2018. június 8-án, pénteken került sor gimnáziumunkban a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az idei, első alkalommal meghirdetett Magyarra Hangolva dalszöveg fordító verseny döntőjére. A 2018 márciusában meghirdetett felhívásra általános iskolás felső tagozatos tanulók jelentkezhettek egy szabadon választott dal fordításával, a döntőn pedig 3 megadott dalszöveg-részlet közül kellett egyet magyarra fordítani 60 perc alatt. A versenybizottság (Bicskei Gabriella magyartanár, Lukács Tibor és Szálas Tímea angoltanárok) az eredeti dal tartalmának, hangulatának minél pontosabb megragadását, a frappáns, kreatív megfogalmazást, a rímek és a ritmus visszaadását értékelte.
A döntő résztvevői oklevelet, a Magyarra Hangolva logójával ellátott kitűzőt kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő és különdíjban részesülő versenyzőket az előzőek mellett pénzjutalom is megillette.
A verseny támogatói, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadó, Életjel Kiadó, zEtna Kiadó.
A Magyarra Hangolva versenyzőinek és mentortanáraiknak gratulálunk az elért eredményekért!
I. DÍJ
Knežević Nikoletta. Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentor: Csehpál Szilvia
II. DÍJ
Bakos Rudolf. Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya. Mentorok: Harkai Anita, Nagy Majlát Ágota
III. DÍJ
Weiss Astrid. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Szántó Zsófia
KÜLÖNDÍJ
Csuri Nikol, Szőke Noémi. Kizur István Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Dimitrijević Viktória
Molnár Dávid. József Attila Általános Iskola, Kupuszina. Mentor: Szilágyev-Pilin Andrea
Novák Martin. Fejős Klára Általános Iskola, Nagykikinda. Mentor: Momić Violetta
Ónody Timur. Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentor: Csehpál Szilvia