Közhelynek számító mondás, hogy ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz. Ennek humoros cáfolata a következo vicc: Két barát sétálgat, és megszólítja oket egy idegen: “Do you speak English?” – Zavartan egymásra néznek, fejüket csóválva. A külföldi tovább kísérletezik: “Sprechen Sie Deutsch?” – Erre sincs válasz. “Parlez vous francais?” – kérdezi reménykedve, majd: “Govoritje po russki?” – Mivel eredménytelen összes próbálkozása, az idegen legyint egyet és tovább megy. Az egyik barát megjegyzi: “No, tudod megtanulhatnánk már valamilyen idegen nyelvet mi is.” – Erre a másik: “Ugyan, látod, ez az ember hány nyelven tud, oszt’ mire ment vele!” Természetesen lehet élni idegen nyelvek tudása nélkül is, de összehasonlíthatatlanul szegényebbek vagyunk nélkülük, lehetoségeink pedig jóval behatároltabbak. Manapság egy értelmiségi diploma már meg sem szerezheto legalább egy idegen nyelv alapos ismerete nélkül. Magyarországon eddig az állami középfokú nyelvvizsgát tették kötelezové a diploma megszerzéséhez, ma már a külföldön vagy otthon szerzett, az Európai Unió Államai által elismert nyelvvizsgákat is elfogadják, kiegészítve a fordítással.
A lehetőségek ma sokkal tágabbak az ifjúság részére, mint – mondjuk – az én középiskolai , illetve egyetemi éveimben voltak, amelyeket én Magyarországon töltöttem. Akkoriban, évtizedeken át, kötelezo volt az orosz nyelv tanulása, az általános iskola V. osztályától kezdve, egészen az egyetemig. Ehhez képest döbbenetes volt, hogy szélsoséges példát említsek, egyes orvostanhallgató ismeroseim még a cirill betuket sem ismerték. – Nem az orosz nyelvvel, illetve az akkori generációk értelmi képességeivel volt baj, hanem azzal, amit az orosz nyelv képviselt abban az idoben Magyarországon. Azt, hogy ugyanakkor Csehov, Tolstoj, Puskin és a többi nagy XIX. századi orosz író csodálatos kifejezoeszköze is egyben, csak kevesen szembesültünk, például mi, orosz szakos bölcsészhallgatók. Nyelvszakos tanárnak nehéz volt nem orosz szakosnak is lennie akkoriban. Egy nyugati nyelv (angol, német, francia) mellé általában az oroszt kellett választanunk. Én angol-német szakos tanárnak készültem, s hogy ezt a célomat megvalósíthassam, elvégeztem elobb az orosz-német szakot, és késobb külön diplomát szereztem angol nyelvbol. Kényszerbol tanultam oroszul ugyan, de nem haszon nélkül, mert minden más nyelv ismerete segíti, könnyíti egy újjabb nyelv elsajátítását. – 25 évesen kerültem Szabadkára, és akkor kezdtem el a már “divatjamúlt” szerbhorvát nyelvet. Biztosan segített jó orosz tudásom abban, hogy önállóan, egy tankönyv segítségével, annyira elsajátítottam, hogy egy év múlva már taníthattam szerb osztályokban. Minket, a 60-as, 70-es évek egyetemistái, nem árasztottak el külföldi ösztöndíj pályázatokkal. Moszkvában eltölthettem 2 szemesztert, ám a németországi nyári egyetemen, Greifswaldban azért nem vehettem részt, mert mire megérkezett a vízumom, vége lett a nyári egyetemnek. Angol nyelvterületre úgy juthattam egy hónapra, hogy galambász édesapám a legkörülményesebb módon meghívatott skóciai galambász levelezotársával.
Nem állítom, hogy ma könnyu Szerbiából külföldre jutni, és a nyelvet így gyakorolni, de a nyelvtanulásnak nem ez az egyetlen, egyedül üdvözíto módja. Gyakran hallottam, hanyag, lusta diáktól foleg, hogy “minek tanuljam a németet, majd kimegyek ‘németbe’, aztán ott úgyis megtanulok.” Csakhogy milyen szinten? A nyelvi környezet ugyan nagymértékben fejleszti a beszédértést (a hallás utáni értést) és a beszédkésséget, de az utóbbit csak egy bizonyos szintig (a környezet szókincsétol függoen). Moszkvába kerülvén, a hetvenes években, mi, orosz szakosok, már kapásból fordítottuk Csehovot, de a beszédgyakorlat vezetom, aki egyszer felhívott engem telefonon, félóráig hajtogatta nekem, adjam át valakinek a kagylót, akivel megérteti magát oroszul. Egy-két hónap elteltével, már értettem a rádióban elhangzó minden orosz szót, még akkor is, ha mellette valami mást csináltam. Férjemmel franciaországi utazásra készülodvén, felelevenítettem a gimnáziumban szerzett francia nyelvtudásomat. Szó szerint bevágtam egy “1000 szó franciául” címu könyvecskét, és magabiztosan indultam útnak. Mindent meg tudtam kérdezni, a baj csak az volt, hogy a franciák válaszoltak, azt pedig már nem értettem. Sovány vigasz volt, hogy kiváló írónk és mufordítónk, Németh László is vall arról egyik írásában, hogy Párizsban járván mindig feleségét küldte be egy-egy üzletbe érdeklodni, mert o meg nem mert szólalni franciául. Arany János, Shakespeare csodálatos fordítója kíváncsian szólaltatja meg Angliából hazatért fiát, ugyan hogyan is hangzik az angol beszéd. A ma felnövekvo generációk életének kisgyermek koruktól része a rajzfilmekbol megismert angol szó, de a többi nyelv sem idegen számukra, ha például nem szinkronizált filmeket néznek. Ehhez nem is kell átlépniük az országhatárt.
Mi tehát a nyelvtanár feladata napjainkban? Könnyebb a dolga, mint húsz-harminc évvel ezelott volt vagy nehezebb? Azt mondanám erre, könnyebb is, meg nehezebb is. Könnyebb azért, mert az idegen nyelv a szó szoros értelmében adja magát, ott van a külföldi árucikkek, használati utasításiban, kazettákon, CD-ken, az interneten, belopja magát anyanyelvünkbe, s néha inkább védekeznünk kell ellene, mint közelebb hoznunk. Nehezebb ugyanakkor, mert a feladat nagyon sokrétu, különösen egy nyelvi gimnáziumban. Ide a gyerekek szerencsére általában azért jönnek, mert érdekli oket a nyelvtanulás, no de nem azonosak a céljaik. Tanítanunk kell jövendo jogászokat, politikusokat, diplomatákat, akik beszédben, írásban egyaránt sokat használják majd a nyelvet, jövendo nyelvtanárokat, akiknek meg kell tanulniuk átadni tudásukat, jövendo tolmácsokat, fordítókat, idegenvezetoket, igazgatókat és nyelvészeket, akik mind más és más célból tanulják, használják majd a nyelvet. Szerepünk szerint leginkább kedvcsinálóknak kell lennünk, hiszen arra is ösztönöznünk kell diákjainkat, hogy maguktól képezzék magukat, és semmi esetre sem csak az iskolai osztályzatokért tanuljanak. Az egyetemen minden tanárjelölt vaskos módszertani és pedagógiaelméleti jegyzeteken kell, hogy átrágja magát, vizsgázgat ezekbol, és pontokba szedve tudja akkor, melyik módszernek mi az elonye, hátránya, milyen a jó óra, azt hogyan tervezzük, és így tovább. Nem szándékom megsérteni a módszerelméletek kidolgozóit, de húsz éves tanári gyakorlatom alapján azt kell mondanom, a módszereket kinek-kinek magának kell megtalálnia (szinte minden módszer lehet jó), és ahány tanuló, ahány osztály, ahány tanár, annyi variációja lehet a módszereknek. A tanár is csak ember, és mint ilyen vannak jó és gyengébb oldalai. Nem lehetünk mindenben jók, de amiben azok vagyunk, azzal igyekezzünk élni. – 15 évig tanítottam a zeneiskolában, ahol a gyerekek természetesnek tartották, hogy zongorázom és énekelek. Tanultunk is sok dalt, németül és angolul. Jó, ha a nyelvtanár muzikális, de ha nem az, ne eroltesse. – Kevésbé jeleskedem például muszaki ismeretekben, habár igyekszem a szükséges minimum elsajátítására. Már két tanfolyamon részt vettem, amelyen a számítógép német nyelvórán való használatát gyakorolhattam. Tudom azonban, hogy jól teszem, ha számítógép, sot kazettofon, CD lejátszó tekintetében a tanulók segítségét is igénybe veszem, akik jó indulattal elnézik járatlanságomat. Mi az, amit legfontosabbnak tarok a nyelvtanulásban? Feltétlenül a szavak, kifejezések elsajátítását. Minél több szót ismerek, annál inkább ura vagyok az adott nyelvnek.
Nem szégyen cédulákkal a zsebemben járkálni, és ki-kikérdezni magamtól vagy egymástól az új szavakat. A szótanulásnak több módja lehet. Van, aki a falra tuzi, hogy nap mint nap lássa oket van aki kazettáról hallgatja, van, aki többször leírja, hogy rögzítse emlékezetében. Mindenesetre elkerülhetetlen a szótár forgatása. Ezt a szokást tanulóimnál igyekszem mindjárt kezdetben kialakítani. A memorizálásnak feltétlen híve vagyok. Verseket, dalokat tanulni nagyon érdemes, mert szókincsünket bovítik, a kiejtést lehet velük gyakorolni, mondatszerkezeteket, nyelvi fordulatokat elsajátítani. Párbeszédeket is érdemes megtanulni, mert ez az élo beszédet gyakoroltatja. Természetesen ezeknek hiteleseknek kell lenniük. A Kosztolányi Dezso nyelvi gimnázium új iskola, a figyelem központjában van, tehát a sajtó, TV, rádió gyakori vendég nálunk. Nem volt nehéz magunkat a német órán sem beleélni az interjúkészítésbe. A tolltartóm volt a mikrofon, és a “riporterek” abba nyilatkoztatták a “riportalanyokat”, padtársaikat, mi a véleményük az új iskoláról. Elkerülhetetlen a nyelv szabályainak, a nyelvtannak a tanítása. Jó, ha sok példa alapján történik, de bizonyos elméleti fejtegetés szükséges. Nem egyszerusítheto le minden úgy, ahogy egyik német anekdotagyujteményem tanítóbácsia próbálja megmagyarázni a gyerekeknek szemléletesen, hogy a német nyelvben a foneveket nagybetuvel kell írni. “Tudjátok azt, amit meg lehet fogni, azt nagy betuvel írjuk. Például az asztalt meg lehet fogni (németül der Tisch), tehát nagy T-vel írjuk. A táblát is meg lehet fogni (die Tafel), azt is nagy T-vel írjuk”. Felszólít ezután a tanítóbácsi egy kisfiút: “No, Maxel, hogy írjuk tehát a kályhát (németül: der Ofen)? “Maxel rövid habozás után kivágja: “Nyáron nagy O-val, mert akkor meg lehet fogni, de télen kicsivel kell írnunk.” Nem könnyu tehát nyelvet tanítani. Bele kell magunkat képzelni a tanuló gondolatmenetébe. Nem árt néha megkérdezni, mit szeret az órán, mit nem, mi nehéz neki, min lenne jó változtatni. Ez már kreatív megnyilatkozás, amire nagy szükség van. Az elso fogalmazás, az elso iskolai dolgozat témája az idén az volt, miként képzelik el az ideális iskolát? A nyelvi formán sokat dolgoztunk együtt, de önálló ötleteiket elvártam. Szinte mindenkinél jelentkezett igényként, hogy az óra, a tanítás játékos és szellemes legyen. A humor fontos alkotórésze a tanítási órának. Legtöbbször spontán adódik szerencsére, de jó történetekkel, játékokkal eleve biztosítható. Mibol tanítsunk? Édesapám, aki nemcsak galambász, mint említettem, hanem tapasztalt nyelvtanár is, azt mondta, minden könyv jó, csak forgatni kell. Valóban, még a rossz könyvbol is lehet tanulni, de ha válogatni lehet – miért ne vennénk elo igényes, értékes irodalmi szövegeket? A nyelvet megszerettetni – ez a feladatunk. Miért ne mutatkozzon be tehát a nyelv elonyös, szép oldaláról? Követnünk kell a változásokat is. A minap hangzott el a televízióban a “Mindentudás egyeteme” sorozat keretében Nádasdy Ádám nagyszeru eloadása A nyelv változásairól. O a magyar nyelv példáján mutatta be a nyelvnek ezt az izgága, gyakran öntörvényu magatartását, de más nyelvek ugyanígy viselkednek. Egy kis nyelvtörténet, nyelvészkedés, irodalomtörténet is része egy nyelvi gimnázium idegen nyelv óráinak.
A következo kérdés: Milyen nyelven tanítsunk? – Egyszeru válasz adódhatna: a német órán németül, az angol órán angolul. – Volt alkalmam látni nem rég Münchenben, különbözo nyelviskolákban, milyen szépen és következetesen megvalósulhat ez a célnyelven történo tanítás az anyanyelvükön tanító nyelvtanárok részérol. Lehet-e ezt utánozni? Lehet, de nem biztos, hogy érdemes. Eloször is, mi nem az anyanyelvünkön tanítanánk, mert az sem német, sem angol, hanem magyar. Egy anyanyelvén tanító tanárnál, mi nyújthatunk kevesebbet, de többet is. Magam a német nyelvet nyolc éves koromban kezdtem tanulni, nem iskolai keretek között, és nem tanártól, de olyan valakitol, akinek az anyanyelve német volt. Ez hozzásegített ahhoz, hogy természetes megszólalnom németül, és a kiejtésem is megbízható. Mégsem tudom, de nem is akarom a magyar nyelvet teljesen mellozni a német órán. Több okból. A tanulókkal nekünk közös anyanyelvünk a magyar. Ennek a közösségnek lehetetlen helyet ne adni. Továbbá – a nyelv, a nyelvtan tanításában fontos szerepe van az anyanyelvvel történo összehasonlításoknak. Igyekszem a német beszédnek mind a magam, mind a tanulók részére nagy teret biztosítani, de nem mondhatunk le a magyar nyelv ízlelgetésérol sem. Ki tudná megállni, hogy ne örüljön annak, az egyetlen német Glück szó a magyarban két jelentést hordoz: szerencse és boldogság, vagy, hogy “alt” szó magyarul “régi” és “öreg”, mert mondhatjuk ugyan, hogy “öreg ház”, de annak már érzelmi töltete van a “régi ház”-zal szemben. Azután itt a fordítás. A fordítás, ami messze nem azonos az idegen nyelvu szöveg megértésével! A fordítás átültetés, a tartalmat ültetjük az egyik nyelvi formából a másikba. Ez egy külön tudomány, azonkívül egy nagyszeru játék, amelyet szívesen muvelünk. Bemutatnám, az egyik csoportban miként játszottunk mufordítót. Ismeretlen német költo versét fordítottuk le öten velem együtt – versengve.
Du bist mein, ich bin dein
Du bist mein, ich bin dein
des sollst du gewiss sein.
Du bist beschlossen
in meinem Herzen,
verloren ist das Schlüsselein,
du musst immer darinnen sein.
Unbekannte Dichterin
Edit: Te az enyém, én a tied
Te az enyém, én a tied
Ebben bárki biztos lehet.
A szívembe bezártalak,
Elveszett a kulcsa,
Úgy tunik, hogy örök börtön
Szerelmesek sorsa.
Noémi: Te az enyém, én a tiéd
Te az enyém, én a tiéd,
A szívembe zártalak,
S ebben biztos lehetsz,
Hisz a kulcsot elvesztettem,
Te pedig benn rekedtél
a lelkemben.
Emese: Te enyém, én Tiéd
Te enyém, én Tiéd
Ebben biztos lehetsz,
Örökre szívembe zárva,
A kulcsot elvesztve
Benne lehetsz örökre.
Illangó: Te enyém vagy, én a Tiéd
Te enyém vagy, én a Tiéd,
ez az, ami biztos.
Be vagy zárva
a szívembe,
nem lelem a kulcsot,
ezért csak maradj ott!
Laura: Te az enyém, én a Tied
Te az enyém, én a Tied,
Ebben mindig biztos lehetsz.
Be vagy zárva a szívembe,
Annak a kulcsa elveszve,
Ott maradhatsz örökre
A csoport hatodik tagja, aki nem vett részt a versengésben, volt az egyszemélyes zsuri. Név nélkül nyújtottuk át neki muveinket, amelyeket komolyan elbírált, és annyira megihlettük, hogy egy átköltést o is létrehozott.
Attila: Egymásé vagyunk…
Egymásé vagyunk,
Nekünk ez biztos gondolat,
Szívembe zártalak
S örökké élünk,
Lelkem szivárvány-tengere alatt.
Korhecz Illangó, német- és angoltanárno
– Roncsák Petrovics Erika: Az érzelmi és értelmi intelligencia a tehetséggondozás tükrében
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.