A beavatott

Neil Burger filmrendendező, az amerikai Veronica Roth: A beavatott (eredeti cím: Divergent) regényét vette alapul a filmhez. A főszereplő Shailene Woodley, aki egy tinédzser lány szerepét játssza. Az alap elképzelés nagyon jó, viszont a kivitelezés és a részletek kevésbé, a film eleje érdekesebb, mint a vége, és ha az előzetest megnézzük, akkor elég, ha megnézzük a film utolsó huszonöt percét.

A film Chicagóban játszódik, ahol az alapítók kerítést vontak a város köré azt terjesztve, hogy a háborúban a világ többi része megsemmisült. A béke fenntartása céljából öt csoportra osztották fel a társadalmat. A műveltek közé tartoznak azok, akik a tudást és a logikát tartják legfontosabbnak, ők mindent tudnak. A barátságosak a földműveléssel foglalkoznak, számukra a harmónia az elsődleges, mindig boldogok. Az őszinték, az egyenességet szeretik, akkor is igazat mondanak, ha az az embernek kellemetlen. Az önfeláldozók, egyszerű életet élnek, segítenek másokon, még a csoportnélkülieken is, és végül a bátrak, akik megvédik a várost…. ki tudja mitől? Legyen az bármi, megköveteli, hogy tudjanak verekedni és tudják használni a fegyvereket.

Beatrice, testvérével és szüleivel az önfeláldozók csoportjában él. Minden gyerek, aki betöltötte a 16. életévét, átesik egy teszten, ami kimutatja, hogy melyik csoportba illik legjobban a természete. Beatricenél ez a teszt nem működött, több csoportba is beillett, ami miatt elfajzottnak számított, ami ha kiderül, üldözötté válik, hiszen az elfajzottak veszélyt jelentenek a társadalomra és vadásznak rájuk, mert nem tudják őket úgy befolyásolni, ahogy a többieket. Testvére a műveltekhez csatlakozott, ő pedig a bátrakhoz, és felveszi a Tris nevet.

A kiképzés során megismerkedik Négyessel (Theo James), akiről kiderül, hogy szintén ex-önfeláldozó és elfajzott. Rájön arra is, hogy a hosszú éveken át tartó békét óriási háború fenyegeti. Ezt megpróbálta elmondani testvérének is, de ő nem hitt neki. A vezetőség nem tűri, ha valaki ellentmond nekik, viszont egy társadalom nem így működik. Mindig is voltak, vannak és lesznek lázadók.

– Írta: Kujundžić Leila, II.s


 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük