a Tiszával foglalkoztunk, most pedig a 19. század végén az utcák alatti csatornarendszerbe zárt, ma a

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria, Videók Címke: , , , , , ,

Nigéria

Márk Ayoola Onasoga iskolánk 2/S osztályának tanulója, előadást tartott diáktársainak Nigériáról, édesapja szülőhazájáról. A prezentációt egyedi nigériai népviseletben adta elő, yoruba népzene kíséretében. Így az előadás még hatásosabbra és érdekesebbre sikerült. A prezentáció nagyszerűségét az is bizonyítja, hogy az elsős

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Budai Ágota: Modern népvándorlás

KMV 2014 – értekező próza kategóriában 1. helyezés Budai Ágota: Modern népvándorlás A televíziótól a YouTube-ig – és vissza A 21. század emberében kialakult egy ösztönszerű viszonyulás a digitalizált kontextusokhoz. Ahogy a reggeli kávénkat isszuk: rutinszerűen és megszokottan kapcsoljuk be

Kategória: 2013/2014, Diáktoll Címke: , , ,

Archívum