Valamennyi bejegyzés

2016/2017-es tanév hírei

Kosztolányisok nyerték a Kölcsey-szónokversenyt!

Gimnáziumunkban rendezték meg a Kölcsey-szónokverseny regionális döntőjét, ahol a vajdasági diákokon kívül a szegediek is képviseltették magukat. A versenyzőknek két szónoklatot kellet elmondaniuk: egyet a reformkor stílusában, Kölcsey Ferenc az örökváltságról illetve a sajtószabadságról szóló beszédei alapján, egyet pedig rögtönözniük

Kategória: 2016/2017, 2016/2017, Hírújság, Videók Címke: , , , , ,

Rendhagyó irodalomórák a gimnáziumban

Vendégünk volt Danyi Zoltán, író, A dögeltakarító című Mészöly-díjas regény szerzője. Az íróval való beszélgetés egy rendkívüli irodalomóra keretein belül zajlott, és részt vett rajta iskolánk valamennyi diákja és magyartanára. Köszönjük a szerzőnek.

Kategória: 2016/2017, Hírújság Címke: , , ,

Kampánykörút 2017

Idén is megszervezi gimnáziumunk a diáktoborzó kampánykörútját, melynek során tanáraink körbejárják Vajdaság magyarlakta településeit. Két hét alatt mintegy 1200 km-t tesznek meg, és 5 középiskolai kiállításon vesznek részt, hogy minden olyan vajdasági magyar diák, aki érdeklődik a gimnázium iránt, választ

Kategória: 2016/2017, Hírújság Címke: , , ,

Farsang

A tavalyi kihagyás után idén ismét volt farsangunk: a másodikosok szervezésében, érdekes játékokkal, ötletes jelmezekkel, és fánkkal! A zsűrizésben és a játékokban is részt vettek a tanárok és a diákok is.

Kategória: 2016/2017, 2016/2017, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Nyelvi projektnap 2

Újabb kreatív ötletek és alkotások bukkantak fel…

Kategória: 2016/2017, 2016/2017, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Archívum