Valamennyi bejegyzés

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium képgalériája.

Ballagás

Elballagott gimnáziumunk diákjainak 5. generációja. Az utolsó osztályfőnöki óra végét jelző csengetés után a harmadikosok átkísérték a ballagókat a tornaterembe, ahol lezajlott a harmadikosok által készített színvonalas, egyben megható búcsúztató műsor. Ezt követően került sor a dicsérő oklevelek és ajándékkönyvek

Kategória: 2010/2011, 2010/2011, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Elnöki látogatás

Szabadkai látogatásának keretében gimnáziumunkat is felkereste Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Az államfő igazgatónőnk kíséretében megtekintette iskolánkat, majd meghallgatta diákjaink alkalmi műsorát és találkozott iskolánk tanáraival.

Kategória: 2010/2011, 2010/2011, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

A Föld Napja

Faragó Szilvia biológiatanárnő szervezésében egy vidám rendezvénnyel emlékeztünk meg a Föld Napjáról.

Kategória: 2010/2011, 2010/2011, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Iskolanap

Idén is kávéházi hangulatban ünnepeltünk az iskolanapunkon: habos kávé, sütemények, a régi szabadkai Otthon kávéházat idéző fotók és egy 54 madárból álló hulladékszoborral, amely a Tehetség Napjára készült. Az ünnepség keretein belül a tanulók előadásában látható volt Arthur Miller: A salemi

Kategória: 2010/2011, 2010/2011, 2010/2011, Hírújság, Képgaléria, Videók Címke: , , , , , ,

Madárraj

Hulladékanyagokból készült, 54 madárból álló szobor, a Madárraj nevet kapott kompozíció felavatásával ünnepelte meg a tehetség napját tegnap a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium. Az eseményről bővebben a Magyar Szó cikkében olvashattok. Kattints ide a cikk elolvasásához

Kategória: 2010/2011, 2010/2011, 2010/2011, Hírújság, Képgaléria, Videók Címke: , , , , , , ,

Archívum