Ballagás

Tisztelt Ünneplők!

Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki kivette részét a díszítésben, a székek hordásában, a ballagás előkészítésében, próbákban.
Köszönjük a szülőknek, hogy kivették részüket közös munkánkban az évek során. Köszönjük tanárainknak, akik szintén azon munkálkodtak négy éven keresztül, hogy most itt együtt ünnepelhessünk. Hiszen minden munkánk az elmúlt négy évben idemutatott, ez volt a cél, és most közös munkánkra feltesszük a koronát.

Nem teszünk pontot – még véletlenül sem. Akarva nem teszünk pontot, hiszen bebizonyosodott az évek során, hogy a Kosztolányi Gimnázium nem egy olyan intézmény, amelynek a végére, ballagás és érettségi után csak úgy pontot lehetne tenni.
Voltak, akik ezt akarták tenni. Voltak, akik megpróbálták. Be kellett látniuk, nem megy.
A Kosztolányi Gimnázium egy mágnes, egy kötelék, egy háló, amely behálóz, egy vírus, amely beépül a rendszerbe, amelyet nem lehet kitörölni, nem lehet tőle csak úgy megszabadulni.

Nem azért, mert fogva tart, ellenkezőleg: elenged. Utadra enged. Táskádba bepakol, felkészít legjobb szándékával hosszú útra, hiszen tudja, hogy Neked most ez a dolgod. Az a feladatod, hogy minden fa árnyékát kipróbáld, hogy utána eldönthesd, melyik fa alatt érezted magad a legjobban.

Ezt, remélem, megtanította a gimnáziumunk. Utadra engedünk, hogy kiteljesedj, hogy megtaláld Önmagad, hogy megtaláld a boldogságot.

Elengedünk, odaadunk a nagy világnak, de miután kilépsz a kapun, nem zárjuk be, nem fordulunk el, szüleiddel együtt figyeljük utadat. Szüleiddel és testvéreiddel együtt mi is egy kicsit a családoddá lettünk, ezért majd hozzánk is rendszeresen hazajársz és mesélsz nekünk kalandjaidról, messzi földekről.

Mi tudjuk, hogy Tóth Árpádnak nincs teljesen igaza, amikor azt mondja:
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes.

Mi tudjuk, hogy a világ Teveled is ékes. Ez tény, ez nem kérdés, ezzel tisztában vagyunk mindannyian, és valóban, nektek is úgy kell kimenni ma a kapunkon, hogy ezzel teljes egészében tisztában legyetek.

És kilépve a kapunkon mi sem kívánhatunk szebbet, jobbat, mint maga Kosztolányi:

De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,
a kezetekben egy nagy arany-érem,
s hódítsátok meg az egész világot.