
Negyedikeseink a Svetozar Marković gimnázium végzős tanulóival közösen Újvidékre látogattak az MNT szervezésében, hogy megnézzék az egyetemi várost, azt az egyetemet, amelyikre jelentkezni szeretnének, valamint az Európa Kollégiumot. Forrás
A Bácstopolyán megrendezett VI. Tóth Ferenc Vers- és prózamondó versenyen DIMITROV NIKOLETTA második helyezést ért el. Szintén második lett a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében 2016. október 13-án Adán megrendezett beszédversenyen SZABÓ REGINA. Ezen a versenyen Dimitron Nikoletta különdíjat kapott. Forrás
Az idén két csibebulit tartunk. Az elsőn a harmadikosok avatták be a másodikosokat, ugyanis a tavalyi beavatás elmaradt. Valamint beavatták az új tanárok egy részét is, akik közül többnek ez már életének második avatása, hiszen többen is régi kosztolányisok: Kenyeres…
A III.S osztály tanulói szervezésében iskolánkban vendégeskedtek a dreai Lurkóház kisdiákjai. Karácsonykor és húsvétkor mi szoktunk ellátogatni Adára, most ők vendégeskedtek a Kosztolányiban. A diákok reggelivel várták a kicsiket és tanítónőiket. Utána játék következett: közösen játékos-ismerkedős játékokat játszottak. A gyerekeknek…