Valamennyi bejegyzés

Sikeres szereplés a XIII. TUDOK-on

Diákjaink évek óta részt vesznek a Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány által szervezett TUDOK-on, a Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciáján. Idén is továbbjutott gimnáziumunk két csapata a regionális döntőből a Kárpát-medencei döntőre, amit március 22–23-án rendeztek

Kategória: 2012/2013, Hírújság Címke: , ,

Kosztolányis siker a Kosztolányi-talány vetélkedőn!

Az idei Kosztolányi-talány elnevezésű vetélkedő témája a Pacsirta volt, tehát a regény helyszíneit kellett bejárniuk a háromfős csapatoknak: négy szabadkai helyszínt kellett felkeresni, egy korabeli térkép és újság szolgált segítségként. A versenyre 35 csapat jelentkezett, hazaiak és külföldiek is. Az

Kategória: 2012/2013, Hírújság Címke: ,

VI. Petőfi Sándor szavalóverseny

Március 16-án tartották Újvidéken a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban a VI. Petőfi Sándor szavalóversenyt. 10 órától az általános iskolások, 12 órától pedig a középiskolások teljesítményét értékelte a háromtagú zsűri: Krizsán Szilvia és Ferencz Judit színművészek, illetve Mikes Teréz magyartanárnő.

Kategória: 2012/2013, Hírújság Címke: ,

A középiskolások anyanyelvi versenyének községi fordulója

A múlt szombaton iskolánkban tartották meg a középiskolások anyanyelvi versenyét, amelyen 6 kosztolányis diák is továbbjutott a körzeti versenyre: Szabó Beáta (3.a) első helyezést, Szalvai Ramóna (4.a) harmadik helyezést, Turza Szabolcs (4.n) második helyezést ért el. Az elsősök és másodikosok

Kategória: 2012/2013, Hírújság Címke: , ,

Az Ígéretes tehetség-pályázat díjazottjai

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács szerevezésében megrendezett I. Vajdasági Tehetségnap alkalmából kiírt pályázaton 135 jelölt közül a 25 legtehetségesebb, versenyeken és tanulmányaiban is kiemelkedő eredményt nyújtó általános és középiskolást valamint egyetemistát jutalmazták. Gimnáziumunk mindkét nevezett tanulója bekerült a díjazottak közé. A

Kategória: 2012/2013, 2012/2013, Hírújság, Képgaléria Címke: , , , , ,

Archívum