Kovács Olivér: Lingvicizmus – avagy a büntetlen diszkrimináció

KMV 2015 ÉRTEKEZŐ PRÓZA 3. helyezés

Kovács Olivér:

Lingvicizmus – avagy a büntetlen diszkrimináció

Egy nyelv sztenderd (normatív) nyelvváltozata az alapvető nyelvváltozat, legmagasabb presztízsű. Mindenki ennek a helyes használatára törekszik. Egyben átitatta a világot egyfajta sztenderd nyelvi ideológia[1]. Minden ember szeretné megőrizni a nyelvét, így azokat, akik helytelenül használják, ki kell javítani. Ezzel persze csak nyertesek születnek: a „helytelenül” beszélők megtanulják „helyesen” használni a nyelvet, maga a nyelv pedig a „megfelelő” irányba fejlődik.

A nyelvhasználati hanyagság valóban létező probléma és számos ember már vagy nem tudja, vagy nem is akarja használni az alapvető nyelvtani szabályokat. Célom nem a nyelvi szabályok eltörlése, mert az még több gondot okozna. A nyelvnek egy adott rendszerben kell, hogy működjön. Viszont az emberek általánosítanak, és a különböző területek nyelvjárásait is ebbe a kategóriába sorolják , és az ő nyelvükön is változtatni akarnak. A vajdasági (és más magyar nyelvjárási régiókban is elterjedt) középzárt ë is ennek esik/esett áldozatául. A sztenderd nyelvváltozatot használó média és oktatás erre serkent. Az ë hang más, az elvárttól eltérő ejtése elkülönülést, ezáltal szégyenérzetet is hozhat magával, mert eltérünk a tömegtől. Pedig valóban csak egy apró eltérés, és hol van még az ö-zés, mely írásban is megnyilvánul. Ezért lehet, hogy a csángók már egymás között sem beszélik az anyanyelvüket, mert akkora szégyenérzet kötődik hozzá.[2]

A globalizációnak köszönhetően már a gazdasági helyzetek is megkövetelték a nyelvcserét. A burgenlandi magyar fiatalabb generációknak nem volt értelme megtanulni magyarul, mert úgysem tudták volna használni[3]. A városok előretörése a falvak hanyatlását jelentette. A sztenderd nyelv a városokban alakult ki. Mivel a földművelés az iparhoz viszonyítva alsóbbrendűnek minősült, a földművesek nyelve is alsóbbrendűvé vált. Ennek köszönhetően a nyelvhasználat kiegyenlítődött a társadalmi helyzettel és a műveltséggel. Minél jobban beszéli valaki a sztenderd nyelvváltozatot, annál okosabb. De ez vajon valóban így van?

A sztenderd nyelvi ideológia, és a nyelvőrző hagyomány legitimálja a diszkriminációt. Az európai kultúrákra jellemző a „tökéletes” nyelvváltozat meghatározása, és az alacsonyabb rendűé is egyaránt, ami azonnal megadja a teret az összehasonlításnak és rangsorolásnak. Ez a magyarban sincs másképp. Már a nyelvészek sem egyeznek meg. A nyelvészek között is megosztottak a nézetek: vannak, akik az előírást követő szemlélettel, és vannak, akik az előírást elvető szemlélettel azonosulnak[4]. Azok, akik inkább az előírások elvetését vallják, sem gondolják valóban elvetni a szabályokat, szimplán szerintük nem azokat kellene előtérbe helyezni. Míg azok a nyelvészek, akik az előírást követő attitűddel rendelkeznek, azon kívül, hogy rálátásuk van a magyar nyelvhasználatra, egyben előszeretettel meg is határozzák a használatot. Hasonlóan, mint ha a fizikus elő akarná írni az ingának a helyes mozgását, az egyszerű leírás helyett[5]. A probléma ott jelenik meg, mikor az egyszerű ember is elkezdi a „helyes” nyelvet őrizni, melyet legtöbbször még erkölcsi kérdésnek is felfog. Persze ez már iskolázottságtól és egyéb társadalmi helyzettől függetlenül történik. A nem-nyelvészek, mint ahogy nevezik ezt a csoportot, egy előfeltételezett tudással rendelkeznek, melyet a hétköznapi életben szereztek és vakon hisznek benne[6]. Így megalapozatlan tényekre akarnak építeni hamis állításokat.

Az írott nyelv még nagyobb esélyt adott a bíráskodóknak, hiszen több idejük van „hibát” találni. Az internet elterjedésével megnyílhattak az emberek, és gondolataikat sokkal könnyebben tudják megosztani másokkal. A különböző internetes portálokon és közösségi oldalakon képviseltethetik magukat. Ezáltal egymással ellentétes gondolatok is születnek, amik vitákat szülnek. Így, a sűrűn történő vitákban, miután a logikus érvelések elfogynak, a nyeklvhasználat kerül elbírálásra. Legtöbbször fontosabb is egyesek nyelvtana, mint mondanivalója.

Vannak egyes oldalak, melyek nyelv „megőrzésére” vannak szentelve. Az ún. „grammar nácik” feladatuknak érzik az emberek nyelvhasználatának kijavítását, de annál nagyobb trenddé alakul ki az egyes emberek nyelvének – ezáltal magának az embernek a megalázása. Korábban még csupán bizonyos esetekben, név nélkül tettek közzé olyan kommenteket, ahol az illető nem a sztenderd nyelvet használja. Ma már ez sem akadály. Sok olyan megalázó és kifigurázó képet és posztot találhatunk, ahol már a személy neve teljesen ki van írva, és jól látható… Felismerik a kapcsolatot a saját csoportjuk és a 20. század történelmének egyik legnagyobb emberáldozatát követelő rezsimmel. Természetesen a különbségeket folyamatosan hangsúlyozzák, a hasonló módszerek mégis túl erösen jelen vannak.

A következő gond, mely megakadályozhatná a nyelvi diszkriminációt és mégsem teszi, az maga az oktatás. A tantervek, nyelvtanítási módszerek elavultak. Néhol a tanterv is előírást követő, és a tankönyvek bátorítják a tanulókat a nyilvános megkülönböztetésre[7]. Egyes esetekben az átlagos tanár okozhatja a nagyobb bajt. Ugyanis több tanár, még a nem nyelvszakosok is, presztízskérdésnek és kötelességüknek tartják az esedékes „hibákat”[8] kiküszöbölni. A diákokat tehát a nyelvhasználatuk, és nem tudásuk alapján osztályoznak. Ezzel együtt megbélyegezik őket, ami az iskolán túl kihat az egész életükre, és általa újabb nem-nyelvészeket teremthetnek, akik tovább folytatják a megkülönböztetést.

Ezt a fajta diszkriminációt és kirekesztést a mai napig sokan fel sem ismerik vagy nyíltan tagadják. Még a diszkrimináció szemtanúi, akik csupán megfigyelik, sem tesznek ellene, mivel számukra is ennyire természetessé vált. G. B. Shaw már 1913-ban megírta a Pygmalion c. művét, ahol a nyelvet, mint egy társadalmi rangsorba való besorolásra használt eszközt mutatja be. Már több mint száz éve felfigyeltek erre a jelenségre, a köztudatot mégsem tudta megragadni, ahol tovább él, mint természetes cselekedet. Több esetben a nem normatív nyelvezete miatt nem alkalmaztak, vagy elbocsátottak emberek. Megtörtént, hogy egy újvidéki rádióbemondót a középzárt ë használata miatt nem vették fel Szolnokon.[9]

Egyszerű és gyors megoldás nincs erre a problémára, mivel sokak számára nem is tűnik annak, pedig nagymértékben van negatív kihatással az emberi életre. Talán az első lépés a megoldás felé a belátás lenne, mely utat nyitna a kirekesztés kiküszöbölésére. Természetesen ez mellett a nyelvműveléssel is kell foglalkozni, azonban változtatni kell a módszereken, mert úgy tűnik nem működnek megfelelően.

[1] Kontra Miklós: A magyar lingvicizmus és ami körülveszi. In: Sipőcz Katalin és Szeverényi Sándor szerk.: Elmélkedések népekről, nyelvekről és a profán medvéről. SzTE, Szeged 2006., 84. old

[2] Sándor Klára: Globalizáció, regionalitás és nyelv Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME Budapest, 2001

http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/humfold/szocling/Sandor_K/globalizacio.htm [2015. március 3.]

[3] Sándor Klára i.m

[4] Kontra Miklós i.m

[5] Sándor Klára- „A nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája”: az emberek nyelvhasználata, Replika, 2001 november, 241-59. old

[6] Sándor Klára (2001) i.m.

[7] Varga Veronika: Szolgálnak és védenek? Nyelvi értékítéletek az iskolában. SZTE, Szeged, 2001 (szakdolgozat)

[8] Sándor Klára (2001) i.m.

[9] Kontra Miklós i.m.