Minden ember öregszik és az idő múlásával egy kollektív múltat hagy magában és maga után a kortársaival, amely kényszeríti, hogy a jelent és a jövőt a múltja hatásaival együtt élje meg. Ezért van az, hogy minden ember más és máshogy éli meg az életét, de mégis csoportosíthatóak vagyunk generációkra. A generációkon belül megvannak az eszme- és jellemcsoportok, amelyek vagy átöröklődnek a következő generációba, vagy szembeszállnak az új generáció világlátásával és előbb vagy utóbb kihalnak. Erről szól a generációk közötti harc, mely egyre intenzívebb és egyre populárisabb téma napjainkban.
Az X előtti generációk teljesen más életet éltek, mint a későbbiek. A háborúk és a kegyetlen politikai rendszerek kényszerítették őket, hogy életükre inkább túlélésként, semmint élvezetként tekintsenek. Az X generáció már nem akart félni, szabad akart lenni, és ezt el is érte. A 70-es, 80-as éveket a szabadság lázadása jellemezte. Itt az embereknek már nem az uralkodó osztály ellen kellett lázadni, hanem a társadalmon belüli szabályok, normák és elvárások ellen. Egyre nagyobb lett az „én” szerepe, hogy minden ember úgy élje az életét, ahogy akarja, hogy ne ítéljék el se neme, se bőrszíne, se szexualitása, se a szokásai miatt.
Az Y generáció már valamennyire beleszületett a kiharcolt szabadságba, de a társadalomba bele van építve, hogy valamiért mindig harcolni kell. Régen területekért harcoltak az emberek, ma inkább a szabadságért. Mindenki teljes életet akar élni, mindenkinek vannak álmai, vágyai, amiket nem vehet el tőle senki. A globalizáció térnyerésével az emberek elkezdték imádni a márkákat, a cégeket, a rengeteg különböző tevékenységet az életükben, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy válasszon. Ez által az ember különlegesnek érzi magát – olyannak, aki maga döntheti el, mi fog történni az életében.
Az X előtti generációk, végignézve, ahogy minden ember egy individuummá lesz, félnek, mert ők nem ezt szokták meg. Nem azt, hogy vagyok én, és nekem kell kiépíteni az utamat, minden az én döntéseimtől függ, csak magamra számíthatok, hanem hogy van a „mi”, és attól függ, hogy mi lesz a világgal és velem, nekem csak egy minél jobb helyet kell foglalnom a vonaton.
A Z generáció a technológia generációja. Mire mi tinédzserek lettünk, már működött az internet, többségünknek már alsóban volt mobilja, és általános óta a chaten osszuk meg egymással a legtöbb dolgot. Mi egy olyan világba születtünk bele, ahol már bármit elérhet az ember, csak eléggé kell akarnia azt. Megszoktuk, hogy nem kell falakat dönteni, hogy elérjük céljainkat. Egy kitaposott út van előttünk, amelyen kényelmesen sétálva is végig lehet menni. Az út közben a legfontosabb hogy megtaláljuk mi az, amit a legjobban szeretünk csinálni, kik a számunkra legmegfelelőbb emberek, mivel akarunk foglalkozni, hogy akarunk öltözködni, kikhez akarunk tartozni.
Olyan időszakban élünk, amikor a generációk nehezen értik meg egymást, de amikor az X generáció volt fiatal, akkor az idősek még annyira sem érthették, hogy a fiatalok miért hallgatnak ilyen őrült zenét, miért drogoznak, miért érzik magukat akkor a legboldogabbnak, amikor úgy érzik, azt csinálhatnak, amit akarnak, miért jó lerombolni az addig felépített normákat, miért látszik ki a lányoknak mindenük, miért akar mindenki annyira különbözni. A mi időnkig ez csak fokozódott, de a generációk között kisebb lett az eltérés, hogy hogyan élik az életüket, inkább az zavarja csak az egyiket, hogy a másik hogyan viszonyul ugyanahhoz a dologhoz, és miért. Egy idős ember például nem érti, hogy egy fiatalasszony hogy válhat el a férjétől, csak azért, mert úgy érzi, hogy „ez már nem működik”, a szüleink nem értik, hogy hogyan élhetjük magunkat ennyire bele a virtuális világba, hogyan nem ítélhetünk el semmit, amit az interneten találunk, hogyan örülhetünk mindennek, ami új és eddig még nem találta ki senki.
Kívülről nézve a ma élő generációk között nem nagy a különbség – az időseknek is van facebookja, a fiatalok pedig még mindig ugyanúgy tanulnak az iskolában, mint a nagyszüleik. Csak az emberek fejében van a különbség. Az idősek képtelenek elfogadni, hogy a világ ennyire megváltozott, hogy az ő fiatalságukból a dolgok mennyire jelentéktelenné váltak, hogy a családnak milyen kicsi a fontossága, hogy nem tudnak hatni erre a felgyorsult világra. A fiatalok eközben már tudják, hogy a világ nagyon gyorsan fejlődik, és hogy mindig alkalmazkodni kell az új dolgokhoz, mindig új dolgokat kell megszeretnünk és lemondani a régiekről.
A generációk egy időben és egy térben élnek, de külön világokban. Más a jövőképünk és más a dolgok fontossági sorrendje. Más az, amit keresünk, és ami boldoggá tesz, de igyekszünk a sok újat elfogadni, hogy mindenki jól érezze magát a saját világában.
Péter Álmos IV.A
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Szabadka,
felkészítő tanár: Tolnai Varga Piroska
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.