Az MNT felsőoktatási ösztöndíjprogramját ismertette Korhecz Tamás

Gimnáziumunkban járt Korhecz Tamás az MNT elnöke (gimnáziumunk iskolaszékének valamikori első elnöke), hogy harmadikos és negyedikes diákjainkkal ismertesse a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramját.

Ez a komplex program, mely egyedülálló a Kárpát-medence térségében, a pályaválasztástól az egyetemre való bejutásig, majd tovább, a diploma megszerzéséig nyújt támogatást a továbbtanulni szándékozóknak, majd, terveik szerint azon túl, a sikeres munkába állásban is segítene. Célja, hogy minél többen bejuthassanak a hazai egyetemekre a költségvetés terhére, ezért már a felvételire való felkészülés során is segítséget nyújt az érdeklődőknek. Korhecz Tamás elmondta, hogy a felkészítés személyre szabott, és attól függ, hogy ki melyik intézményt választja. Ebben a felkészítésben egyébként iskolánk tanárai is részt vesznek, felkészítő tanárokként, diákjaink pedig igénybe veszik a program adta lehetőségeket: a hagyományos, a tantermi foglalkozásokat, valamint az internetes felületen történő interaktív felkészítést is. A felkészülés része a szerb nyelvi felzárkóztató képzés is, hogy a szerb nyelven való továbbtanulás se jelentsen gondot, illetve hogy a diploma megszerzését követően több érvényesülési lehetőséget kapjanak a fiatalok.

A komplex rendszer része az elsőéves gólyák beilleszkedését segítő demonstrátor-mentor diákok ösztöndíjazása is, a tanulási lehetőségek javítását pedig az ősztől beinduló Európa Kollégium is biztosítja. Megtudhattuk, hogy az ösztöndíj megpályázásának  két  feltétele van: hogy a diák állami költségvetésen bekerül az egyetemre, valamint hogy anyanyelvén, magyarul tanult az általános vagy a középiskolában.

A program több mint két éve működik, jelenleg 850 ösztöndíjasuk van, akik havonta átlagban 14-15 ezer dinárt kapnak, az idén viszont az új generációval minden bizonnyal ezren felülire duzzad a létszámuk. Fő céljai a pályaválasztás megkönnyítése, a diákok továbbtanulásra való buzdítása, egyben a magyar közösség képzettségi szintjének emelése és mindenekelőtt az itthon maradás.

A kapcsolódó cikket itt olvashatod.

 

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, 2012/2013, Hírújság, Képgaléria, Videók Címke: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum