A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia Tanszéke által meghirdetett „Nyitott szemmel” című szociofotó pályázaton Bognár Nóra (1N) első helyezést ért el. A verseny középiskolások részére lett meghirdetve.
A pályázatra szerzőnként legfeljebb öt – még nem publikált – kép volt beküldhető, mely a mai magyar társadalomban élő emberek élethelyzetét, életformájuk sajátosságait, egymáshoz való viszonyukat mutatja be a fotó eszközeivel. Minden résztvevő elismerő oklevélben részesül, és a díjazottak kitüntető oklevelet és jutalmat is kapnak, melyeket a 2018. májusában sorra kerülő Bölcsészfesztivál keretében adnak át.
A legjobb képeket egyetemi internetes felületükön (facebook oldal, honlap) közzétesznek, továbbá a tanszéken rendezett kiállításon mutatják be.