Találkozás Székely Erzsébettel, Székely Tibor özvegyével

Iskolanapi rendezvényünk középpontjában az idén A repülő Vucsidol állt. Ehhez kapcsolódóan tettünk egy rövid időutazást a régmúlt Szabadka világában, kalandorainak, utazóinak életét ismertük meg, egykorvolt szabadkai vagy a városhoz kötődő hírességeket: Szárits Jánost, Vojnich Oszkárt, Lugosi Bélát, Munk Artúrt, Geréb Klárát és Székely Tibort.

Az egyik helyszínünket Székely Tibor-szobának rendezték be Burnać Gordana földrajztanárnő és lelkes csapata. Dzsungelt varázsoltak az egyik tanterembe, ahol megnézhettük Székely Tibor utazásain készült fényképeket, úti beszámolóiról szóló könyveit, készítettek egy kumewawát – vagyis egy kunyhót, ide folyt be a folyosón és a lépcsőházban is végigkanyargó Rio Tibor, élőlényekkel népesítették be kis dzsungelünket, közben az őserdő hangjait hallgattuk, és megnézhettünk egy prezentációt, amely részletesen bemutatta Székely Tibor életét és munkásságát.

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy eljött az ünnepségre Székely Tibor hagyatékának gondozója, özvegye, Székely Erzsébet is. Örülünk, hogy személyesen is találkoztunk vele, hiszen iskolánkban nem csak a nagy világutazó Székely Tibort ismerjük a földrajz órákról, hanem nyelvi tagozatos gimnáziumként a nagy eszperantista emlékét is ápoljuk.

A tanórán kívüli közoktatási jellegű programok támogatása létrejött az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet jóvoltából, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum