Iskolanap, Lugosi, Vonjich, Szárits és a többiek

Az iskolanapon 5 helyszínen mutattuk be érdekes szabadkai, illetve a városhoz kötődő kalandorok, utazók életének egy-egy részletét. Ezek közül kettőt (a Székely Tibor-, illetve a Vermes Lajos-terem) már ismertettünk.

A legtitokzatosabb helyszín a Lugosi Béla-terem volt, ahol a fekete színházi függönyökkel teljesen elsötétített teremben, néhány világító gyertya fényénél Lugosi Béla megszemélyesítője, Szabó Regina várta a vendégeket, a klasszikus Drakula-jelmezben. (Igen! A mi Lugosink egy lány volt!) Lugosi keleties akcentusú, tört angolságával szólt a közönséghez, majd bemutatta nekik egyik legismertebb Drakula-filmjelenetét.

Az udvaron állították fel Kanyó Ervin rajztanárunk és csapata az Ivan Szárits Flying Circus „sátrát” – a pavilonban. Itt Szárits János (vagyis Ivan Sarić) megszemélyesítője, Ágyas Áron szólt a közönséghez. Mesélt nekik találmányairól, elsősorban az aeroplánról, amit Szárits maga épített, és amellyel 1910-ben (néhány évvel az első sikeres párizsi repülési kísérletek után) 7000 ember előtt a magasba emelkedett a szabadkai lóversenypálya fölött. Közben megnézhettük a korabeli újságok fénymásolt példányaiból a diákok által hajtogatott repülőket – melyekben egy-egy tanárunk vagy diákunk „ült” (legalábbis a fényképe), sőt az egyikben ott integet az igazgatónő is. A kivetítőn szabadkai légi felvételeket láthattunk – így képzeletben mi is a város fölé emelkedhettünk, miként 100 éve Szárits János.

Az alagsorban Geréb Klára emlékszobát rendeztek be a tanulók Lukács Tibor vezetésével, ahol az első akadémiai végzettségű szabadkai iparművésznőnek állítottak emléket.

Az utolsó állomáson Hubai Flórián tanulónk, múzeumi teremőr szerepében bevezette a látogatókat a Vojnich Oszkár emlékszobába, ahol rendhagyó módon a megelevenedett Vojnichcsal találkozhattak – legalábbis az őt megidéző Nagy Tibor történelem tanárunkkal, aki a korabeli polgári szobák hangulatában berendezett teremben a híres utazó életének utolsó állomását elevenítette fel, amikor a Port Said-i szálloda luxuslakosztályában az 50. születésnapja előtt főbe lőtte magát. Felidézte a bácskai nábob nagy kalandjait, vadászatait – és szerelmét, Küry Klárika operettprimadonnát, akit ugyan eljegyzett, de a házasságból végül nem lett semmi…

A különböző helyszínek között „rikkancsok” kalauzolták végig a vendégeket: Gulyás Gabriella, Dimitrov Nikoletta, Tápai Ramona és Kis Lonetta. Ők tájékoztatták a látogatókat a helyszínekről, felkonferálták az eseményeket.

A díszteremben az Igazgatónő üdvözlő szavai után még találkozhattak a látogatók Munk Artúrral, majd a finom kávé és sütemény mellett beleolvashattak a Bácskai Times frissen megjelent számába.

Köszönjük az iskolanapi ünnepség szervezésében, a helyszínek megépítésében közreműködő diákok és tanárok segítségét! Nagyon sokan voltak, ezért képtelenség felsorolni név szerint, hiszen jóformán az iskola diákjaink a kétharmada kivette a részét a munkából. KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK!

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum