Valamennyi bejegyzés

JUMP

ALMA + VÍZ + TÁNC Szabadka központjában A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és az Egészségügyi Középiskola 3. osztályos tanulói az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet Szabadka központjában. Almával és vízzel kínálták, és rögtönzött  aerobik órára invitálták a járókelőket. A projektum

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Kihívás napja

Az idén is május elején tartottuk meg az iskolában a Kihívás napját. Táborosi Ákos tornatanár vezetésével röplabdamérkőzés folyt az iskola tornatermében, az osztályok összemérték ügyességüket. Minden osztályból 9 gyerek vehetett részt a versenyben, fiúk, lányok egyaránt, vegyesen. Az idei első

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, Hírújság, Képgaléria Címke: ,

„Arcok üveg mögött” – Műfordítások, vers- és prózamondó versenye

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete negyedik alkalommal szervezte meg az Arcok üveg mögött elnevezésű rendezvényét Bácsfeketehegyen. A harminc gyermek, ifjú és felnőtt korosztályba tartozó versenyzők teljesítményét Krizsán Szilvia Sterija-díjas színművész, Csőke Csilla angol – német szakos nyelvtanár és Molnár Róbert

Kategória: 2012/2013, Hírújság Címke: ,

Lezajlott a KMV döntője

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumból a következő tanulók értek el helyezést a KMV április 19-én megtartott becsei döntőjén: KÉPZŐMŰVÉSZET-KATEGÓRIA: FOTÓ: 1. hely: Magosi Orsolya 2.n. 3. hely: Korsós Brigitta 4.n. PLAKÁT-PÁLYÁZAT: 2. hely: Korsós Brigitta 4.n. MÚFORDÍTÓI-KATEGÓRIA: ANGOL NYELV: 2.

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, Hírújság, Képgaléria Címke: , , ,

Nyíltnap az iskolában

A gimnázium dísztermében tartott nyíltnapon legalább száz érdeklődő nyolcadikos diák és szülő gyűlt össze, akiket Varga Anikó igazgató köszöntött. Egyórás tájékoztató keretében bemutatta nekik az iskolát, beszélt a tanítás színvonaláról, módszeréről, délutáni foglalkozásokról, kirándulásokról, stb. Utána bemutatkozott az iskola diákszínjátszó

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, Hírújság Címke: ,

Archívum