Valamennyi bejegyzés

Palicsi séta

Burnać Gordana földrajztanárnő vezetésével diákjaink idén is részt vettek a Palicsi-tó körüli csoportos sétán. Az akciót 41. alkalommal szervezte meg, a szabadkai Spartacus Hegymászó Klub. A 12 km-es sétán a tó idegenforgalmi területét járták körül a természet és a séta

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Beszédművészeti verseny

Az adai beszédversenyen idén is sikeresen szerepeltek diákjaink. Dimitrov Nikoletta 2. helyezést ért el, Szabó Regina pedig különdíjat kapott. A verseny hagyományosan két részből állt: először egy szabadon választott szöveget mondtak el a versenyzők, majd a második részben Balázs Géza

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , ,

A Kosztolányi Színház színészeivel

Béres Márta, Nagy Abonyi Emese, Mészáros Gábor és Mikes Imre Elek beavató beszélgetést tartottak Az ember komédiája című előadással kapcsolatban Táborosi Margaréta, az előadás rendezője vezetésével. Meséltek Sziveri Jánosról, arról, hogy hogyan állt össze az előadás, és milyen volt a

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , ,

Dreán moziztunk!

A III.S osztály, akik az idén vették át a tavalyi végzősöktől a karácsonyi és húsvéti ajándékgyűjtési akciónk szervezését, az alig 500 lakosú Drea kisiskolájába látogattak. Most mozihangulatot vittek nekik „ajándékba”: közösen megnéztek egy rajzfilmet, Coca-Colával, pattogatott kukoricával – mint a

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

DSD I nyelvvizsga – Deutsches Sprachdiplom I

DSD I nyelvvizsga Amióta iskolánk nyelvvizsgaközpontként működik, már másodszor került sor a DSD I nyelvvizsga megszervezésére. A vizsgán 12 diák vett részt, mindannyian sikeresen szerepeltek és a B1-es szintet érték el. A DSD I diplomákat Molnár Lídiától, iskolánk némettanárától és

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , , ,

Archívum