Ballagás és bolond ballagás

Iskolánkban az ünnepélyes búcsút a bolondozás előzi meg:  a végzősök még egyszer birtokukba veszik az iskolát, ezen a napon nekik (majdnem) mindent szabad – úgy töltik az utolsó napjukat az iskolában a közös reggeli kávézás-forrócsokizástól kezdve, ahogy nekik éppen tetszik.

Az ünnepélyes-hivatalos rész másnap következett: a III.-os osztályok feldíszítették az iskolát, majd a ünnepi műsorral búcsúztatták el a ballagókat. Megnéztük a visszaemlékező videókat, az Igazgatónő és az osztályfőnökök kiosztották a megérdemelt dicsérő okleveleket és az ajándékkönyveket, majd következett a legmagasabb elismerések átadása:

A Generáció sportolója a nyelvész szakos Mačković Martin lett – aki nem is tudott részt venni a ballagáson, mivel európa-bajnoksági előkészületeken van.

Bölcs-ész diplomát kapott Molnár Csongor, a nyelvi és társadalomtudományi tárgyak terén nyújtott kimagasló teljesítményéért. Először osztottunk ki ilyen elismerést, melyet Csongi széleskörű és elmélyült humán műveltségével, a nyelvi, irodalmi, retorikai stb. versenyeken elért eredményeivel – elsősorban a köztársasági német nyelvi versenyen elért első helyezésével érdemelt ki, valamint azzal, hogy egész tevékenységével hozzájárult  az iskola arculatának formálásához.

A tantestület szinte egyhangúlag választotta meg a Generáció diákjának Szabó Beátát, aki nyelvi és sportversenyeken is jeleskedett, valamint a Tehetség 2013 keretében beválasztották a legkiválóbb vajdasági diákok közé. A díjátadást követő hosszú taps a tanulmányi sikerek mellett is mindig a segítőkész, mindig vidám, az osztály és az iskola életében aktívan részt vevő Beánkat köszöntötte.

Kategória: 2013/2014, 2013/2014, Hírújság, Képgaléria Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum