Serfőző Réka fordítása

KMV – MŰFORDÍTÓI PÁLYÁZAT ANGOL NYELVBŐL – I. HELYEZÉS

David Wong: John végül meghal

(SERFŐZŐ RÉKA fordítása)

Prológus

A következő rejtvény megfejtésével feltárulnak előtted az univerzum borzalmas titkai, feltéve, hogy nem bolondulsz bele a próbálkozásba. Ha netalán már ismernéd az univerzum félelmetes titkait, nyugodtan ugorj előre.

Tegyük fel, hogy van egy baltád. Csak egy olcsó balta a Home Depot-ból. Egy zord őszi napon pedig levágod ezzel a baltával egy ember fejét. Ne aggódj. Már amúgy is halott volt. Vagy talán mégis aggódnod kellene, elvégre is te voltál, aki lelőtte.

Nagydarab fickó volt, a bicepszén kidudorodó erekkel, egy horogkeresztet ábrázoló nyelvtetkóval és borotvaéles agyarakká csiszolt fogakkal. Tudod, az a fajta. Te meg lecsapod a fejét, mert bár már nyolc golyót beleeresztettél, biztos vagy benne, hogy még így is kész bármelyik pillanatban talpra ugrani és halálra rémíteni.

Az utolsó csapásnál azonban a balta nyele darabokra törik. Van egy törött baltád. Így egy hosszú éjszaka után, amit azzal töltesz, hogy találj egy alkalmas helyet, ahol kiteheted a fickót és a fejét, ellátogatsz a városba. A vaskereskedésbe mész, ahol beadod az eladónak, hogy a balta nyelén lévő sötétvörös foltok a grillszószból származnak. Egy vadiúj nyéllel felszerelt baltával sétálsz ki az üzletből.

A balta háborítatlanul pihen a garázsodban a következő év tavaszáig, mikor is egy esős reggelen egy harminc centis meztelencsigára emlékeztető teremtményt találsz a konyhádban, domború kokonnal a lábán. Látszólag erőfeszítés nélkül roppantja szét állkapcsával az egyik villádat. Fogod a már jól bevált baltádat, és darabokra hasítod az állatot. Az utolsó csapásnál viszont a balta a felfordított asztal egyik fémlábának csapódik és kicsorbul a nyele.

Ez egy újabb látogatást jelent a vaskereskedésbe, ahol egy vadonatúj fejet vásárolsz a szerszámnak. Otthon a tavaly megölt, és azóta már feltámadt fickóval találkozol. Egy új feje is van, amit mintha egy szegélynyíró damiljával varrtak volna oda. Az arca pedig azt a mindennapokban oly ritka, haragos kifejezést viseli, aminek csak egy üzenete lehet: „Te öltél meg a múlt télen.”

Meglendíted a baltádat. A fickó rápillant fegyveredre rothadó, vizenyős szemével és gargalizáló hangon ezt ordítja: „Ezzel a baltával öltél meg!”

Vajon igaza van?

Ezen a rejtvényen tűnődtem hajnali háromkor a verandának támaszkodva. Hűvös szellő csípte az arcomat és fülcimpáimat, és csiklandós hajszálakat söpört a homlokomba. A lábaimat a korlátra fektetve egy összecsukható kerti székben ültem, olyan fajtában, amit a szél minden vihar idején a pázsitra fúj. Ez tökéletes alkalom lett volna arra, hogy pipázzak egyet, már ha lett volna pipám és negyven évvel idősebb lettem volna. A teljes szellemi béke ritka pillanatainak egyike volt ez. Az a fajta, aminek már vége is van, mielőtt valóban elkezdődhetne.

Megcsörrent a telefonom. A hanghullám egy méhcsípéssel hasonlatos fájdalmas érzést keltett bennem.

Előkotortam a keskeny kis készüléket a zsebemből, és a képernyőre bámultam. A hívó szám láttán rémület fogott el. Kinyomtam a hívást.

A világ újra némává változott, eltekintve a fák enyhe susogásától a szélben és a törékeny, összeszáradt levelek finom sercegésétől a járdán. Ez, és az ügyetlen kutya viaskodása, aki a mellettem levő székre próbált feljutni. Két sikertelen próbálkozás után Mollynak végül mégiscsak sikerült nagy csattanás közepette eldőltenie a széket. Egy ideig bámulta, majd elkezdett ugatni rá.

Megint megcsörrent a telefonom. Molly megmorogta a széket. Becsuktam a szemem, elmondtam egy öt szavas rövid imát és felvettem a telefont.

-Tessék?

-Dave? John vagyok. A stricid üzeni, hogy hozd a rakományt ma este, különben karóba húz. A találkozó azon a helyen lesz, ahol eltemettük a koreai ribit, amelyiknek nem volt kecskeszakálla.

Ez persze egy kód volt. Azt jelentette: „Gyere amilyen gyorsan csak tudsz, fontos.” Kód, tudod, arra az esetre, ha lehallgatnának.

-John, hajnali háro-

-Oh, és ne felejtsd el, holnap gyilkoljuk meg az elnököt.

Letette. Az utolsó részt azt jelentette: „ Állj majd meg a boltnál és vegyél nekem egy doboz cigit ha jössz.”

A telefont valószínűleg tényleg lehallgatták, de biztos voltam benne, hogy akik ezt csinálják, ugyanilyen könnyedén foghatnák fel akár az agyhullámainkat is, így hát a kódolás haszna vitatható volt. Két perccel és egy hosszú sóhajjal később már a furgonomban hümmögve furikáztam az éjszakában, arra várva, hogy a melegítő elkezdjen működni. Megpróbáltam nem gondolni Frank Campora.

A már 1978 óta minden Fm állomáson megállíthatatlanul futó country-maraton miatt kénytelen voltam egy spanyol nyelvű zajforrást engedő állomás és egy másik, helyi jobboldali beszélgetést közvetítő között váltogatni.

-Azé’ vagyok itt hogy elmondjam, a bevándorlás olyan, mint amikó patkányok ellepik a hajót. Amerika a hajó, a patkányok meg mind felgyünnek rá, no. És mi van amikor egy hajón túl sok a patkány? Elsüllyed, az van.

Elgondolkodtam, vajon süllyedt-e már el hajó ilyen módon. Elgondolkodtam, mitől lehet a furgonomnak rothadt tojás szaga. Elgondolkodtam, vajon a pisztoly még mindig az ülésem alatt van-e. Elgondolkodtam. Mozgott ott valami hátul a sötétben? A visszapillantóba néztem. Nem, csak az árnyak játéka volt. Frank Campora gondoltam.

Frank ügyvéd volt, aki egy este hazafelé hajtott az irodájából a fekete Lexusában. A kocsi fényezése ragyogott mint egy fekete jégpáncél. Szóval Frank vezet, súlytalanul és legyőzhetetlenül a műszerfal zölden izzó fényei mögött, amikor egy csiklandozó érzést észlel a lába környékén. Egy mozdulatfoszlányt lát meg a lábfejénél, kis fodrozódásokat a sötétben.

Felkapcsolja a világítást. Ezernyi fényes, tenyérnyi méretű fekete pókot pillant meg, amint azok az ölébe masíroznak. Szétszóródnak a térdén és belemásznak a nadrágjának a szárába. Sárga csíkokkal takart recés fekete testükkel, hosszú, tűhegyszerű tüskés lábaikkal úgy néznek ki, mintha csak pusztításra teremtettek volna. A bokáját egészen ellepte, elárasztotta a forrongó pókhad. Megrémült, elrántotta a kormányt, és legurult a töltésről. Miután sikerült kiemelniük a roncsból, és végre befejezte az összefüggéstelen beszédet, a zsaruk biztosították róla, hogy egyetlen pók sem volt az autóban.

Ha ezzel vége szakadt volna a dolgoknak, azt mondhatnánk, hogy csak egy szerencsétlen este volt, a szeme tévesztette meg, vagy Scrooge egy félig nyers krumplija. De nem így történt. Frank továbbra is látott dolgokat, borzalmas dolgokat, és a hónapok folyamán sem a csodadoktorok, sem a csodaszereik nem tudták elérni, hogy Frank rémképzetei elmúljanak.