Valamennyi bejegyzés

Lélek vagyok, élni akarok!

Tóth Péter Lóránt tartott előadást iskolánkban Radnóti Miklós utolsó útjáról. A költő 1944-ben a második világháború ideje alatt megkapta a harmadik, vagyis az utolsó munkaszolgálati behívóját. Elvitték őt és még 6400 társát Borba, egy rézbányába. Radnóti a táborban is verseket

Kategória: 2020/2021, Hírújság Címke: , , ,

Művészettörténeti előadás

Opera Nagykövetei címmel tartott művészettörténeti előadást Haramza László magyarországi magánénekes gimnáziumunkban. “Az előadás a Kárpát-medence több városába jutott már el. Szeptemberben először az eszéki fiatalok hallhatták a műsort, majd Nagyvárad, Csíkszereda és Szabadka után Kassa diákjai is megtekinthetik majd a

Kategória: 2018/2019, Hírújság Címke: , ,

Drogprevenciós előadás

Egy négyfős szakemberekből álló csapat tartott három előadást a díszteremben. Az első a diákok számára, a második a tanárok részére és a harmadik pedig az érdeklődő szülőknek szólt. Az előadások legfontosabb üzenete az volt, hogy oda kell figyelnünk egymásra.

Kategória: 2018/2019, Hírújság Címke: , ,

Történelmi előadások

„Kik szabadon éltek-haltak” címmel tartottak előadást iskolánkban a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint a szegedi Gál Ferenc Főiskola munkatársai. Dr. Hermann Róbert főtanácsos és Dr. Zakár Péter érdekfeszítő előadását hallgathatta meg a közönség. Szó volt az 1848-49-es szabadságharchoz fűződő

Kategória: 2017/2018, 2017/2018, Hírújság, Képgaléria Címke: , ,

Környezetvédelmi előadások

Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társulás (DARKT) munkatársai jártak iskolánkban. A diákok három előadást hallgattak meg a környezetvédelem témaköréből, majd egy kérdőívet töltöttek ki. A legpontosabb válaszokat adó csapat belépőt nyert a Szegedi Ifjúsági Napokra.

Kategória: 2015/2016, 2015/2016, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , , ,

Archívum