Poborai Örs novellái

KMV 2014 körzeti döntő – 2. helyezés

POBORAI ÖRS NOVELLÁI

HULLÁMkozmoszban a kékszeművel

Megint azzal fenyeget, hogy kidob a naprendszerbe. Félek tőle, mert képes rá, és nem is tudtam választ adni neki. Minél tovább maradok, annál nehezebb lesz megkeresni a kiutat. Sokszor álmodom, hogy ott ragadok, ő karmokat növeszt, letépi magáról a versace felsőjét, majd kinyitja a hátsó ajtót és kisétál. Soha többet nem látom. M. M. azt mondja, most egy iskolában dolgozik, de én nem hiszem el neki, pedig régóta ismerjük egymást, és nem is az a hazudós fajta. Messze lakik a főúttól, utálja a zajt, és allergiás is a füstre. Üveglépcső vezet a legfelső szobába, ott szoktunk találkozni. A szoba két oldalsó fala halványlilára van festve, mintha nem lett volna elég festék, és ő vízzel hígította volna. A hátsó fal fehér. A világtérkép volt ráfestve. Egy furcsa aláírás volt a térkép alatt, ecsettel lehetett odaírva, mindig eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle, ki csinálta, de olyan hamar belemerültünk a világ minden dolgába, hogy mindig elfelejtettem. Nagyszerű az ízlése, nagyon szeretem a kötött egyberuháit. Azt mondta, az anyukája csinálta őket, még amikor az egyetemre járt. Folyton ismételgette, hogy én leszek az utódja, ezért vagyok itt. Leporolta a 48. könyvet a bőrkötésűek közül, és megint nekiláttunk a munkának.

truba-dúr

…aztán írsz valAmi szart, amitől ordítani tudnék. Megint eszembe jut Sirbik gondolata a szőlőtőről, a barátságról, az örökkévalóságról és a borról, „a szőlőtő elszárad, de a barátság örökké megmarad”, ekkora szart, ennek ő is hangot adott, „a szőlőből bort csinálunk, bebaszunk és szarunk a barátságra”, kreatív írás szakkör néven fut a műhely, B. is ajánlotta, így tudtam, hogy jó lesz. Első mondata az volt hozzánk: a projektor nem működik, úgyhogy elmegyünk kocsmázni, az írók többnyire szeretnek kocsmázni. Trubadúr, így hívják a kocsmát, 2 percre van a Jadrantól, oda vezetett minket, piros tapadós nadrág, ing és egy három méter hosszú lila sál volt rajta, mintha egy kalauz lenne, egy másik dimenzióból.

szia arany lelkem

Jobb, ha úgy tudja, nem is említettem neked. Nagyapámnak egy régi ismerőse, Bubori Lajos, így hívják, kristályokat árul a házánál, majdnem a Tisza partjáig kell menni, míg a házához érsz, nagyapa gyakran mesél róla. Sose mertem elmenni hozzá egyedül, csak a régi barátaimmal. Imádtam a kristályokat. Ijesztő volt maga a környék is, ahol lakott, sose jártunk arra szívesen, bezzeg a parton. Sokszor kacsáztunk ott a megszáradt iszapdarabokkal, néha találkoztunk vele, a betonpadok mentén sétált, és megkérdezte, mikor járunk felé, mert új látnivalókkal tud szolgálni. Egyszer megkérdeztem, honnan szerzi a kristályokat, de csak annyit mondott, hogy régen sokat utazott. Néztük, ahogy tovább halad a padok között, kezével végigsimította némelyik fűzfa törzsét. Néhány pad után mindig lehajolt, valamit matatott a homokban. Soha nem gúnyolódtunk rajtra, eszünkbe se jutott, egyikünknek se. Hosszú, fekete, földig érő kabátot, fekete vagy zöld pólót, fekete szűk nadrágot és szandált viselt piros zoknival.