Ballagás 2015

A csütörtöki bolond ballagással kezdődött végzőseink búcsúja a Gimnáziumtól. Volt tánccal egybekötött tornaóra a téren, reggel Kosztolányi-vers kvíz a belépésnél (aki nem tudott, az fizetettJ). Valamint bulik, mulatások a szünetekben, és a negyedikesek „óralátogatásai”.

A pénteki ünnepségen a búcsúk után az osztályfőnökök és az Igazgatónő kiosztották a dicsérő okleveleket és az ajándékkönyveket.

Ez után a Tantestület nevében 13 külön dicséretet osztottunk ki, mivel kivételes generációt búcsúztattunk az idén: nagyon sok eredményt értek el tanulmányi versenyeken, de elsősorban önálló kezdeményezéseik miatt fogunk emlékezni rájuk. Aktivitásukkal nagymértékben hozzájárultak gimnáziumunk – és egész környezetünk arculatának formálásához.

Tantestületünk döntése alapján azonban néhányukat  külön is kiemeltük: azokat a diákokat, akik rangos nemzetközi versenyeken értek el kiemelkedő eredményeket, de legtöbbjüket elsősorban azért, mert önállóan, nem tanári utasításra voltak aktívak és nyújtottak kimagasló teljesítményt, akár tudományos téren, akár társadalmi aktivitásukkal – hozzájárulva ezzel az iskola,  de egész közösségünk formálásához.

Ez számunkra azért annyira fontos, mivel Gimnáziumunk célja az értelmiség utánpótlása, nevelése. Az értelmiségi lét pedig tudatos társadalmi szerepvállalás: nem elég az iskolai végzettség – az értelmiségi szerep felelősség. Az értelmiségi felülemelkedik az egyéni érdekeken. Tudatában van annak, hogy felelősséggel tartozik a közösségért: nem csak értelmezi , kritikusan szemléli – de formálja is a világot. Tudásával éppúgy, mint aktivitásával. És nem utasításra, hanem saját belső indíttatásból.

Ezek a diákok tudtak élni jogaikkal: az iskola biztosítja a kereteket, a támogatást, de az önálló kezdeményezést nem pótolhatja semmi.

Ezért dicsértük meg kiemelten a következő végzőseinket:

Balassa Teodóra, Berkes Izidóra, Budai Ágota, Csordás Noémi, Csőke Boglárka, Csőke Márk, Kadvány Gergely, Korhecz Dalma, Kovács Olivér, Magosi Orsolya, Patyerek Réka, Serfőző Réka, Zabos Richárd
Végül az Igazgatónő átadta a Dezső-díjat Búbos Dávidnak, a Generáció Sportolója Dudás Róbert lett, a Generáció Diákja címet pedig Kovács Olivér kapta.

Gratulálunk mindenkinek!

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum