Iskolanap

Idén is kávéházi hangulatban ünnepeltünk az iskolanapunkon: habos kávé, sütemények, a régi szabadkai Otthon kávéházat idéző fotók – valamint a tehetség napján megfestett 100 méteres selyemsál darabjaiból álló kulisszák között. Az érkezőket Molnár Edvárdnak a sálfestéskor készített fotóinak kiállítása fogadta, majd bemutattuk Kovács Ákosnak az akciót megörökítő klipjét. A műsor folytatásában iskolánk drámacsoportja bemutatta Kosztolányi- és Csáth-szövegek alapján készült előadását, „…vigyázz, támad az idő!” címmel – Béres Márta és Mikes Imre Elek, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművészeinek rendezésében, Pásztor Valéria tanárnő vezetésével.

Az iskolanapra készült el a Kosztolányiékról Kosztolányisok című kiadványunk is, amely diákjaink írásait tartalmazza: a munkában részt vevő tanulók egy-egy Kosztolányi novellát bontottak, csupaszítottak le, egyetlen mondatba, és erre a vázra építve írták meg saját történeteiket. A kiadványt Jarrett Bakos Petra tanárnő mutatta be. Az ünnepség résztvevői végül hazavihettek egyet a 300 darabba vágott 100 méternyi megfestett selyemből – Kosztolányi sáljából…. 

Kategória: 2009/2010, Hírújság Címke: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Archívum