A bárányok hallgatnak

A Thomas Harris regénye alapján készült, és a Hannibal Lecter trilógiára épült 1991-es Bárányok hallgatnak (eredeti címén: The Silence of the Lambs), örök klasszikus a horrort kedvelők körében. Elkészülésekor többen merték állítani, hogy ez mindenidők egyik legjobb thrillere, és vannak páran, akik a fiatalabb generáción belül is így gondolják.

A 80-as és 90-es évek a mára már klasszikussá vált horrorfilmek évei lettek, köszönhetően Stephen King munkásságának és köztük Thomas Harris, amerikai regényíró közreműködésének. A bárányok hallgatnak nem véletlenül nyert öt Oscar-díjat és köztük a legjobb film díját, tekintve a két főszereplő Jodie Foster és Anthony Hopkins alakítását, akik a forgatás után 1 évvel, 1992-ben mindketten Oscar-díjat nyertek legjobb férfi és női főszereplő kategóriában.

Sokan jelentkeztek a két főszerepre. Hannibal szerepére olyan nevek kerültek szóba, mint Robert Duvall, Jack Nicholson, Robert De Niro, Dustin Hoffman, Patrick Stewart vagy John Hurt, míg Clarice Starlingot Meg Ryannel, Michelle Pfeifferrel és Melanie Griffith-tel is el akarták játszatni, mint a női főszerepet, azonban a színésznők visszautasították a felkérést a film témája miatt. Végül így került Jodie Foster és Anthony Hopkins az újonc FBI-ügynöknő és az éles elméjű kannibál szerepébe.

A film ugyan bővelkedik erőszakos jelenetekben, és nem rest brutális, sem groteszk elemeket használni, mégsem a fizikai, hanem a lelki terror gyakorol igazi nyomást a nézőre. Egy lassú, de annál érdekfeszítőbb „kapcsolat” kialakulását nézhetjük végig Dr. Hannibal Lecter és Clarice Starling között. A hírhedt és közveszélyes pszichiáter, pszichológiai értelemben vonja uralma alá a nőt, aki egy idő után már az érzelemmentesség jeleit mutatja ki, köszönhetően a visszafogott, de végérvényesen hatásos lelki terrornak. Ez az a film, amelyben a sorozatgyilkosnak már nincs szüksége arra, hogy fizikailag is demonstrálja erejét, vagy egyáltalán szabadon mozoghasson ahhoz, hogy félelmet keltsen a nézőben és főként saját áldozatában. Ez a film egyike azon műveknek, melyek lefektették a nyomozóthriller és a pszichothriller műfaját azzal, hogy mentális horrort is alkalmazott, mely nem főként a képi világ érdeme, sokkal inkább a párbeszédek és a doktor lelkiállapotát bemutató jeleneteké, melyek elgondolkodtatják a nézőt afelől, hogy egy ilyen helyzetben ő mit cselekedne.

Érdekes megfigyelni, hogy egyszer sem látjuk a film fő bűnözőjét, Buffalo Billt gyilkolni, viszont amikor megpillantjuk a folyóból kihalászott és általa megcsonkított holttestet, el tudjuk képzelni, milyen állatias ösztönök munkálkodtak abban az őrültben. Igaz, a holttestek funkciója ebben a filmben nem feltétlenül az, hogy megijesszék a nézőt, tekintve, hogy nem mutatnak semmilyen ténylegesen visszataszító, egykoron emberre hasonlító húskupacot. A tetemek sokkal inkább a pszichopaták személyiségéről (ebben az esetben Bufallo Bill személyiségéről) árulkodnak, mind a nyomozónő, mind a néző számára részleteket árulnak el az elkövetőről. A gyilkolások hátterében egyfajta „művészi” tevékenységet fedezhetünk fel, legyen az Bill vagy Lecter keze munkája.

Alapjában véve nyomozóthrillerről, illetve pszichothrillerről beszélhetünk, ám Buffalo Bill inkább a nyolcvanas évekre jellemző slasherre emlékezteti a nézőt. A képi világ sötét, mely szintén a slasher jellemzője volt, de a sok esős, éjszaka játszódó jelenet, és maga a bűnügyi szál pedig a film-noir jellemzője, bár még így is távol áll ettől a műfajtól, csak egyes eszközeit alkalmazzák egy-két jelenetben.

Jogos a kérdés, hogy Hannibal a mellék vagy a főszerepet tölti be a filmben, mivel mindössze, kevesebb, mint 25 percet tölt a vásznon, és csak egyetlen gyilkolásos jelenete van, bár az is igaz, hogy abban történik a legnagyobb vérfürdő. Akárhogy is kellett volna alakulnia, Anthony Hopkins rémisztően élethű alakítása percek alatt főszereplővé emelte a doktort. Elmondása alapján hosszasan tanulmányozta a pszichopaták jellemzőit, valamint többször is improvizált a forgatás alatt, hogy természetes meglepődöttséget váltson ki a többi színész körében. Ilyen volt például az a jelenet, amikor Hopkins kigúnyolja Jodie Foster déli akcentusát. A színésznő egy későbbi interjúban elismerte, hogy ténylegesen megbántódott Hopkins kijelentésén, valamint a kamerákon kívül nem szeretett kollégája közelében tartózkodni, mert félt tőle.

Érdekesség, hogy Hannibal egyetlenegyszer sem pislog a film alatt, ami egy idő után erősen frusztrálóvá válik, mely szintén Hopkins profizmusát mutatja.

Később elárulta, hogy pont az irritációt akarta ezzel megteremteni. Tudta, milyen idegtépő ezt látni, mivel volt egy barátja, aki nagyon keveset pislogott, ezzel Anthony idegeivel játszott.

 

Hopkins sok új ötletet hozott fel annak érdekében, hogy minél riasztóbbá tegyék Hannibal karakterét, melyet végül a stáb egyik tagja sem bánt meg. Ilyen volt például a rabruhája színe, mely eredetileg narancssárga lett volna, mint ahogy az megszokott, de a színész azt javasolta, hogy ezt váltsák le egy sokkal nyugtatóbb színre, fehérre, mivel ez zavart kelt a közönségben, hisz egy nyugodt színről beszélünk, mely végül a nyugodtság teljes ellentétét szimbolizálta azzal, hogy Hannibal viselte.

Összességében egy igazi horror klasszikusról beszélünk, mely bármilyen bűntudat nélkül terrorizálja mentálisan a nézőit. Jodie Foster és Anthony Hopkins alakítása példaértékű, utóbbi már a komoly profizmus jelképe. Bár több film is építkezik Dr. Hannibal Lecter karakterére, mivelhogy trilógiáról beszélünk, de véleményem szerint egyik sem olyan jó, mint a Bárányok hallgatnak, Anthony Hopkinsszal karöltve, aki a legkiemelkedőbb Hannibalt vitte vászonra. A történet rejtélyes, elgondolkodtató és időnként erős mentális nyomást gyakorol ránk. A doktor puszta jelenléte is képes félelmet kelteni a gyengébb idegzetűek körében, jóval azelőtt, mielőtt bármilyen tényleges gyilkosság történne. Jodie Foster Starling ügynöke pedig egy igen nagy kérdést tesz fel: hogyan volt képes ez a nő egyáltalán megbízni, több alkalommal is Lecter mentális terrorja alá vetni magát a munkája érdekében, főleg tanulóügynök létére?

A film sok kérdést tesz fel, de csak keveset válaszol meg, így a kannibál személye és gondolkodás módja továbbra is misztikus, mely szintén egy eléggé aggasztó tényező, ami után mindenki szitkozódva keresi a válaszokat. Magával a címmel is el lehet játszadozni és teóriákat gyártani a pontos jelentését illetően. Sokan a Starling ügynök gyerekkorát felidéző jelenetre asszociálnak a címet illetően, míg mások egy teóriára támaszkodnak: A bárányok az ártatlanokat jelölik, míg a hallgatás a halált, ebből kifolyólag született meg az „ártatlanok meghaltak” kifejezés, mely a filmben szereplő ártatlanul meggyilkolt lányokra utalnak.

Függetlenül attól, hogy Thomas Harris honnan kapta az ihletet a címhez és mit is takar pontosan, a Bárányok hallgatnak tipikusan az a fajta film, melyet minimum még háromszor végig kell nézned, ahhoz, hogy minél több rejtélyes összefüggésre jöjj rá vagy egyáltalán, hogy fel is fogd mit is néztél pontosan.

– Írta: Györe Flóra, II.s


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük