Az esszét, amit írok, nem a laptopomon írom, hanem egy füzetbe. Az általános iskolában fel sem merült volna más lehetőség. Sajnos csak digitális formában adhatom be, ezért be kell gépelnem. Miközben ezt írom, a tévé be van kapcsolva. Kikapcsolnám, de a távirányító a számítógép mellett van, az ebédlőasztalon.
A számítógépen édesapám dolgozik (X-generáció), böngészik, levelez, miközben a család többi tagja hasonló tevékenységekkel foglalkozik. Édesanyám (X-generáció) leggyakrabban a hálószobában dolgozik a saját laptopján. A házban szinte az összes hálószobában van elektronikus „kütyü”. Velük fekszünk és kelünk. Már a filmeket sem a tévé előtt nézzük együtt, hanem a laptop előtt, már ahányan odaférünk.
Mindig is furcsán néztem a 7-8 éves gyerekre, akiknek mobiltelefonjuk volt és van. Az Alfa-generációs testvérem elmondása szerint minden osztálytársának van tabletje, de mobiltelefonja legalább. Akkor sem értettem, és most sem értem, hogy miért szakítják el maguktól a szülők ily módon a gyerekeiket. Ezeknek a gyerekeknek kizárólag otthoni elfoglaltságra szánják az eszközöket.
Az első mobiltelefon, amit a kezemben tartottam, édesapám Nokia-ja volt. Neki ez az első telefonja volt, és 35 éves korában kapta. Ha nem kellene, ő sem használná. Jelenleg a negyedik mobiltelefonomnál járok, 18 évesen. Természetesen az „evolúciónak” eleget téve egyre jobb és okosabb telefonom van.
Ha jobban belegondolok, nagyon sokan támadják a mobiltelefonokat. Tény, hogy nem egészséges, ha valaki magánál hordja, mivel sugároz. Szerintem ma a telefont az internet teszi azzá ami. Amikor nincs internet hozzáférésem, nem tartok igényt a használatára. Nem igaz, hogy telefon nélkül nem lehet élni és érvényesülni. Az édesanyám például soha nem használt mobiltelefont.
Szomorú tény, hogy a tanárainknak (általában X-generáció) szinte kérvényezni kell az eszközök órán való mellőzését. Ők más generációhoz tartoznak, más korban nevelkedtek, másak az igényeik, máshogy szocializálódtak. Édesapám szerint ők arra haszálják a mobiltelefont, hogy találtozót beszéljenek meg, a mi generációnkban viszont teljesen átlagos egy olyan „párkapcsolat”, ahol a felek nem alakítanak ki személyes kontaktust.
Igaz, hogy lényegesen leegyszerűsödött a korombeliek és a nálam fiatalabbak élete, mivel minden egy „kattintásra” van, mégsem jelenthető ki egyoldalúan, hogy ez rossz. Sőt, ez óriási hatalom, csak ez a generáció (Z, Alfa) nem a megfelelő módon él vele. Mindent, amit az interneten látunk, készpénznek veszünk. Az a kiinduló és legfőbb probléma, hogy ez a generáció nem szerezte meg magának azt az alapot, amit a közösségi oldalak, technikai eszközök feltalálói, vagy akár a szüleink még igen, és nincs belátása és ítélőképessége a temérdek téves információ felett. Ha valaki csak abból a tudásból szeretne boldogulni, amit a virtuális világban összeszed, labilis alapokra épít.
A közösségi oldalakról ömlenek a „tökéletes életről” a képek, a normák, és minden lány és fiú olyan akar lenni, mint ezek az emberek, az ő életüket akarják élni. Erről pedig a „tetszikeléseken” keresztül várják a visszaigazolást. A rendszer egyszerű: ha sok a lájk, szép vagy, ha nem, akkor nem leszel népszerű. Csakhogy ettől senki nem lesz boldogabb, legfeljebb kielégülnek (kiürülnek). Legalábbis a következő feltöltésig.
Szomorú, de mára nem annak „világít” a tekintete, nem az tündököl, aki művelt, hanem az, akinek a telefonnyomkodás közben az arcába süt a fény. Egyébként állandó a sötétség.
Papp Sarolta III.N
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Szabadka
felkészítő tanár: Tolnai Varga Piroska
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.