Valamennyi bejegyzés

Meglepetés érkezett a dreai iskolába

Gimnáziumunk diákja, Nagy K. Dávid (DNK) és barátja, Bús Levente (BVDPVCK) jótékonysági bulit szervezett. A befolyt összeg egy részéből tévét vásároltak a dreai iskolának karácsonyra, ezzel boldogabbá téve a gyerekek, és a tanárok mindennapjait is. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez

Kategória: 2016/2017, Hírújság Címke: , , , ,

Idén is van kosztolányis diák a Tehetség-díjasok között!

A tartományi kormány, valamint a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság által kiosztott Tehetség-díjat azok a tanulók kapják, akik kiemelkedő eredményeket értek el hazai és nemzetközi versenyeken az elmúlt tanévben.   Idén is van kosztolányis diák Vajdaság legkiemelkedőbben teljesítő középiskolásai között: Vojter Kittit

Kategória: 2016/2017, Hírújság Címke: , , , , ,

A cipősdobozok már úton vannak…

Közel 1200 doboz gyűlt össze, köszönjük mindenkinek a segítséget! Az akcióról készült írást itt olvashatjátok el, illetve itt nézhetitek meg: Összegzés: Több mint ezer cipősdoboz A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai és a Nyúl Zoltán által vezetett BMC civil szervezet idén

Kategória: 2016/2017, 2016/2017, 2016/2017, Hírújság, Képgaléria, Videók Címke: , , , , ,

1000

A mai nappal bezárólag ezer ember döntött úgy, hogy figyelemmel kisér bennünket. Köszönjük azoknak akik mellettünk vannak és követik munkánkat.

Kategória: 2016/2017, Hírújság Címke: , ,

Büszkeségeink – 2016/2017

1. Bognár Bence 2s Testnevelés Községi asztalitenisz verseny – egyéni 1. hely 2. Mihalović Dominik 3s Testnevelés Községi asztalitenisz verseny – egyéni 2. hely 3. Bognár Bence, Mihalović Dominik 1s, 2s Testnevelés Községi asztalitenisz verseny – csapat 1. hely 4.

Kategória: Büszkeségeink Címke: , , , ,

Archívum