Szabó Beáta beszámolója a spanyolországi Erasmus-ösztöndíjas élményeiről

Szabó Beáta öregdiákunk (Generáció Diákja, 2014) beszámolóját olvashatjátok el, a spanyolországi Erasmus-ösztöndíjas élményeiről.

Kedves jelenlegi és leendő kosztolányis diákok!

Szabó Beáta vagyok, a gimi egyik öregdiákja. Lehet, hogy már találkoztatok is velem, vagy legalábbis a tablóképemmel az iskola folyosóján. Azért fordulok most hozzátok, hogy arra biztassalak titeket, használjátok ki a lehetőségeket, amiket a gimi és később az egyetem tartogat számotokra.

Van ugye egy olyan tantárgy a gimnáziumban, hogy harmadik idegen nyelv, ami lehetővé teszi a francia vagy a spanyol nyelv megtanulását teljesen ingyen és bérmentve. Sok gimnazista ezt egy plusz teherként éli meg, de vannak, akik úgy döntenek, megpróbálják a legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből. Nos, én ebbe a második csoportba tartozom, és úgy gondolom, megéri egy kicsit több figyelmet fordítani erre a tantárgyra és úgy általában a nyelvtanulásra, mert nagymértékben kinyílhat előttünk a világ.

Miért ez a véleményem? Mert jelenleg a Szegedi Tudományegyetem harmadéves romanisztika – spanyol szakos hallgatója vagyok, és alig több mint egy hete érkeztem haza Spanyolországból, ahol 5 felejthetetlen hónapot töltöttem el az Erasmus+ és a Tempus Közalapítvány Campus Mundi hallgatói mobilitási programjának keretein belül. Erről az élményről szeretnék kicsit beszámolni, remélve, hogy ti is kedvet kaptok a mobilitási programokhoz, és ez majd motivációt jelent a nyelvtanuláshoz is.

Igazából még most is alig hiszem el ezt az egészet, olyan, mintha most ébredtem volna fel egy közel féléves álomból, ahol nem a szokásos szegedi diáklány szerepemet játszottam, hanem egy igazi salamancai egyetemista voltam. Annak a kasztília és leóni városnak a lakosa, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján és volt már Európa kulturális fővárosa is. Annak a városnak, amely otthont ad Spanyolország egyik legszebb főterének, egy római kori hídnak, két katedrálisnak, megannyi múzeumnak, templomnak és történelmi jelentőségű épületnek, na meg Európa egyik legrégibb egyetemének (1218 óta létezik, jövőre ünneplik az alapításának 800. évfordulóját), ahol olyan jelentős személyek fordultak meg előttem, mint Fray Luis de León, Antonio de Nebrija, Hernán Cortés, Luis de Góngora, Miguel de Unamuno vagy Fernando de Rojas.

5 hónapig egy igazi egyetemi városban lakhattam 30 000 másik hallgatóval együtt, akik közül rengetegen szintén külföldiek voltak, így a helyieken kívül barátságokat köthettem például olaszokkal, németekkel, franciákkal, britekkel, de mexikóiakkal és más latin-amerikai országokból érkezőkkel is. Ennek köszönhetően rengeteget megtudtam nem csak a spanyol kultúráról és szokásokról, hanem más országok sajátosságairól is. Egyébként igyekeztem maximálisan beilleszkedni: kitartóan kerestem az asztronautát a katedrálison és a szerencsét hozó békát az egyetem épületén, voltam bikaviadalon (mint utólag kiderült, nem volt túl jó ötlet!), vártam a napkeleti bölcseket, táblaszámra ettem a turrónt, reggeliztem churrost, főztem vacsorát éjfélkor, szemeteltem a tapas bárokban, rendszeresen átmentem a piroson, késtem mindenhonnan, táncoltam a reggeaton ritmusaira és amikor az időm engedte, sziesztáztam délután.

Mindezektől eltekintve azért kint sem csak szórakozásból állt az élet, az egyetemen nem tettek különbséget a spanyol és a külföldi diákok között, így nem volt könnyű helytállni, de a tanulásba fektetett idő és igyekezet maximálisan megtérült. A szakmai aspektus mellett emberi szempontból is nagyon megéri kiutazni, ugyanis egy ilyen élmény nagyban hozzájárul a személyiségünk fejlődéséhez: az ember teljesen másképp látja a világot a hazatérés után, valamint rengeteget tanul saját magáról is ez az időszak alatt.

Szóval én arra bátorítanék mindannyiótokat, hogy merjetek nagy tervekbe belevágni és ne engedjétek, hogy az ismeretlentől való félelem életreszóló élményektől fosszon meg titeket! Ha kérdésetek van, bátran keressetek meg ezen a címen, szívesen segítek mindenben!