Platform az e-tanítás biztosítására

“Egy rövid prezentáció keretében a meghívott iskolák vezetőinek bemutatta az oktatáshoz kapcsolódó Microsoft Office 365-ös platformját. Ez a platform az e-tanítás minden formáját biztosítani tudja: a diákoknak az online-tanulást, a tanároknak az online-órák megtartását teszi lehetővé. A használati lehetőségek hatalmasak mind az iskolában, mind otthon. Nyilas Mihály a média képviselőinek elmondta, erre az oktatási formára minden bizonnyal a diákok a legfelkészültebbek. A Microsoft cég ezért lehetővé tette, hogy okostelefonnal, táblagéppel és más eszközzel, amelyet már használnak a gyerekek, elérjék az e-oktatást és ezt a platformot.”

“– Ez a mai prezentáció lényegében egy kis meglepetés a számunkra, hogy mire is tudjuk használni. Szeretjük azt hinni, hogy a Kosztolányi gimnázium egyike azon iskoláknak, ahol szeretnek újítani, új módszerekkel kísérletezni – sohasem elégedve meg azzal, ami van, hanem mindig valahogy sikeresebbé, érdekesebbé tenni a tanítást és a hétköznapjainkat. Ha mi ehhez a saját útkeresésünkhöz kapunk egy ilyen programot vagy segítséget, hogy tényleg érdekessé tegyük és újítani tudjunk olyan irányba, amit eddig nem is sejtettük, akkor mi ezért valóban hálásak vagyunk. S nagyon reméljük, hogy amiről röviden hallottunk, az a jéghegy csúcsa, s hogy ez egy sor lehetőség a tanítás újítása és érdekessége tétele terén. A gimnázium igazgatója elmondta, biztos, hogy nemcsak az informatikusok fogják használni. Az iskolának van egy jó tanári csapata, akik az újítás hallatán azonnal fellelkesednek, s alig várják, hogy minél többet megtudjanak róla. Szerinte ez a csapat azonnal „le fog csapni” erre a lehetőségre, és kikísérletezik, hogyan fogják ők legjobban, legsikeresebben alkalmazni a munkájukhoz.

Forrás: Magyar Szó

Kategória: 2018/2019, Hírújság Címke: , , ,

Archívum