Valamennyi bejegyzés

2014/2015-ös tanév hírei

A Tiszán

Idei iskolanapi projektünk a víz, a folyók témája köré épül, ennek jegyében már az iskolaév elején elkezdtünk dolgozni. Első utunk a kanizsai Tisza-partra vezetett, ahol egy hajókirándulás keretében ellátogattunk a Majom-szigetre, előadást hallgattunk a történetéről, a Tisza élővilágáról, múltjáról, jelenéről.

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Látogatás az újvidéki Planetáriumban

Elsőseink, az I.A, I.N és I.S osztályok tanulói az újvidéki Planetáriumba látogattak Burnać Gordana földrajztanárnő és Balázs Piri Diana fizikatanárnő vezetésével. A Planetáriumban előadást hallgattak meg a kozmoszról, a csillagokról, majd megnézték teleszkóppal a Holdat is.

Kategória: 2014/2015, 2014/2015 Címke: ,

Búbos Dávid megnyerte a vándorserleget!

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében megrendezett beszédversenyen az első díjat és az ezzel járó vándorserleget Búbos Dávid érdemelte ki. A 22 versenyző középiskolásnak idén is először egy szabadon választott prózai szöveget kellett elmondaniuk, majd a helyszínen kapott szöveget interpretálniuk.

Kategória: 2014/2015, Hírújság Címke: , ,

Színészek az iskolai órán

Október 2-án 10.10-re érkeztek hozzánk a Zentai Magyar Kamaraszínház tagjai: Dévai Zoltán, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Lőrinc Tímea (iskolánk egykori tanulója). A Kakukktojás című tantermi produkciót hozták el, mely egy önismereti gyakorlat: a színművészet segítségével életszerű helyzetekre kerestek megoldást,

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , , ,

Tanévkezdés

Az idei tanévet SZEPTEMBER 1-ÉN, HÉTFŐN 7.30-KOR kezdjük. Az első óra minden osztály számára osztályfőnöki lesz, ezt követően még három óra lesz megtartva, majd 11.00-kor kezdődik az ünnepélyes tanévnyitó, az elsőseink és szüleik számára. Sikeres tanévkezdést kívánunk mindenkinek!

Kategória: 2014/2015, Hírújság Címke: , ,

Archívum