Kulturális találkozások – kosztolányis öregdiákok a nagyvilágban -2.

Salling Melitta öregdiákunk az ELTE keleti nyelvek és kultúrák tanszékének hallgatója jelenleg a kínai Nanjingban tanul a kínai orvoslást oktató egyetemen (University of Chinese Medicine) cserediákként. A kínai élményeiről olvashattok a folytatásban.

Két hónap után is hihetetlen, hogy itt vagyok Kínában, egy többezer éves kultúrával találkozhatok, és elmondhatom, hogy még ha egy rövid időre is, de része lehetek ennek a kultúrának, és az része lehet az én mindennapjaimnak. Mióta itt vagyok rengeteg új és furcsa dologgal találkoztam már, és az események is megállás nélkül pörögnek körülöttem. De kezdjük talán az elején…
Az után, hogy 2013-ban befejeztem a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot, angol szakon, beiratkoztam a budapesti Eötvös Loránd egyetem Bölcsészettudományi karára, s megkezdtem tanulmányaimat keleti nyelvek és kultúrák, kínai szakirányon. Az első évet sikeresen elvégeztem, sikerült a kínai alapvizsga, s egyre jobban kezdtem megkedvelni a nyelvet. Kezdetben spanyol volt a minorom a kínai főszak mellett, viszont a kínai nyelv tanulása rengeteg időt és energiát igényel, így sajnos a spanyol minort fel kellett adnom. Sokszor éreztem azt, hogy talán rosszul döntöttem, és nem az én világom ez a kínai, de második évtől, a sikeres alapvizsgának köszönhetően, bekerültem a fordító-tolmács csoportba. A felsőbb évesektől és a tanároktól sokat hallottunk egy ösztöndíj lehetőségről, ami lehetőséget nyújt, hogy egy teljes iskolaévet Kínában töltsünk, és ott végezzük a nyelvképzést. Az egyetemen sokat tanultam Kína és egész Ázsia kultúrájáról, történelméről, és egyre inkább kezdett érdekelni. Ezek után eldöntöttem, hogy nyelvvizsgázok, és megpályázom a Konfúciusz Intézet által biztosított ösztöndíjat. Decemberben letettem a HSK4-es kínai nyelvvizsgát, ami közép szintnek felel meg. Azonnal megpályáztam az ösztöndíjat, de a válasz csak nagyon hosszadalmas várakozást követően, júliusban érkezett meg: felvételt nyertem a Nanjing University of Chinese Medicine nevű egyetemre. Nem akartam hinni a szememnek. Világ életemben rajongtam a biológiáért és az egészségügyért, viszont az utam végül a nyelvek irányába sodort, most mégis egy orvosi egyetemen tanulhatok. Igaz, én nyelvi képzésen vagyok, viszont lehetőségem van tapasztalni a hagyományos kínai orvoslás oktatását.

Kina-05

Rettenetesen féltem. Teljesen új környezet, új kultúra, szokások, új iskola és oktatási rendszer, de igyekeztem erősnek lenni, és arra koncentrálni, hogy magamat is megerősítsem, mert tudtam, hogy itt csak magamra számíthatok, hiszen most többezer kilométerre vagyok a szeretteimtől, akik bár mindig támogatnak és segítenek, most bármennyire is szeretnének, nem tudnak. Minden problémát magamnak kell megoldanom. Kicsit meg is rémítettek ezek a gondolatok, főként talán a nyelv miatt. Hiába, teljesen más az iskolapadban töltögetni a nyelvi teszteket, megoldani a nyelvtani feladatokat, megírni a házit, de mikor az ember az élő környezetbe csöppen, ahol helyi, anyanyelvi beszélők veszik körül, teljesen más. Nem beszélve a kínai nyelv azon problémájáról, hogy nem egységes, és városonként eltérő nyelvjárásokkal találkozik az ember, amik olyannyira különböznek egymástól, hogy maguk a kínaiak sem tudják megérteni egymást, ha nem egyazon nyelvjárást beszélik. Ez a probléma megoldására alakult meg az északi dialektusokból az a köznyelv, amit mi Mandarinnak, ők pedig 普通话 (putonghua) –nak neveznek.
Szerencsémre rajtam kívül van itt még egy magyar diák, aki egy héttel előttem érkezett, és mindenben a segítségemre van. Külön kihívás, hogy itt nem beszélnek angolul. Össze kellett szednem az összes kínai nyelvi tudásomat, hogy valahogy kínai bankkártyát nyissak, kínai SIM kártyát vásároljak, regisztráljam magam az egyetemen, majd a kollégiumban. Szerencsére mindenki nagyon türelmes volt velem és segítőkész, és kivárták, még ha kézzel-lábbal is, de megmagyarázzam, mit is akarok.

Kina-07

Kollégiumi szobatársam neve Vasiti Valibulu, 23 éves, Óceániáról, Fiji szigetéről származik. Nagyon érdekes volt találkozni valakivel, aki olyan világból származik, ahol a természet még természet, ahol növényekkel gyógyítanak, ahol még él a mágia szokása, akinek az elődei sok évvel ezelőtt még kannibálok voltak, amire elmondása szerint nagyon nem büszke, mégis egy varázslatos kultúra része, amiről mi, nyugatiak csak könyvekben olvashatunk, vagy filmekben láthatjuk.
Jelentkeztem az iskolai zenekarba. A meghallgatáson a tanár örömmel fogadott, szerencsére az iskolának volt egy régi fuvolája, ami ott lapult a hangszerpulton és nem használta senki sem. Nekem adták, hogy amíg itt vagyok, használjam. Így én vagyok az egyetlen külföldi a zenekarban. Emellett tagja vagyok a kungfu csoportnak is, mert úgy éreztem meg kell tanulnom valamit Kína harcművészetéből is. Nagyon élvezem az edzéseket, és a fiúk a csoportból, látván elszántságomat nekem ajándékoztak egy 双节棍-t (nunchaku).
Amikor kilépek az utcára, új világ tárul elém, ahol az emberek nem tartják be a közlekedési szabályokat, de ez a forgalmat ellenőrző rendőrt sem érdekli. Itt mindenek előtt az autónak és a motorkerékpárnak van elsőbbsége. Jobb, ha a gyalogos háromszor is meggondolja, mielőtt rálép az átjáróra, mert az autók, mint az akciófilmekben egymással versengenek, hogy ki fogja előbb kikerülni a rémült, legtöbb esetben külföldi gyalogost, akinek a lába a rémülettől gyökeret vert az aszfaltba. Miután ez a külföldi rémült arccal tovább folytatná az útját az út másik oldalán – ahol már azt hinné, hogy megnyugodhat és békében sétálgathat, a gyalogosok számára fenntartott járdán- azzal kell szembesülnie, hogy jobbról-balról dudálnak rá az elektromos motorkerékpáron csücsülő, kis kínai családok, akik kettesével, hármasával nyomorognak a motorkerékpáron, bukósisak nélkül, sokszor az anyuka nyakában csüngő, néhány hónapos kisbabával.
Következésképpen levonható, hogy a motorkerékpár bárhol közlekedhet, és továbbra is az előző szabály van érvényben, a gyalogosnak semmilyen elsőbbsége sincs a forgalomban, sőt még ő érzi magát rosszul, hogy jármű nélkül szeretne eljutni valahova.

Kina-09

A városban közlekedő kisbuszok nagyon aranyosak, nem hasonlítanak az európai autóbuszokra. Na és persze az, ahogyan közlekednek, az sem igen egyezik a jól megszokottal. De az ember egy kis idő után hozzá tud szokni, ahogyan ahhoz is, hogy például itt a külvárosban, ahol lakom, nincs kiírva, hogy mikor érkezik a busz. Néha három perc alatt megérkezik, de van olyan, hogy a megállóban várakozunk 20 percet mire jön. Mivel Kínában rengeteg ember van – legyünk bérmelyik részén is az országnak, vagy adott városnak, elkerülhetetlen, hogy a busz ne legyen színültig tele, nem beszélve arról az embertömegről, ami a megállóban várakozik, s minden udvariaskodást félretéve tolong, hogy begyömöszölje magát a buszba. Így hát, a jólnevelt külföldi, aki az otthoni szokásokhoz híven maga elé is engedett néhány idősebb személyt, tovább ücsöröghet a megállóban, a következő buszra várakozva, ki tudja meddig.
Gyakran látni a kisgyerekeket kivágott gatyában szaladgálni az utcán, hogy ott pottyanthassanak, ahol épp kedvük tartja, és ezt szó szerint kell érteni. Megtörténhet akár a vasútállomáson, vagy a metróaluljáróban is. Ennek ellenére az utcák tiszták, és rendezettek, persze van kivétel is, mondjuk a zsúfolt belvárosi utcákat, ahol a tömegközlekedés okozta szmogos, piszkos levegő övezte területeken, utcai árusok sütögetnek, ahol semmilyen higiénikus háttér sincs biztosítva.
A város nagyon szép. Mivel hat dinasztia fővárosaként szolgált Kína többezer éves történetében, rengeteg történelmi építmény van, amelyek közül néhányat már meg is látogattam, például a Ming-kori Régi Palota (明故宫), a Ming-kori Városfal, a Ming-sír, Sun Jatsen Mauzóleuma a Lilahegyen, Konfúciusz templom, és még sok más. Ezen felül meglátogattam több buddhista templomot is. Nagyon szép, és az energia, ami a helyet körülveszi valami varázslatos. Az érzést pedig fokozza a füstölők illata, ami az egész helyet elárasztja.
Úgy tartják a kínaiak, hogy az a környezet a szép, ahol van hegy és folyó, vagy tó. A hagyományos kínai kertek tehát eszerint épültek, ahol a kövecskék és sziklák a hegyeket jelképezik, a kis tavacska pedig a folyó jelképe. Az is nagyon érdekes, ahogyan a kertbe ültetett növényeknek is megvan a saját jelentésük: a fenyő a hosszú életet jelképezi, ami a kínai kultúrának ősidők óta egyik fő alappillérét képzi. Amikor bambuszt ültetnek a kertbe, azzal azt jelezik, hogy a ház ura becsületes ember. A szilvavirág a megújulást, a bazsarózsaszerű peóniák a gazdagságot, a lótusz a tisztaságot jelképezi, ami a buddhizmus egyik fő jelképe is. A krizantém pedig a pompáé és ragyogásé.
A krizantémnak egyébként is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Október 21-én volt a Kettős 9-es ünnepe, kínaiul 重阳节 (zhongyangjie). A kínai naptár szerint, ez a 9. hónap 9. napja, magyarra fordítva a „nehéz yang energia ünnepe” . A Yin-Yang szerint ilyenkor a negatív energiákat tartalmazó női princípium, a Yang kerekedik felül a Yin energián. Azért, hogy megtisztuljanak a túlnyomó negatív energiától, krizantémteát, vagy krizantémból készített bort isznak. Sokan ilyenkor mennek kirándulni és hegyet mászni, hogy hegyi somot szedjenek, és azt megegyék, ami ahogyan a magasba mászás is, a hosszú élet jelképe.

Kina-11

A hosszú élet nagyon fontos szerepet játszik a kínai kultúrában, így az idősebbek büszkén beszélnek a korukról, és nem számít udvariatlanságnak megkérdezni őket, hány évesek, mert minél korosabbak, az annál nagyobb büszkeséggel tölti el szívüket.
Érdekes, hogy sokkal több teát isznak, mint mi nyugatiak. Minden reggel teáznak, napközben forró vizet isznak a hideg helyett, mert úgy tartják, az sokkal jobb a testük számára. Nagyon törődnek az egészségükkel, ez főként az idősebb korosztályt jellemzi. Nemegyszer tapasztalhattam a barátaimmal a hétvégi buliból hazafelé jövet, hogy hajnali 4-5 óra körül már a tó partján sétálgatnak. Egyesek tájcsiznak, mások a qikong-ot gyakorolják. Este számtalanszor botlottam már bele 10-15 fős, idős nénik csoportjába, akik a vacsora után tradicionális kínai zenére táncolnak az utcán.
Az egész rendszer más, és igencsak érezhető a kommunizmus hatása is. A könyvek, amikből tanulunk, még az orvosi könyvek is, többnyire a régi fekete-fehér standardot követik, a képek nem színesek. Az új diákok az iskola kezdete előtt 1 hónapon át katonai kiképzésben vesznek részt. Úgy a lányok, mint a fiúk. Naponta reggel 6 órakor indulóra menetelnek, futnak a kampusz területén, megismerik a fegyverhasználat módját. Az iskola első pár hetét is kiképzéssel töltik, így ilyenkor mindenfelé katonai egyenruhában lehet látni a kínai diákokat. Ez kizárólag a kínaiakra vonatkozik. A hongongi, makaói és taiwani diákok itt külföldinek számítanak, mert a politikájuk nem egyezik a „szárazföldi Kína” politikájával.
A kínai diákok négyen vagy hatan laknak egy kollégiumi szobában, ami nagyon szűkös és egyáltalán nincs magánszférájuk. Egy ágy, egy asztal és egy ruhásszekrény fejenként. Konyhájuk nincs, ahol főzni tudnának, a mosdó közös egy emelet számára, viszont a tusolók egy külön épületben helyezkednek el, tehát oda járnak tusolni, még a téli hideg időszakban is. Ez minden városban így van. Ezért szokták mondogatni, hogy irigylik a külföldi cserediákokat, mert ők ketten, vagy egyedül laknak egy kollégiumi szobában, amihez saját fürdőszoba is társul. Én személy szerint, egy egészen új kollégiumba érkeztem. Mi vagyunk az első lakói. A szobában még érezni lehetett a bútorok friss illatát.
A kínai társadalom nagyon anyagias beállítottságú. Itt nincs olyan, hogy beiratkozik az ember valamilyen aktivitásra, mint tánc, vagy röplabdacsoport, és fizeti havonta vagy a megtartott óránként az óradíjat, hanem egy évre ki előre kell fizetni. Így az edzőt nem érdekli, hogy a diák hányszor jött el órára, a lényeg hogy előre kifizette, még akkor is, ha egy hónap múlva abbahagyná. Viszont például a klubok többségében a külföldiek számára mindig ingyenes a belépő és az ital is. Ezzel próbálják promotálni az adott szórakozóhelyet a kínaiak körében.
Most pedig térjünk rá a kínai konyha témájára, mert szerintem ez foglalkoztatja leginkább az európaiakat. Különösen az, hogyan tud az ember hozzászokni az itteni ízvilághoz. Személyes tapasztalatomból kiindulva, egészen egyszerűen. Annyi kell hozzá csupán, hogy nyitott legyen az új, szokatlan ízek és ételek irányába. A kínai konyha alapvetően nagyon egészséges. Rengeteg zöldséget használnak főzéskor, kenyeret viszont egyáltalán nem, ezt a rizzsel váltják fel, azt viszont minden mértékben és mindenhez. A rizst egészen egyszerűen főzik, se nem sós, se nem édes, így igazából azzal eheti az ember, amivel épp kedve tartja. Néztek is nagyot, amikor néhány alkalommal az ebédlőben a rizst felöntöttem joghurttal vagy csokoládés tejjel. Én csak próbáltam tejberizst „készíteni”, és egy kis otthoni ízvilággal megbolondítani a napi étkezésemet. Ez sokszor sajnos sikertelen akciónak bizonyult, mert az itteni tejtermékek rettenetesek. A külföldről importált tej az, ami ihatónak mondható, viszont nagyon drága, így legtöbb esetben mellőzöm a tejet, ami egyik nagy szívfájdalmam, mióta eljöttem otthonról, ahol apa heti szinten kecsketejből friss túrót és sajtot készített, és amikor kedvünk tartotta friss kecsketejet ihattunk.
Ezt leszámítva viszont sokkal egészségesebben táplálkozom, mert amikor megunom a menzán készített nagyon olajos és MSG-ben (MSG: nátrium-glutamát nevű ízfokozó adalékanyag, ami nagyon egészségtelen, viszont a kínaiak minden ételt ezzel fűszereznek, mert szerintük így a finomabb) túlságosan is gazdag ételeket, akkor gyümölcsöket, vagy 面包(mianbao)-t , avagy „zöldséges táskát” vacsorázok. Rengeteg teát iszom, természetes teákat. Gyökereket, virágok, gyógynövények apró, szárított virágait csomagolják egy-egy csomagba. A kedvencem a rózsabimbó és a krizantém virága, elmondhatatlanul finom az íze.

Kina-10

A vendéglőkben nagyon varázslatos a légkör, olyan mintha az idő megállt volna. Tartják a tradicionális étkezési szokásokat. Kerek asztalnál a vendéglátó ül a fő helyen, ami az ajtóval szembeni ülőhely. Apró csészék, tálacskák szolgálnak a tálalás eszközéül és pálcikával esznek. Nem lehet látni kínait, aki késsel-villával étkezne.
Az étkezésnek is meg van a maga kis ceremóniája. Mikor leülünk az asztalhoz a kis csészébe forró vizet töltünk, majd beleáztatjuk a pálcikánkat, ezzel megtisztítva és készen állva arra, hogy megkezdjük az étkezést. A legkedveltebb étkezési forma, amikor sok különböző féle ételt rendelünk és azt mind az asztal közepére helyezzük, így mindenki mindenből eszik, mint egy nagy család. Szokásuk az is, hogy „egymást etessék”. Ilyenkor pálcikájukkal belenyúlnak egy-egy tálba az asztal közepén, kiveszik a finom falatokat és a mellettük ülő tányérjába teszik, ezzel is kifejezve törődésüket a másik személy felé.
Az én egyik kedvencem a 火锅 (hotpot), ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy „forró tál”. Az asztal közepén egy vályat található, aminek az aljára melegítőt helyeznek, majd a levessel felöntött tálat a vályatba helyezik, így az alulról állandóan melegszik és a víz állandóan forrásban van. Az asztalon levő kis tányérokból az apró csíkokra vágott zöldségeket, húsokat, tofut, gombát a pálcikánkkal beledobáljuk a tálba, ami pár perc alatt elkészül. Nagyon finom, de az egészet fokozza a hangulat, ami az étkezést övezi.

Kina-02

Nagyon sok furcsábbnál furcsább étellel is találkoztam már. Nanjing-i specializációnak számít például a kacsavér, sült vagy főtt formájában egyaránt. Az utcai árusok körében közkedvelt „büdös tofu” elől jobb ha menekül az ember. Nagyon büdös, az egész utcát elárasztja az „illata”, és az íze sem valami mennyei, viszont az ázsiaiak nagyon kedvelik. A tanácsuk az volt, hogy fogjuk be az orrunkat, amíg esszük. A nyársra húzott húsok többsége valamilyen állat, de nem mindig csirke- vagy marhahús ám. És a piacon a hűtőben sokszor látni a húsok között kis hálóba csomagolva élő, kis teknősbékákat is. Amíg otthon a gyerekek legtöbbször nyalókát vagy vattacukrot eszegetnek sétálás közben, itt agyonfűszerezett csirkelábat szopogatnak. A péksütemények között pedig perecet vagy kiflit nem fog találni az ember, és a tésztájuk édes. Legtöbbször az tapasztalható, hogy amiről azt gondolom, hogy sós az édes, aminek meg édesnek kellene lennie az sós. Ezekhez a meglepetésekhez már sikerült hozzászokni, úgyhogy most már semmilyen elvárásom sincs az ételek kapcsán. Így nagyon sok új ízzel, étellel találkozhattam, amik általában nagyon finomak.
Annyi mindenről írhatnék még, egy hét sem lenne elég ahhoz, hogy minden élményemet elmeséljem, de talán utazásom végeztével ezeket a csodálatos élményeket mind papírra vetem majd, hogy megőrizzem Kína varázsának emlékét…

Salling Melitta
2015-11-18

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum