Fehér János: Trapper

Trapper

A nap teljesen másként indult, mint az addigiak. Nem bírtam aludni, felhúztam az órát 7-re, mégis 6-kor ébredtem fel. De nem voltam fáradt.

Elmentem sétálni, majd a boltba, hogy elköltsem a kevés megmaradt pénzemet is. Nem volt nyitva a közért. „Hát ez király”, gondoltam magamban, és elsétáltam a bevásárlóközpontba, mely másfél óra gyaloglásra volt. Nem baj, úgyis van időm. Egy árva lélek sem volt az utcákon, tökre olyan volt, mintha egyedül laknék az egész városban. Egy kicsit olyan Legenda vagyok-os hangulata volt az egésznek. Eszembe jutott, mit csinált Will Smith a kutyájával, miközben „bevásárolni” ment. Borzalmasan hosszúnak tűnt az út, és unalmasnak, de egyszer csak megláttam valakit felém sétálni. Lassan közeledett, és amikor találkoztunk volna, elfordult a saroknál. „Ő is biztosan eltévedt”, mondtam halkan. Amikor a sarokhoz értem, az ember ott állt az eresz mellett, és rácsavarozott valamit az esőcsatorna oldalára. Tudtam, hogy fontosabb dolgom is van, de nagyon kíváncsi voltam rá, mi a fenét csinál. Odamentem, és egy kis világítós kütyüt rakott fel. Fogalmam sem volt róla, mi lehet az, de lekaptam onnan.
— Vedd le róla a mocskos kezed, de azonnal! — kiabált utánam a férfi.
Annyira megijedtem, hogy elfutottam a kis gépezettel együtt. Szerencsém volt, mert a fickó nem tudott utolérni. Nem érdekelt a bolt, futottam haza, meg sem álltam. Alaposan megvizsgáltam a kis szerkentyűt, mégsem tudtam rájönni, mi lehet az. Kicsi, fekete, kocka alakú volt, és az oldalán ez állt: TRPR. Bevágtam a szekrénybe, eldugtam az egyik zoknimba.

Másnap az iskolában elmaradt a második óránk valamilyen előadás miatt, melyet két fickó tartott. Eleinte érdekelt a téma, de már olyan sokat hallottam róla előtte, hogy nem volt kedvem hallgatni, mit fognak még mondani. Bevonult a tömeg a fenti nagy előadóterembe. Mire mindenki elhelyezkedett, jó tíz perc elmúlt. Belépett a két férfi az ajtón, és elállt a lélegzetem. Az egyik a tegnap látott fickó volt, aki el akart kapni. Összehúztam magam, mint aki fél, hogy mindjárt megütik. Még jó, hogy a sok gyerek között nem lehetett észrevenni. A férfiak végighadarták a mondandójukat, nem igazán figyeltem, csak arra emlékszem, hogy azt mondták, akadnak közöttünk veszélyes személyek is. Az előadás végeztével gyorsan kirohantam a teremből, nehogy meglássanak. A szökés sikertelen volt, mert egyikőjük elkapta a vállam.
— Hol van? — kérdezte.
— Micsoda?
— Tudod jól, te kis…
Ám mire befejezte volna, a társa azt mondta neki, hogy sietniük kell. Kihasználtam az alkalmat, és elfutottam. Gyorsan hazarohantam, egyre kíváncsibbá tett az a valami. Kivettem a szekrényből. A gépezet pirosan világított. Rákerestem az interneten a TRPR rövidítésre, de a Google csak a TRAPPER szóra adott ki találatokat. Elfogó — érdekesnek találtam a nevet. Próbáltam visszaemlékezni, hova is ragasztotta fel. A buszmegálló ereszére. De miért?
Ekkor hallottam, hogy kinyílik az ajtó, de azt gondoltam, biztosan a házi bácsi az, megint jött unalmaskodni. Viszont egyszer csak egy pisztoly jelent meg az arcom előtt. No, vajon ki volt az?
— Most azonnal add ide, mert különben…
Ebben a pillanatban egy robbanást hallottunk, mind a ketten megijedtünk, és tudtam, most kell cselekednem. Kirántottam a kezéből a pisztolyt, a férfi rögtön elterült. Zsebre vágtam a Trappert, és elfutottam a buszmegállóhoz. Az egész épület romokban hevert, felrobbant.

Tétlenül álltam ott egyedül, elővettem a kis gépet a zsebemből. A piros fény már nem villogott, helyette ez állt a képernyőjén: a bomba hatástalanítása sikertelen.

Kategória: 2016/2017, Diáktoll Címke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum