Valamennyi bejegyzés

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

Szolnokon rendezték meg a nemzetközi Curie Környezetvédelmi Emlékverseny döntőjét, melyre gimnáziumunk diákjai: Samu Csilla, Kujundžić Alex és Vakula Viktor is eljutottak. A döntő három részből állt: benevezési dokumentációt kellett készíteni, ami egy újrahasznosított anyagból készült társasjáték volt. A társasjáték leadását

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

A SZTE angol nyelvi tanulmányi versenyén

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Angol-Amerikai Intézete által középiskolások számára meghirdetett nemzetközi szintű angol nyelvi tanulmányi versenyén III. helyezést ért el KOSTIĆ ADRIANNA III.A osztályos tanulónk! A verseny többfordulós volt. A nyelvismeret mellett széleskörű tájékozottságra volt szükség az angol és

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , , ,

Színháztörténeti verseny

A budapesti Nemzeti Színház szervezésében zajló többfordulós online színháztörténeti versenyen Gimnáziumunk két csapata is versenyez. A Kosztolányi lányai (akik a több mint 100 versenyző csapat közül eddig a 4. helyen állnak!) és Márk és a lányok csapatok a verseny keretében

Kategória: 2014/2015, 2014/2015, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , ,

TUDOK 2014

I. HELYEZÉST ÉRTEK EL DIÁKJAINK! A Tudományos Diákkörök 14. országos konferenciáját Kecskeméten rendezték, melyen hagyományosan magyarországi és határon túli diákok is részt vettek.  A diákok saját kutatásuk eredményét mutatták be szakmai zsűri előtt, akik között akadémikusok, egyetemi oktatók, kutatók, tanárok

Kategória: 2013/2014, 2013/2014, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , , ,

Archívum